Átalakuló háztartások, avagy generációk együttélése

A modern világban egyre több fiatal felnőtt él a szülei otthonában, és tapasztalható, hogy egy-egy esetben három generáció is egymás mellett él. Az életszakaszok átalakultak, felcserélődtek, aminek gazdasági, társadalmi és pszichológiai okai is vannak. Sokan sosem hagyták még el a szülői fészket, mások viszont kényszerből vagy tudatos megfontolásból költöznek “haza” a saját háztartásukból. Vajon miként hat egy ilyen helyzet a felmenőkre, adott esetben a nagyszülőkre és a felnőttség határán toporgó gyermekeikre?

A fiatal felnőttek önállósodása kitolódott. A húszas (akár harmincas) éveikben is a szüleikkel élő személyeket számos, általában negatív felhangú kifejezéssel illetik. A leggyakoribb a „Mama hotel lakója”. Valójában kialakult egy köztes életszakasz a kamaszkor és a nagykorúvá válás között, amit nevezhetünk fejlődő felnőttkornak, fiatal felnőttkornak is. A kitolódó önállósodás elsősorban az Y generáció (az 1980-as és 1990-es évek szülötteinek) sajátossága, valamint ide vehetőek a 2000-es évek elején született emberek is.

Ez a nemzedék tudatosan igyekszik elkerülni a korábbi generáció hibáit, mint a válás vagy a munkahelyi elégedetlenség. Nagy elvárásokkal rendelkező korosztályról van szó, akik hajlamosak a döntések halasztására, kivárva a legkedvezőbb lehetőséget. Úgymond az önmegvalósításért rengeteg mindent háttérbe szorítanak. A sajátos, átmeneti időszakban élő ifjakra jellemző a jelenorientáltság. A felnőttkori kötelezettségeket és szerepeket kevésbé és késve vállalják magukra, igyekeznek kiélvezni ezt a gondtalan, csekély felelősséggel járó életszakaszt. Sokan közülük már nem tanulnak, de még nem is álltak munkába. A fiatalok ezen időszakban tehermentesítik önmagukat, miközben mégis mindig dolgoznak valamin, pörgetik a gondolataikat, kihasználják a kényelmesebb, több szabadidővel járó, szórakozásra és pihenésre alkalmas időszakot, miközben mégis mindig dolgoznak valamin.

Két nagy csoport

Fontos megkülönböztetni az érintettek két legnagyobb csoportját. Vannak, akik még sohasem költöztek el a szülői házból („failure-to-launch”), míg mások korábban már éltek külön („bumeráng gyerekek”). Utóbbiak jellemzően tanulmányaik befejeztével költöznek vissza szüleikhez. Legtöbbjüket tudják anyagilag támogatni szüleik, így sok esetben nem is a jövedelem hiánya okozza frusztrációikat, hanem a kudarcélmények sorozata.

A jó anyagi helyzetű családokban a fiatal felnőttek munkavállalása még inkább elhúzódhat. Az anyagi támogatás mellett nem érzik sürgetőnek a munkába állást, így viszont pályaelhagyásra is kevésbé kényszerülnek. A friss diplomás munkanélküliek mellett olyanok is visszatérnek a családjukhoz, akiknek sikerült teljes állásban elhelyezkedni – a szülői ház biztos bázisát kihasználva igyekeznek stabil anyagi alapot teremteni a későbbi életükhöz –, ami nem feltétlenül rossz ötlet.

Mitől válik valaki felnőtté?

Legelső lépésben a jogi leválás a nagykorúságot jelenti, vagyis a 18. betöltött életévet. A szülői háztól való leválás gyakorlatban az állandó munkahellyel és jövedelemmel áll összefüggésben, ahogyan az anyagi önállósodás is. Az önálló döntést eredményező függetlenedés során a fiatal felnőtt szülői ellenőrzés nélkül dönt és cselekszik. A szubjektív leválás pedig az, amikor az egyén önmagára is nagykorúként tekint, és pszichológiailag is érett a felelősségvállalásra. Viszont megfigyelhető, hogy ebben az egész folyamatban nincs benne kötelezően a különköltözés szerepe, vagy az, hogy egy ifjú csak a szüleivel él együtt.

A felnőttséggel kapcsolatos elvárásokban természetesen mutatkoznak nemi különbségek is: mindkét nem inkább várja el a férfiaktól, hogy külön éljenek szüleiktől, anyagilag függetlenek legyenek és teljes munkaidőben dolgozzanak. A mai kor fiataljainak életútja kevésbé kötött, az életszakaszok átalakultak, sorrendjük felcserélődött. Sokan már az egyetem alatt is munkába állnak, tanulmányaik végeztével azonban mégis munkanélkülivé válnak, vagy olyan is van, aki az idős családtagjait kell, hogy segítse.

