Menü

Eposzi bolygó foglalás – Dűne: Második rész

A Dűne: Második része máris az idei mozifilmek egyik legnagyobb, és legkomplexebb alkotása lett. Denis Villeneuve kultfilmet és eposzi nagyságú alkotást készített óriási uralkodó házakkal, galaktikus császárral, és egy kisebb sztárparádéval is. Frank Herbert regényéből nem könnyű jó sztorit csinálni, viszont a Dűne 2 olyan összetett nagyjátékfilm lett valamivel több, mint 2,5 órában amit mindenképp látni kell.

Ott folytatják ahol…

A Dűne 2 története kisebb változástól eltekintve ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész abbamaradt. Vagyis miután az Atreides családot kiirtották, Paul (Timothée Chalamet) és édesanyja, Lady Jessica (Rebecca Ferguson) a fremen nép közé menekülnek, oltalmat keresve a rájuk vadászó Harkonnenek elől. A fremeneknek mint kiderül több csoportja is van, az egyik nagy csoportot pedig Stilgar (Javier Bardem) vezeti, akik betegesen egy messiás eljövetelében hisznek, – szerintem mindenki érzi, hogy ez a távoli Isten Paul lesz –. A Harkonnen család a sztori legelején már felindulva várja az eseményeket, és nagyjából 10-15 perc után egymásnak is esnek a felek. A film további része pedig az Ő harcaikról szól. De hát…Paul Atreidest nem olyan fából faragták, aki meghátrálna.

Mindenben erősebb, mint az elődje

A Dűne: Második rész az a fajta folytatás, amely mindenben rátesz egy lapáttal az első filmhez képest. Nem elég, hogy Paul Atreides végre a karakterfejlődés útjára lép, és valódi konfliktusokba keveredik. A Dűne 2-ben kirobban egy akkora háború – nem nagy meglepetésre – amit azért moziban is ritkán látni. A grandiózus, lehengerlő akciójeleneteket pedig úgy nézzük mintha minden az orrunk előtt történne. Később megjelenik a galaktikus császár (Christopher Walken) is, ami még inkább megemeli az egész tétet. Walken választása a császár szerepére érdekes döntés, a színész már messze nem egy fiatal, mindenkit zavarba ejtő jelenség, de éppen ezért tudja megtestesíteni a bolygók mindenható figuráját. A lányát játszó Florence Pugh pedig leginkább mellékszerepet kap ebben a sztoriban az apja mellett. A történések csak úgy zajlanak a szemünk előtt, de közben annyit harcolnak egymással a felek, hogy követni is nehéz.

Igen, és hát azért vannak érdekességek is. Hiszen teljesen logikus, hogy embereink rakétákkal, óriási űrhajókkal, hipermodern távolsági fegyverekkel harcolnak a sivatagban, és közben a közelharcokat egy nagyjából a középkorba helyezhető késsel, vagy szablyával vívják. Talán ez az egyetlen gondja a filmnek, hogy eposzi nagyságú történetet kapunk, de közben a karakterek és az egész világ annyira klisésen és szokatlanul fejlődik, halad előre, hogy az megmosolyogtató.

Például a Harkonnen ház tagjainak ábrázolása kibontatlan marad, leegyszerűsítik és gonosznak állítják be a karaktereket, miközben a sztori utolsó részében szinte főszerepbe kerülnek, és a néző kissé zavarodottan követi az eseményeket. A film végére fura érzése lesz a nézőknek, olyan mintha bizonyos részek véresen komolyak lennének, a dráma nyomasztó súllyal ül mindenkin, és az akciójelenetek letaglózóak. Majd jön valami felgyorsított jelenet, ahol a néző csak mosolyogni tud.

Lehengerlő látványvilág

Villeneuve és Greg Fraser operatőr lehengerlő látványvilágot csináltak a filmnek, a harcok koreográfiája sokkal ütősebb lett az első részhez képest. Itt már egy komplett bolygó uralma lesz a cél, amiért uralkodó házak, sőt már maga a császár is harcol. A császári család világa egészen Földszerű – a jelenetek egy részét Magyarországon forgatták – pont ezért lógnak ki a többi ház közül, és ezzel valahogy jól el is különülnek a többi háztól.

