Menü

Gondolataink börtönében

Megfigyelte már, hogyan rohannak egymás után a gondolataink megállíthatatlanul? Legtöbben elalvás előtt tudják rajtakapni magukat, amikor csak fekszenek az ágyban, és próbálnak nyugovóra térni, közben pedig mindenfélén jár az agyuk. S ha nem sikerül elaludni, esetleg feleszmélnek: "Honnan, hogyan is jutottam idáig?" Persze van, aki zuhanyzás, vagy autóvezetés közben éli meg, ahogy eláraszthatják gondolatai. Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy gondolataink olyanok, mint az éjszakai álmaink - nincsenek az irányításunk alatt. Pedig ez tévedés: igenis megtanulhatunk bánni az elménkkel, amelyről sokszor úgy érezzük, ural bennünket. Sőt tapasztaljuk, hogy nincs ránk jó hatással.

Honnan ered gondolataink milyensége? Főleg a környezetünkből - szociális kapcsolataink, családunk erősen meghatározza későbbi gondolatainkat, de sok minden az alapszemélyiségünkből fakad. Pszichológusok tömkelege vitatkozott már rajta, hogy mi van ránk nagyobb hatással a kettő közül - genetikai készletünk, személyiségünk, vagy a környezeti hatás? Valószínűleg mindegyik együttesen.

De ez nem jelenti azt, hogy "ne szelídithetnénk meg a lovainkat", mert igenis, megtanulhatjuk kezelni gondolatainkat. Ehhez pedig sok önismeretre, odafigyelésre és magas fokú tudatosságra, elhatározásra van szükségünk, de megéri. Hiszen gondolataink határozzák meg az egész életünket, minden belőle fakad. A tények csak tények, de az arra adott reakcióinkat már gondolataink határozzák meg. Láthtjuk, milyen sokféleképpen reagálhatunk egy adott dologra. Nézzünk egy szélsőséges példát - egy komoly betegség hírére a legtöbben kétségbe esnek, de van, aki elhatározza, hogy mindezek ellenére is jókedvű marad, s mindenféle diagnózis és jóslat ellenére meggyógyul. Az már nem kérdés, hogy a hozzáállásunk pedig valójában hatással van az egészségügyi állapotunkra, és ez a fajta szemlélet jelentősen növeli a gyógyulási esélyeket. Sokan azt mondják "szerencsés", aki így gondolkodik. De a szerencsére fogni gondolataink milyenségét valójában a felelősség hárítása.

Mit tehetünk azért, hogy változzon a gondolkodásmódunk, mik a folyamat lépései? Az első, hogy felismerjük, átgondoljuk, hogy melyek azok a szemléletmódok, gondolatok, amelyek negatív hatással vannak életünkre, és destruktív módon hatnak ránk. A következő pedig, hogy elhatározzuk, melyeken szeretnénk változtatni, s esetleg milyen sorrendben.

A változáshoz rengeteg módon kaphatunk segítséget, szakemberek, könyvek önismereti csoportok, hanganyagok révén. Válasszuk azt, amely leginkább befogadható, és illik a személyiségünkhöz! Megéri kitörni az elménk rabságából, hiedelmeink szilárdnak vélt halmazából, hiszen az egész életünkre pozitív hatással lehet. Sajnos éppen az elme, az úgynevezett ego hiteti el velünk, hogy minden gondolatunk valódi. Ez egyfajta önvédelmi mechanizmus - ha minden gondolatunkat folyamatosan megkérdőjeleznénk, az akadályozná az életünket. De azért nem árt "felülvizsgálatot" tartani. Ha ezt nem tették volna meg már sokszor, akkor még mindig azt hinnénk, hogy a Föld lapos, nem pedig gömbölyű, és a repülés lehetetlen...

Elmagányosodás – a csendes járvány, ami tömegeket érint

Nem köhögünk tőle, nincs lázunk, mégis milliókat dönt le nap mint nap. A tartós egyedüllét nem betegségként van nyilvántartva, mégis pontosan úgy terjed, mint egy modern kori járvány – észrevétlenül, globálisan és generációkon átívelve. A probléma a hideg hónapokban még inkább felerősödik, hiszen a bezártság és a lakásokba való visszahúzódás természetesebb.

Amikor a test állandó készenlétben van

Az állandó feszültség, a készenléti állapot szép lassan felőröli a testet és ennek komoly következményei is lehetnek. Nézzük, miről is van szó.

Imposztor-szindróma, hallottál már róla?

Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.

A sportszerűség fontossága

A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.