Menü

Vigyázzunk a téli álomra húzódó sünökre

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az őszi lombhullás kapcsán a téli álomra húzódó sünök védelmére hívta fel a figyelmet.

Az egyesület elmondta, hogy a lombhalmokat és levélkupacokat ilyenkor csak óvatosan szabad megbolygatni, hiszen az összegereblyézett levél- és rőzsehalmok ideális búvóhelyet jelentenek a telelésre készülő sünök számára. Amikor a hőmérséklet tartósan 8 Celsius-fok alá csökken, ők megkezdik telelésüket, ezért rájuk gondolva, lehetőleg ne vasvillával forgassuk meg a halmokat.

Sosem szabad felgyújtani helyben az ilyen rakásokat, mert a lángok elől a sünök nem tudnak elmenekülni, hiszen védekezési stratégiájuk az összegömbölyödésre épül, ezért megégnek. A lombhalom megbontásakor telelő sünnel való találkozás esetén legjobb visszatenni rájuk kellő vastagságú rétegben a leveleket és ágakat.

Hogyan segíthetjük ősszel a sündisznókat?

A téli álom a sündisznó életének fontos, ugyanakkor veszélyes periódusa. Az pedig, ami ősszel történik, döntő fontosságú abból a szempontból, hogy sünjeink átvészelik-e a telet.

Fontos számukra a megfelelő táplálék ősszel!

Egy felnőtt sünnek naponta nagyságrendileg 130 kalóriára van szüksége ahhoz, hogy megtartsa a súlyát. A sünök imádják a rovarokat is, amelyekből azonban az őszi hónapokban bekövetkező lehűlés miatt egyre kevesebb akad, pedig a sünöknek a sikeres téli álomhoz komoly energiatartalékra van szükségük.

Mit esznek a sünök?

A nyári hónapokban száraz süntápot tegyünk ki a süniknek, de ahogy hűvösebbé válnak a nappalok és az éjszakák, váltsunk nedves vagy kevert tápra. Ha nincs süntápunk, természetesen választhatunk húsos kutyatápot vagy macskaeledelt is. Arra azonban ügyeljünk, hogy sose felejtsünk el friss vizet is kint hagyni a sünöknek egy széles, lapos tálban.

Fészeképítés

A sünök a nyár folyamán egész nap fészket építenek, ezek a hibernációs fészkek gondosan és aprólékosan elkészített helyek, ahol télen biztonságban lehetnek.

Bár a sünök arról ismertek, hogy kora nyáron szaporodnak, a nőstények akár 80%-ának az év későbbi szakaszában is születik egy második alomja. A késői alom augusztus és november között bármikor világra jöhet, az őszi időszak pedig nagy kihívást jelent mind az anya, mind a kicsinyek számára. A sündisznó születésükkor ugyanis csak néhány grammot nyom, ám néhány hét alatt több mint egy kilósra kell nőnie, hogy túlélje a telet.

Bár sokan segítünk a sünöknek, és szívesen látjuk őket a kertünkbe, mégis sok sün pusztul el minden évben a kertészkedéshez kapcsolódó balesetekben, hiszen nagyon nehéz észrevenni őket. Kérjük legyenek óvatosak a kertjükben végzett munkák során!

Természetes védekezés a parlagfű-allergia ellen

Augusztus beköszöntével Magyarországon emberek százezreinek keseríti meg a mindennapjait a parlagfű virágzása. A pollenszezon ilyenkor éri el csúcspontját, és az allergiások számára szinte elkerülhetetlenné válnak a kellemetlen tünetek.

Nyári kertészkedés – mit ültessünk augusztusban, hogy ősszel és tavasszal is bőven teremjen?

Sokan úgy gondolják, hogy augusztusra véget ér a kerti szezon, pedig éppen ellenkezőleg: ez az egyik legfontosabb hónap a veteményesben és a díszkertben is. Bár a nyári hőség még kitart, a nappalok lassan rövidülnek, a talaj azonban továbbra is meleg, ami kiváló feltételeket biztosít számos növény csírázásához és fejlődéséhez.

Zsálya – egy illatos fűszernövény a gyógyászatban

Megannyi fűszernövényt ismerünk, termesztünk és használunk, mivel nem csak finomak, hanem egészségesek is. Nézzük, hogy a zsálya mit ad nekünk.

Hogyan takarékoskodhatunk otthon az energiával?

Az energiaárak alakulása és a fenntarthatóság iránti egyre nagyobb figyelem miatt ma Magyarországon is sok család keresi a lehetőséget arra, hogyan csökkentheti otthona energiafogyasztását. A jó hír az, hogy nem feltétlenül kell milliókat költeni korszerűsítésre ahhoz, hogy érezhető megtakarítást érjünk el.

Körömvirág, a kert egyik legszebb és legsokoldalúbb gyógynövénye

Mindenki ismeri a körömvirágot, ha nem is használta sosem, de valamilyen krém összetevőjeként biztosan találkozott már vele. Nézzük, milyen ez a kis növény és mire is jó pontosan.