Menü

"Anyaaaaaaaaaa!!!"

Anya! Anya, nézd! Anya gyere! Anyaaaaa!”- vajon hányszor hangzik el ez a felkiáltás nálunk egy nap? Olyan jó hosszan. Megsaccolni sem tudom, de az egészen biztos, hogy reggel 5:40-kor ezzel indítunk szombat reggel. "Anya, kakaóóót!" Ettől kezdve pedig egész nap anyázik mindkét gyerekem.

Napközben amikor telefonálok (helyesbítek: telefonálni szeretnék), akkor szinte biztosra vehető, hogy a fiaim a háttérből ezt kiabálják kórusban: "Anyaaaa". Ha elvonulok, jönnek utánam. Amikor csak egy rövid válaszüzenetet szeretnék bepötyögni a kolleganőmnek a mobilomba, akkor is ott rajzanak körülöttem és rángatják a kezem. Vagy amikor a férjemmel váltanánk pár fontos mondatot - az is esélytelen. Mert ők nem tudnak várni öt percet. De még kettőt sem.

Nagyon bosszant, mikor pont abban a két percben nem tudok lebonyolítani egy fontos hivatalos telefont, vagy akár egy baráti beszélgetést, vagy egy rövid bevásárló listát lediktálni a páromnak a telefonban. Felejtős. Minden második szavam a "ne piszkáld", a "maradj csöndben", a "ne vedd le", az "oda ne mássz fel" és társai. Legközelebb, amikor majd ők mondhatják el telefonban a mamának, hogy mit hozzon majd a Jézuska vagy a Mikulás, vagy mit főzzön nekik vasárnap, esküszöm egyszer én fogok ordibálni és játékokat szétdobálni a háttérben.

Arra is rájöttem már, hogy valami hipermodern beépített ülésérzékelő-szenzor van az anyukák fenekében (az enyémben tuti van), hiszen ha közelítek egy székhez, kanapéhoz vagy fotelhez, szinte pillanatokon belül ott teremnek a kis élősködők és szólítanak, kiabálnak, hogy meg kell nézni, oda kell menni, szomjas vagy éhes, de minimum pisilni kell és nem éri el a villanyt vagy csak a rajzát szeretné megmutatni, vagy a testvére bántja, vagy kisautó gurult az ágy alá... de akárhogy is - menni kell.

A játszótér kész borzalom. Nem szeretek ott lenni. "Anyaaaa!" - egyszerre harmincan kiabálják általában ezt a szót, mindegyik gyerekre azt hiszem, az enyém. De az én törpém is megérkezik, ahogy leülnék egy padra vagy a fűbe. Szerintem utálja, ha ülök.

Amikor ezt a cikket írom, a harmadik sortól már fél kézzel teszem, ugyanis a másikat rángatja Ádika, hogy "Anaa, tedd rá a fejét a legó emberkére!" Rátéve. Új mondatot kezdenék, ám közben: "Anaa, ez így nem jó, lejött, úgy csináljad, ahogy az apa szokta!" Feladom. Bocs, el kell mennem legózni.

Kis szünet után kávéval a kezemben újra itt ülök és nekilátok az írásnak, de Ádám felmászik az ölembe. "Ana, hányat kell aludni karácsonyig? És az mennyi?" és kezdődik: szüntelenül kérdez, egy percre sem hallgat el, anya ez mi, mire jó, miért és mit gépelsz, közben rákattintok egy futóverseny linkjére, "Anya ezek miért futnak és miért nincs rajtuk póló?"- kérdéseinek se vége, se hossza.

Felajánlom, hogy játszhat az ékszereimmel - ezen még magam is meglepődöm, de a célért mindent-, viszont leüti a labdát: "Majd inkább később. Most itt maradok veled."

Tulajdonképpen már azt sem tudom mit akartam írni, nem is jönnek a gondolatok, a kávé is kihűlt, amúgy is erősre sikerült és ráborulok a lecsukott laptompra. Egy pszichológus azt mondta egyszer: "Ha a gyerek hív, az olyan, mint a hasmenés. Menni kell". Nos azt hiszem, ismét mennem kell. Csak most telefonom van és ha jól látom, az anyukám hív....

Anyaság és nőiesség: miért nem kell választanunk?

Az anyaság az egyik legszebb, legfelelősségteljesebb, és talán leginkább átalakító szerep, amit egy nő az életében betölthet. De miközben az anyai szerepben nap mint nap helytállunk – etetünk, vigasztalunk, szervezünk, altatunk és folyamatosan aggódunk, figyelünk – könnyen elveszhetünk benne. Sok nő felteszi magának a kérdést: „Ki vagyok én most, hogy anya lettem? És hol van az a nő, aki korábban voltam?”

A mesterséges intelligencia használatának előnyei és hátrányai

A mesterséges intelligencia-rendszerek legtöbbje biztonságos és hasznos, növeli a hatékonyságot és költségmegtakarítást tesz lehetővé, egyes rendszerek ugyanakkor kockázatokat is hordoznak magukba, ezért ezek szabályozást igényelnek.

A hiány érzése egy jóléti világ közepén

A XXI. század embere furcsa ellentmondásban él. A történelem során soha nem volt még ennyire kényelmes, biztonságos és kiszámítható az élet, mint manapság. A technológia kitágította a lehetőségeket, szolgáltatások sokasága könnyíti meg a mindennapokat, és a fejlett országokban a legtöbben szinte korlátlanul hozzáférhetnek lehetőségekhez és szórakozáshoz. Ennek ellenére érezhetjük úgy, hogy valami mégsem jó. Hová tűnik a vidámság, és miért olyan nehéz jól érezni magunkat, amikor látszólag semmi sem hiányzik.

Tanulható a pozitív gondolkodás?

A boldogságkeresés napjaink egyik legaktuálisabb témája, a pozitív pszichológia irányzata tudományos módszereket alkalmazva foglalkozik az elégedettség témakörével. Vajon tanulható a pozitív gondolkodás és ezáltal a boldogság?

Indigó emberek, hallottál már róluk?

Az emberek többsége hallotta már az indigó gyermek kifejezést, de sokan nem gondolják tovább, hogy ezek a gyerekek felnőnek. Ők az indigó emberek.