Az idősödés megélése

Minden életszakasz egy krízis, amely az arra a korra jellemző változási pontok pozitív megélésével magában hordozza az új életszakaszba lépés lehetőségét. A szakirodalom orvosi értelemben 60-65 éves korra teszi az időskor kezdetét.

Az érett korban bekövetkező szellemi, testi, lélektani változásokhoz való alkalmazkodásban az életmódnak markáns szerepe van. Fontos, hogy tudjuk, az időskorra fel lehet készülni lelkileg is. Az időskor megélésében szerepe van a genetikai adottságainak, környezeti, egészségügyi feltételeinek, karaktervonásainak és annak is, hogy milyen lehetőségei vannak a személyes egészségét szolgáló feltételekhez való hozzájutásnak.. Ezek közül néhányra nincs az egyénnek közvetlen ráhatása, mondhatjuk veleszületett vagy rajta kívül álló adottságoknak, azonban az életmód és a változásokhoz való alkalmazkodó hozzáállás, olyan tényezők, melyeket magunk is képesek vagyunk befolyásolni.

Időskorban, az életmód tekintetében fontos hangsúlyozni, hogy megmaradjon az egyén célokra irányuló, személyre szabható, emberi közösségekre való nyitott hozzáállása. Fontos, hogy ne zárkózzunk be, hiszen a hosszú élet egyik kulcsa a világ felé mutatott érdeklődés és kíváncsiság, nyitottság.

Pszichés értelemben elmondható, hogy azzal a törekvéssel, mellyel saját magunkat igyekszünk szellemileg, fizikailag egészségben, épen tartani, az lelki egészségünket, egyéni jólétünket is szolgálja.

A pszichológia leír olyan személyiségjegyeket, vonásokat, melyek felnőtt korra kialakulnak és azt követő évekre is stabilak maradnak. Ilyen az extraverzió és az introverzió, a pszichológiai tempó, az alkalmazkodó készség, az örömre való hajlam és a különböző beállítódások. Abban az esetben, ha idős korra ezekben a jegyekben markáns, úgymond végletes változások alakulnak ki, az hormonális, idegrendszeri anyagcsere elváltozásokból vagy életmódbeli változásokból erednek. Ez utalhat a depresszió kialakulásának veszélyére vagy egyéb krónikus betegség előjele is előfordulhat.. Tipikus tünet lehet az egyén túlzott, fokozott figyelme önmagára, amelynek hátterében magas feszültségszint áll. Mivel az egyén életében ez az érzés egyre inkább fokozottabban lehet jelen és el is uralkodhat, az izoláció kockázatát vonja maga után.

Az elszigetelődés esetében a társas kapcsolatok fontos fogódzót jelentenek, mert képesek kizökkenteni az egyént személyes aggodalmain. Rendkívül nagy a szerepük a sorstárs csoportoknak, ahol az egyén hasonló nehézséget átélt személyekkel találkozhat, ami segíti a feldolgozást. A csoport támogató ereje abban rejlik, hogy egy közösségben sokkal inkább felerősödnek azok a tulajdonságok, amelyeket önmagunkban és másokban szeretünk, lehetővé téve azt, hogy a pozitív tulajdonságok megélése által önmagunkra és másokra is reményteljesen tudjunk tekinteni.

Ezt a pszichológia fejlődési optimizmusnak nèzni. Az a remény, amit a másikban képesek vagyunk meglátni, egy idő után visszaköszön ránk (Pygmalion effektus), és önbeteljesítő jóslatként hat ránk. Általában elmondható, hogy minden változás, legyen az akár életmódbeli változás, alkalmazkodó készséget, kitartást, a cél iránti elhivatottságot igényel. Ezekre az esetekre a leginkább jellemző lélektani értelemben, hogy nehezen vagyunk képesek elengedni szokásainkat. Elindulni, belekezdeni valami újba, talán ez lehet a legnehezebb. A változás időszakában egy támogató csoporthoz, közösséghez való tartozás is motiválhat bennünket, akinek tagjai ugyanabban az élethelyzetben vannak.