Menü

Valaki „pacsirta”, valaki „bagoly”

Az alvási ritmusunk szoros összefüggésben áll személyiségünkkel, és pszichológiai jóllétünkkel. Mindenkinél más napszak jelenti a fizikai vagy szellemi aktivitás idejét, illetve más időben adják át magukat a pihenésnek, és az alvásnak.

A „bagoly” típusúak éjszaka élnek igazán, nappal használhatatlanok, a „pacsirták”pedig a reggeli órákban illetve nappal a legaktívabbak, az éjszakát az alvásnak szentelik.

Általában persze az emberek többsége alkalmazkodó, az adott élethelyzetnek megfelelően képesek alakítani napi ritmusukat. A szélsőségesen „pacsirtákra” illetve „baglyokra” azonban kifejezetten rossz hatással lehet, ha nem követhetik az általuk preferált napszaki ritmusukat. Az alváshiány, alvászavar tüneteit jelentkezhetnek náluk, vagyis fáradékonyság, figyelemzavar, illetve koncentrációs zavar.

Mindenki a maga napszaki ritmusa szerint tud jól működni, vagyis a pszichológiai jóllét is a szerint alakul, hogy a feltételek, élethelyzetek mennyire engedik érvényesülni ezeket a preferenciákat. Ám pszichológiai kutatások szerint a „bagoly” típusú emberek hajlamosabbak depresszióra illetve gyakrabban szenvednek szorongásos zavaroktól.

A jelenség hátterében társadalmi tényezőkön kívül, az alvászavar problémája is felmerül. Társadalmunk oktatási és munkarendszere nem kedvez az esti preferenciájú napszaki ritmusnak. Ez hosszú távon leromlott alvásminőséget eredményez, valamint különböző pszichológiai problémákat okoz.

Fotó:
pixabay.com

Tiszteljük a szolgáltatóipart – egy lemondott időpont tanulsága

A szolgáltatóipar mindennapjaink láthatatlan gerince. Fodrászok, kozmetikusok, masszőrök, szerelők és számtalan más szakember dolgozik azon, hogy kényelmesebb, rendezettebb és élhetőbb legyen az életünk.

Elektromos vagy hagyományos fogkefe? Így válassz tudatosan

A megfelelő szájápolás alapja a rendszeres és alapos fogmosás, azonban nemcsak az számít, hogy hányszor mosunk fogat, hanem az is, milyen eszközt és technikát használunk hozzá. Sokan felteszik a kérdést: vajon az elektromos vagy a hagyományos fogkefe a jobb választás?

Lélek és csillagok: mely jegyek a legfogékonyabbak a spiritualitásra?

A „spirituális csillagjegyek” kifejezés nem hivatalos asztrológiai kategória, inkább egy modern értelmezés, amely azokat a jegyeket emeli ki, amelyek különösen fogékonyak a belső világra, az intuícióra, az önismeretre és a transzcendens tapasztalatokra.

Magyar konyha újragondolva

A magyar konyha gazdag hagyományai nem zárják ki az egészségtudatos szemléletet, sőt, megfelelő átalakítással jól illeszthetők a modern életmódhoz. A kérdés nem az, hogy lemondjunk-e róla, hanem az, hogyan tudjuk okosan újragondolni ezeket a recepteket.

Új egyensúly otthon – amikor végre jutott idő egymásra

Az év nagy részében szinte észrevétlenül sodródtunk a teendők között. Munka, iskola, különórák, határidők követték egymást, és a napok gyakran úgy teltek el, hogy alig maradt valódi idő egymásra. Aztán megérkezett a húsvéti tavaszi szünet, és hirtelen történt valami: lelassult a tempó, és végre lehetőség nyílt arra, amire hónapok óta nem volt – együtt lenni.