Menü

"Anyaaaaaaaaaa!!!"

Anya! Anya, nézd! Anya gyere! Anyaaaaa!”- vajon hányszor hangzik el ez a felkiáltás nálunk egy nap? Olyan jó hosszan. Megsaccolni sem tudom, de az egészen biztos, hogy reggel 5:40-kor ezzel indítunk szombat reggel. "Anya, kakaóóót!" Ettől kezdve pedig egész nap anyázik mindkét gyerekem.

Napközben amikor telefonálok (helyesbítek: telefonálni szeretnék), akkor szinte biztosra vehető, hogy a fiaim a háttérből ezt kiabálják kórusban: "Anyaaaa". Ha elvonulok, jönnek utánam. Amikor csak egy rövid válaszüzenetet szeretnék bepötyögni a kolleganőmnek a mobilomba, akkor is ott rajzanak körülöttem és rángatják a kezem. Vagy amikor a férjemmel váltanánk pár fontos mondatot - az is esélytelen. Mert ők nem tudnak várni öt percet. De még kettőt sem.

Nagyon bosszant, mikor pont abban a két percben nem tudok lebonyolítani egy fontos hivatalos telefont, vagy akár egy baráti beszélgetést, vagy egy rövid bevásárló listát lediktálni a páromnak a telefonban. Felejtős. Minden második szavam a "ne piszkáld", a "maradj csöndben", a "ne vedd le", az "oda ne mássz fel" és társai. Legközelebb, amikor majd ők mondhatják el telefonban a mamának, hogy mit hozzon majd a Jézuska vagy a Mikulás, vagy mit főzzön nekik vasárnap, esküszöm egyszer én fogok ordibálni és játékokat szétdobálni a háttérben.

Arra is rájöttem már, hogy valami hipermodern beépített ülésérzékelő-szenzor van az anyukák fenekében (az enyémben tuti van), hiszen ha közelítek egy székhez, kanapéhoz vagy fotelhez, szinte pillanatokon belül ott teremnek a kis élősködők és szólítanak, kiabálnak, hogy meg kell nézni, oda kell menni, szomjas vagy éhes, de minimum pisilni kell és nem éri el a villanyt vagy csak a rajzát szeretné megmutatni, vagy a testvére bántja, vagy kisautó gurult az ágy alá... de akárhogy is - menni kell.

A játszótér kész borzalom. Nem szeretek ott lenni. "Anyaaaa!" - egyszerre harmincan kiabálják általában ezt a szót, mindegyik gyerekre azt hiszem, az enyém. De az én törpém is megérkezik, ahogy leülnék egy padra vagy a fűbe. Szerintem utálja, ha ülök.

Amikor ezt a cikket írom, a harmadik sortól már fél kézzel teszem, ugyanis a másikat rángatja Ádika, hogy "Anaa, tedd rá a fejét a legó emberkére!" Rátéve. Új mondatot kezdenék, ám közben: "Anaa, ez így nem jó, lejött, úgy csináljad, ahogy az apa szokta!" Feladom. Bocs, el kell mennem legózni.

Kis szünet után kávéval a kezemben újra itt ülök és nekilátok az írásnak, de Ádám felmászik az ölembe. "Ana, hányat kell aludni karácsonyig? És az mennyi?" és kezdődik: szüntelenül kérdez, egy percre sem hallgat el, anya ez mi, mire jó, miért és mit gépelsz, közben rákattintok egy futóverseny linkjére, "Anya ezek miért futnak és miért nincs rajtuk póló?"- kérdéseinek se vége, se hossza.

Felajánlom, hogy játszhat az ékszereimmel - ezen még magam is meglepődöm, de a célért mindent-, viszont leüti a labdát: "Majd inkább később. Most itt maradok veled."

Tulajdonképpen már azt sem tudom mit akartam írni, nem is jönnek a gondolatok, a kávé is kihűlt, amúgy is erősre sikerült és ráborulok a lecsukott laptompra. Egy pszichológus azt mondta egyszer: "Ha a gyerek hív, az olyan, mint a hasmenés. Menni kell". Nos azt hiszem, ismét mennem kell. Csak most telefonom van és ha jól látom, az anyukám hív....

A tudatalatti lelki ereje

A tudatalatti fogalma hosszú ideje foglalkoztatja az embereket, hiszen egy nehezen megfogható, mégis rendkívül erős belső tartományról beszélünk. Bár működését gyakran misztikus jelenségekhez kötik, valójában nagyon is valós pszichológiai folyamatok sorozata. A tudatalatti olyan, mint egy csendben dolgozó háttérrendszer: állandóan figyel, értelmez, raktároz, és akkor is befolyásolja döntéseinket, amikor azt hisszük, teljesen tudatosan cselekszünk. Ebben rejlik valódi ereje. Nem harsány, nem irányít közvetlenül, mégis meghatározza életünk alapvető irányát.

A boka betegségeinek lelki háttere: a stabilitás, irány és önazonosság rejtett üzenetei

Az emberi test minden mozdulata mögött ott rejlik a lélek finom mintázata. A fizikai tünetek nem csupán biológiai folyamatok következményei, hanem gyakran annak a belső történetnek is a kivetülései, amelyet magunkban hordozunk. A boka, mint az egyensúly és irányváltás egyik legfontosabb szerve különösen érzékeny a pszichés terhelésekre. A testen betöltött szerepe szimbolikusan is jelentős: azt mutatja meg, milyen biztonsággal állunk a földön, mennyire merünk előre lépni, és hogyan viszonyulunk a saját életutunkhoz.

Overparenting, amikor a szülői szeretet túlzásba esik

Sokakban felmerül a kérdés, akik gyermeket nevelnek, hogy vajon elég, amit nyújtunk nekik, vagy éppen túl sokak vagyunk nekik?! Az overparenting egy túlzásba vitt gondoskodás.

Nyugalom a rohanásban – így őrizheted meg a mentális egyensúlyod a mindennapokban

A modern életvitel tempója sokszor felülmúlja a szervezet alkalmazkodóképességét. A folyamatos információáradat, a munkahelyi nyomás és a teljesítménykényszer miatt egyre többen érzik úgy, hogy nehéz megtalálniuk a lelki egyensúlyt. Pedig a mentális egészség megőrzése nem luxus – hanem alapfeltétel ahhoz, hogy jól működjünk testileg és lelkileg egyaránt.

Az okostelefon hatása a gyerekekre – áldás vagy átok a digitális korszakban?

Az okostelefon mára a mindennapi élet elengedhetetlen részévé vált – nemcsak a felnőttek, hanem egyre inkább a gyerekek körében is. A digitális világ nyújtotta lehetőségek kétségtelenül hatalmasak, ugyanakkor a korlátlan hozzáférés komoly kihívásokat is jelent. De vajon hogyan hat az okostelefon a gyerekek testi, lelki és szociális fejlődésére?