Vezető vagy főnök? Van különbség!

Sokszor vagyunk idegesek, stresszesek a munkánk során, hiszen a határidők szorosak, meg akarunk felelni nemcsak önmagunknak, de másoknak is. Talán az elvárások is egyre magasabbak, egyre több terhet pakolnak a vállunkra, mi pedig csak elmerülünk a taposómalomban, miközben nem marad időnk gondolkodni – és akkor a potenciális munkahelyváltásról még szó sem esett.

A legtöbben nem engedhetik meg maguknak, hogy továbbálljanak, ha nem építő jellegű környezetben dolgoznak, mert a megélhetés nehéz, és ez még nagyobb terhet ró rájuk. Ezért – a kirúgástól és az anyagi kudarctól való félelmünkben – igyekszünk folyton a legjobb formánkat hozni, hogy a vezetőségből elégedettséget váltsunk ki.

Ha munkánk során nem lehetünk saját magunk főnökei, nem elég, hogy a munkatársaink – akiket előre nem feltétlenül tudunk megválasztani – személyiségét kell megtanulnunk elfogadni, hanem bizony a főnökeink mindennapi hangulatingadozásaival is meg kell küzdenünk.

De mi tesz valakit jó főnökké? Akarom mondani (írni) vezetővé?

A munkatársaimmal való beszélgetés során született meg a koncepció, miszerint van főnök és van vezető. Vezető az, aki összetartja és motiválja a csapatot, aki iránymutatást ad, segít a problémák megoldásában, bízik és hisz a beosztottjaiban. Főnök pedig, aki igyekszik megtartani a hatalmi ranglétrán önkényesen létrehozott pozícióját. A vezető, aki összetartja és motiválja a csapatot, aki iránymutatást ad, segít a problémák megoldásában, bízik és hisz a beosztottjaiban. Főnök pedig az, aki igyekszik megtartani a hatalmi ranglétrán önkényesen létrehozott pozícióját, miközben – sok esetben gátlástalanul, korlátok nélkül – átlépdel az alkalmazottain, nem szentelve figyelmet arra, hogy ők is ugyanolyan érző lények.

De vessünk egy pillantást először a dolgok pozitív oldalára!

Kutatási eredmények alapján a jó vezető a csoport legjobb érdekeit tartja szem előtt, segít megoldani a felmerülő problémákat, támogatja őket karrierjük építésében. Együttes erővel közös célért dolgoznak, aminek következménye, hogy egy dinamikus munkahelyi kapcsolat alakul ki az emberek között. Egy jó vezető megbízható, hiszen tudja, hogy így a munkatársai is becsülni fogják a döntéseit. Ez a tulajdonság azt is magával hozza, hogy ha a vezető rossz döntést hoz, a beosztottak ugyanúgy a pozitív tulajdonságait fogják szem előtt tartani. A jó vezető képes a nyitott kommunikációra, beszélget az alkalmazottakkal.

A főnök

Ez az a pont, ahol – és itt azt mondom sajnos – a legtöbb alkalmazotti pozícióban dolgozó ember nagyon sok rosszabbnál rosszabb tulajdonságot tudna felsorolni. Sokan szeretik a saját munkahelyi döntéseiket meghozni, azonban alig néhányuknak van meg a szabadsága, hogy ezt valóban meg is tehessék. A legtöbb főnök azonban még súlyosbítja is a helyzetet azzal, hogy arrogánsan viselkedik. Saját hibáikat nem ismerik be, beosztottjaik véleményét nem veszik figyelembe, és még sorolhatnánk. Ez a hozzáállás eredményezi egy olyan kapcsolat kialakulását, amiből teljes mértékben hiányzik a bizalom. Ha a vezető rendszerint az alkalmazottak bevonása és tájékoztatása nélkül hozza a döntéseket, úgy, hogy az nem tükrözi az egész csoport szellemiségét, a munkatársak rövid időn belül az ellenségüknek tekinthetik a saját főnöküket. Ilyenkor van szükség a taktikázásra is ahhoz, hogy a rendszer látszólag működőképes maradhasson. A fegyelmi eljárással és kirúgással való fenyegetőzés mind általános stratégiák az olyan vezetőség esetében, akiknél abszolút hiányzik a bizalom.

De mi a különbség?

A jó vezető számtalan módon képes arra, hogy könyörületes legyen. Bizalmas kapcsolatokat alakít ki a munkatársakkal, és igyekszik önzetlenül viselkedni. Természetesen nem kell óriási dolgokra gondolnunk, hiszen elég, ha megdicsérnek és becsülik a csapat és tagjainak munkáját. Ilyenkor a vezető is azt fogja érezni, hogy az alkalmazottak megbecsülik, és megéri erőfeszítéseket tenni ebben az irányban is.

A főnökökre a fent felsorolt tulajdonságok nem húzhatóak rá. Ők nem ösztönzik beosztottjaikat kedves szavakkal, önző döntéseket hoznak, és nem veszik figyelembe a munkatársak egyéni véleményét, az építő jellegű ötletekről nem is beszélve.

Szomorú belegondolni, hogy számtalan helyen korlátozva vannak az emberek abban, hogy kreativitásukat, egyéniségüket kamatoztatni tudják, ki tudják bontakoztatni. Mennyi mindenre lennénk képesek egy kis összefogással, együttes erővel, közösen? Milyen eredményeket érhetnénk el?

Természetesen nincs tökéletes főnök, és nem adatik meg mindenkinek, hogy a saját főnöke legyen – egyesek nem is szeretnének azok lenni, mások kifejezetten igénylik az irányítást.

Valahogyan azonban lehet annyi emberséget és közvetlenséget tanulni és beépíteni is a hétköznapokba, hogy eredményesen és szeretettel övezett légkörben dolgozzunk együtt kollégáinkkal. Ha tehetjük, törekedjünk erre!

Felhasznált irodalom: ITT