Menü

A mozgás segíthet evés után

Bizonyos kutatások szerint a különböző, étkezés után ajánlott, emésztést serkentő italoknak nincs különösebb hatásuk a teltségérzetre. Annál inkább a sétának.

A kiadós étkezéseket követően szokás szerint gyakran nyúlunk kávé, vagy akár valamilyen alkoholos ital, mondjuk gyomorkeserű után. Számos emésztésserkentő szer és módszer létezik, ezek közül némelyek hatásosak, mások kevésbé. Egy nemrég lezajlott kutatás szerint viszont a teltségérzetre a felsoroltak módozatok közül egyik sincs komolyabb hatással. Étkezés közben a vércukorszintünk megemelkedik, majd később jelentősen lecsökken. Ez a gyors változás sebezhetővé tesz bizonyos betegségekkel szemben. Abban az esetben viszont, ha étkezés után mozgunk, gyorsabban helyreáll a vércukorszintünk.

Az emberek jelentős része nem szokta meg, hogy teli hassal és elnehezedő végtagokkal mozogjon, persze nem edzésről, futásról, vagy edzőtermi gyakorlatokról van szó. A szakemberek csupán azt tanácsolják, hogy étkezés után sétáljunk negyed órát, vagy húsz percet. Ha az izmok dolgoznak, az segíti az anyagcsere folyamatot.

Mindez fokozottan a ajánlott a cukorbetegek, illetve a gyakori betegség által veszélyeztetettek, például a túlsúlyosak számára. Kísérletek azt is bebizonyították, hogy az étkezések utáni rövid séta a cukorbetegeknél hatékonyabb, mintha valaki egy nap egyszerre, egy adagban többet mozog.

És az egésznek a titka mindössze annyi, hogy egy kicsit „megerőszakoljuk” magunkat és a tespedés helyett cipőt húzunk.

Fotó:
pixabay.com

Lelassult anyagcsere okai

A lelassult anyagcsere sokak számára jelent problémát, különösen akkor, amikor a fogyás a megfelelő étrend és rendszeres mozgás ellenére sem indul meg. A háttérben hormonális változások, helytelen táplálkozási szokások, mozgásszegény életmód vagy alváshiány is állhat. De mit jelent valójában a lassú anyagcsere, milyen tünetek utalhatnak rá, és hogyan támogathatjuk szervezetünk megfelelő működését?

Nem tudok lefogyni, pedig szeretnék – A fogyás pszichés akadályai

Sokan érzik úgy, hogy minden vágyuk a fogyás, mégsem képesek tartós eredményt elérni. Hiába az elhatározás, a diéta és a motiváció, valami újra és újra megakadályozza az életmódváltást. A fogyás pszichés akadályai gyakran jelentős szerepet játszanak ebben a folyamatban. De miért olyan nehéz lefogyni, ha valóban szeretnénk?

GLP-1 és fogyás: hogyan segíthetnek a GLP-1 alapú készítmények a testsúlycsökkentésben?

Az elmúlt években egyre többet lehet hallani a GLP-1 alapú fogyásról, illetve azokról a gyógyszerekről, amelyek eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére jelentek meg, de jelentős testsúlycsökkenést is előidézhetnek. A GLP-1 receptorokra ható készítmények az elhízás kezelésében is fontos szerepet kaptak, de alkalmazásuk minden esetben orvosi mérlegelést igényel.

Milyen problémák esetén ajánlott a kompressziós harisnya?

A kompressziós harisnya egy speciális ruhadarab, amely a lábakon és a lábfejeken kifejtett nyomás segítségével javítja a vérkeringést, és megelőzi a visszerek kialakulását. Különböző erősségű nyomást fejt ki, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Gyógyászati segédeszközként hasznos, és különösen hasznos krónikus vénás elégtelenség, visszér, nyiroködéma, valamint trombózis megelőzésében.

Mit jelent a fitnesz korom és hogy számolhatom ki?

Egyesek számára a mozgás öröme egyfajta életmód, mások számára talán felesleges és megerőltető dolog. A sport célja a fizikai erőnlét, a fizikai kondíció és a testtartás javítása, emellett pozitív hatással van az ember mentális egészségére is. Mit jelent a fitnesz korom és hogy számolhatom ki?