A Bene Gesserit rend részletesebb megismertetéséért pedig szintén plusz pont jár, és jobban is értjük nézőként ezáltal a sztorit. A látványvilágra is igaz, hogy a grandiózusságon túl, olyan érzésünk lehet, mintha egyszerre lennénk egy fiktív középkorban, és valahol a távoli jövőben is. Hans Zimmer zenéje pedig nincs túltolva, néha már-már kicsit sok tud lenni a zenék, hanghatások tömkelege. Viszont a képi világ mellett a zenék, hangeffektusok is tökéletesek, jól készítik elő a különböző harcokat, amiből bőven van a filmben.

Van kérdés?

Nincs kérdés, a Dűne: Második rész lényegében véve 5-öst kap minden tekintetben. Mindenben rátesz az első részre, nagyon látványos, az egész film tele van történésekkel, különböző érdekes figurákkal, és nem kevés mentálisan “zakkant” személlyel. Paul Atreides karakterét pedig nem lehet nem szeretni, meg alapból titkon mindenki Timothée Chalamet rajongó. Igen, a filmnek vannak logikátlan részei, itt leginkább a harcjelenetekre gondolok, tehát miért késekkel harcolnak az emberek, ha közben hatalmas fegyverarzenáljuk, atombombáik vannak.

Azonban erre nem kapunk választ, viszont egy eposzi nagyságú, komplett bolygóért folyó harcot látunk, ahol a folytatás garantálva van. Ha tehetjük, akkor ezt a sztorit egy adag popcorn, egy üveg kóla társaságában moziban érdemes látni, szinte garantáltan pozitív élmény. Ha pedig még nem láttuk, akkor mindenképp nézzük meg előtte az első részt is, mivel a két rész szorosan összekapcsolódik.

Hungarikumnak számít a Csengetett, Mylord?

A Csengetett, Mylord? egy igazi hungarikum lenne? Van, aki szerint igen!
Három év kutatómunka előzte meg Boromisza István A Csengetett, Mylord? Univerzum című kötetének megjelenését, amely a magyar sorozatrajongók körében is méltán népszerű brit televíziós műsor kulisszatitkairól szól. Könyvajánló következik.

A sport és a szerelem hálójában

Kevés komoly témájú romantikus film lát napvilágot manapság, és még ritkábbak a minőségi darabok, a néhány napja megjelent Challengers azonban minőségi romantikus alkotás, és sportfilmnek is bőven megállja a helyét. Romantikus dráma ez, de közben csak nyomokban tartalmaz szerelmet, és messze nem csak egy nőért versengő két férfiról szól. Helyette komoly emberi érzelmekről, drámáról, és a sport mögöttes mozgatórugóiról is beszél.

Eszelős utcai harcosok

A 2024-es Országúti diszkó az 1989-es Patrick Swayze-féle akciófilm remake-je, motívumában eltér elődjétől, de mégis hű marad a régi időkhöz. A 80-as évek filmjeinek megvan a sajátos, korra jellemző atmoszférájuk. Ez alól az akkori alkotás sem volt kivétel, mely főként a kocsmai verekedései és Patrick Swayze karizmája miatt vált ikonikussá. Nos, a mostani 2024-es Doug Liman újrafeldolgozás nem egy mély érzelmeket megmozgató alkotás, de az összképet tekintve egy nagyon jó akció-vígjáték.

Agatha Christie - Az Alibi

Az angol címmel megjelent Ordeal By Innocence Agatha Christie azonos című regényének legújabb minisorozatos feldolgozása. Az alkotás magyarul Az Alibi címet kapta, és alapvető témája az ártatlanság pszichológiája, valamint az ehhez való emberi viszony. Mindezt pedig már egy sokszor látott gazdag brit családon keresztül mutatja be a sorozat, jó néhány helyen modernizálva a történetet.

Reggae idők mozija

A nagyon várt Bob Marley: One Love -t azaz Jamaica és a reggae egyik kiemelt alakjának amerikai életrajzi filmjét nagyon bepromózták. A zene remek, a színész jól adja a főhőst, még ha kicsit jóképűbb is a kelleténél. A forgatásban bevonták a családot is. Remekmű született, vagy csak egy újabb zenei film a rajongóknak sablon elemekből és rengeteg klisével? Utánajártunk.