Menü

Mamma Mia! a folytatások hálójában

A Mamma Mia! tíz éve egy nagyon sokatmondó ötlet volt az ABBA számok musical film köntösbe ágyazására. A recept működött és a főleg középkorosztályból álló nézők zabálták Meryl Streep vesszőfutását a három potenciális apajelölttel egy görög varázslatos szigeten. A folytatás rögtön egy kettő az egyben film lett, ahol már Streep karakterét kiírták a sztoriból, helyette lánya szívfájdalmait élhetjük át. Természetesen előzményt is kap a cselekmény és Donna ifjú kori kalandjait is láthatjuk hódolóival. Lily James erre a szerepre tökéletes választás, szinte ragyog a vásznon. Miközben a laza erkölcsű 70-es éveket láthatjuk, a jelenben, öt évvel a híres esküvő után, épp hotelt akar nyitni csinos lánya (Amanda Seyfried) anyjának kedvelt szigetén. A film nyilván csak háttér a nagysikerű dalokhoz.

Minden szereplő visszatér az előzményből és haknizik, táncol egy jót. A hangulat mézédes és nagyon cuki. Becsületükre legyen szólva egy árnyalattal kevésbé giccses, mint tíz éve. A felütés nem valami dinamikus, de fokozatosan talál magára a sztori. A magyar cím találó, tényleg olyan érzésünk lehet, hogy a színészek sose hagynák abba az éneklést. Óriási poén a hoteligazgató szerepében Andy Garcia és a reklámkampányokban agyonpromozott nagyi, Cher megjelenése. Konkrétan a 70 feletti művésznő 25-30 évesre botoxoltan is olyan hangbeli tartást és jelenlétet ad, amely elviszi a végjátékot. Az össznépi zenélés, pedig már csak hab a tortán. Aki nosztalgiára és ABBA zenére vágyik hihetetlen pozitivitás sugárzó színészek társaságában bátran vegyen jegyet. Sőt van ahol időszakosan vetítik az első részt is. Irány a nosztalgiavasút amely a meseszép Görögországig repít el ismét minket. Tegyünk egy próbát.

Kép forrása: www.imdb.com

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.

Piramisjátékra épült a magyar álom

Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.

Lázadni kell, ennyi az egész?

Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.

Daryl Dixon Spanyolországban

A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.