Viszont az is egyre gyakoribb, hogy a rendszeres munka mellett ül vissza valaki az iskolapadba. A szülői háztól való elszakadás már a párkapcsolati életúttal sincs szoros kapcsolatban. Jellemző, hogy a fiatalok pár nélkül költöznek külön. Miközben egyre elterjedtebb Magyarországon és több európai országban az is, hogy az otthon lakó zsenge felnőttekkel él a párjuk, a házastársuk, esetleg gyermeket is vállalnak, miközben még a nagyszülők, vagy az egyik nagyszülő is ott él.

A különböző generációk szerepe

Sokakban az a kép él, hogy a gyermekek szülői fészekből való kirepülése mindenképpen törést jelent egy család életében. Ez azonban nincs mindig így. Az ősök felelősségét és az őket érő stresszt csökkentheti a gyermekek különköltözése. Lehetőségük nyílik a fejlődésre egyénként és párként is. Ennek a pozitív hatásnak állhatja útját a szülőkkel élő vagy hozzájuk visszaköltöző nagyra nőtt gyerek jelenléte. A felmenők sokszor teherként élik meg az ilyen élethelyzeteket, ugyanis az ifjúk hatalmas gyermeki elvárásokat támaszthatnak feléjük, viszont tény, hogy egy fiatal segít a ház körüli munkákban is valamilyen szinten.

A kapcsolatok dinamikáját tekintve szintén erős hatása van annak, hogy hányan élnek egy háztartásban, a korábban berögzült szerepek és a szülő-gyerek kapcsolat már nem működőképes. Sokszor előjön az az effektus, hogy három generáció is együtt él, mire egy kamasz felnő, a nagyszülők már megöregszenek, segítségre szorulnak, és ez konfliktusokhoz vezet ha az emberek egy háztartásban élnek. Az ifjak, a második generáció, és a nagyszülők önállósága is korlátozódik, magam körül is látom, hogy sokan számolnak be a magánszféra hiányából adódó elégedetlenségről és a társas életre gyakorolt negatív hatásokról.

Az otthon élő fiatal felnőttek az életük bizonyos területein már szereztek némi önállóságot, nehéz elfogadniuk szüleik szabályrendszereit, feltételeit, az idős generáció pedig már nehezen tud alkalmazkodni a környezetéhez, az új dolgokhoz és a mindennapok egyre nagyobb kihívást jelentenek nekik, amely a környezetükben élőkre is kihat. Ezzel szemben viszont csökken a magányosság érzése, ha az ember soha sincs egyedül, akkor mindig lesz valaki akihez fordulhat, akivel beszélhet és adott esetben segítséget kérhet. A gyermekek anyagi és érzelmi támogatása kölcsönössé válhat, évekkel később a szülő, nagyszülő visszakaphatja ezt a gondoskodást. Azon felnőttek, akik később költöznek el szüleiktől, nagyobb valószínűséggel tartják velük a kapcsolatot és támogatják őket elszakadásuk után, szorosabb kötelék alakul ki közöttük.

Milyen hatást gyakorol a szülőkkel való együttélés a fiatal felnőttekre?

Magamon is érzem, hogy a fiatal felnőttek legfontosabb előnynek az anyagi támogatást tekintik, valamint bizonyos otthoni eszközök elérhetőségét, amelyeket saját háztartásban nem engedhetnének meg maguknak. Sokakra mosnak, főznek, takarítanak, ez főként a férfiak számára mérvadó, úgymond a gondtalanok nyugalmával élik az életüket, miközben mégsem boldogok. Az együtt töltött minőségi idő is lényeges pozitívum, a társas és érzelmi támogatás szempontjából, egyszerűen a fiataloknak szükségük van arra, hogy az érzelmeiket kiadják magukból egy támogató és biztonságos környezetben, amely által fejlődni is tudnak.

Az érintettek gyakran nehézségekkel küzdenek az énképük kialakításában, és az anyagi függés megélése még inkább súlyosbítja ezt a negatív hatást. A fiatal felnőttek szüleikkel való együttélésének tehát vannak előnyei minden fél számára, a viszonyok tisztázatlansága azonban tönkreteheti a családi kapcsolatokat, valamint ma már egy háztartásban élhet együtt férj és anyós, unoka és dédnagyszülő is. A sikeres és élvezetes együttéléshez elengedhetetlen a szerepek és kapcsolatok újratárgyalása, valamint a szabályokban és a feltételekben való közös megállapodás.