Menü

Öregfiúk az utolsó tétmeccsen

A Feláldozhatók első része annak idején hatalmas lendülettel robbant be a köztudatba. Sylvester Stallone – aki nemcsak a forgatókönyvet írta társíróként, hanem a rendezői székbe is beült – egy rettenetesen erős tisztelgést rakott össze a 80-as évekbeli akció mozik előtt, és jól ragadta meg a film, akkori lényegét. A most megjelent Feláldozhatók 4. része lényegében a széria lezárása, ha nem is örökre, de jó időre. Az idősödő sztárok pedig most is fáradhatatlanul “bombázzák” a rosszfiúkat, de a széria viszont mégis megkopott.

Felszínes és egyszerű történet

A feláldozhatók 4. része egy akciófilmekre jellemző “mély” történetre épít, miszerint egy csapatnyi rosszfiúnál atomtöltetek vannak, amivel nagy meglepetésre rossz dolgokat akarnak elkövetni más emberek ellen. Emiatt össze kell hívni a Feláldozhatók csapatát, Barney Ross (Sylvester Stallone) vezetésével, akik fáradhatatlan erővel vetik bele magukat a gonoszok megállításába. Ráadásul nagy meglepetésre az ügy személyes is, ugyanis az egész akciót egy rejtélyes terrorista vezeti, aki korábban Barney több csapattársát is megölte. A film végén van egy elég nagy csavar, viszont ha logikusan nézzük a dolgokat, akkor ez sem lesz annyira meglepő.

Inkább vígjáték, mint tipikus akciófilm

Rengeteg humor van a filmben, a fájós hátú Sylvester Stallone, aki helyett Jason Statham veti bele magát az akcióba, vagy éppen Dolph Lundgren, a mesterlövész, aki azon viccelődik, hogy szemüveg nélkül nem lát. Megmosolyogtató rövid humoros jelenetekkel van tele a film, viszont az igazi probléma, hogy ezt már a jelenlegi akciófilmezés meghaladta. Az olyan fiatalabb amerikai sztárok, mint 50 Cent vagy Megan Fox pedig már egy teljesen más világot képviselnek. A két harcművész Tony Jaa és Iko Uwais pedig megmutatják a harctudásukat, viszont a film történetéhez ez sem ad hozzá rengeteget.

A karakterek összességében szerethetőek, de valahogy annyira zavaros a közöttük lévő viszony, hogy ez sem annyira tökéletes. Jason Statham akarva-akaratlanul a film középpontjába kerül, és az ő karaktere az, aki kimenti a társaságot a slamasztikából, akár többször is. Közben persze eljátssza a “macho”, és a kemény, de érzelmes akcióhőst. A fiatalabb karakterek nem kapnak elég időt, és sokszor csak futtában látunk egy-egy jelenetet, hogy pontosan mi is történik. Nem beszélve arról, – és lehet ez csak nekem tűnt ennyire fel – de a magyar szinkronban a hőseink olyan durvaságokat, bántásokat vágnak egymás fejéhez, hogy az már inkább bántalmazó, és sértő, mintsem vicces lenne, vagy éppen a karakter maszkulinitását fejezné ki.

Átlagos képi világ

A történet mellett a film másik problémája, hogy a Feláldozhatók 4. CGI jelenetei sem kimagaslóak. Be kell látni, hogy a modern akciófilmek cselekménye nem csak arról szól, hogy képileg jól vannak a jelenetek összerakva, mert azért a film ebben erős. Viszont a különböző harcjelenetek eléggé kiszámíthatóak, a koreográfia lényegében az, hogy a rosszfiúk felállnak egy helyszínre, ahol egy helyben állva látványosan lövöldöznek. Például a Tyler Rake 2. részével szemben nincs igazi mozgás a jelenetekben, ha “keményebb” akciófilmes jeleneteket akarnak csinálni, akkor a karaktereket közelről kellene venni, a jeleneteket annyira realisztikusra csinálni fegyverkezelés szempontjából amennyire csak lehet. Ezzel párhuzamosan a verekedésekben sincs igazi kemény koreográfia, emiatt inkább a 80-as 90-es évekre jellemző “pofozkodásnak” hatnak a dolgok. Valamint jól mutatja a veterán generáció előtti tiszteletadást, hogy az igazi kemény verekedéseket a fiatalabb Tony Jaa-nek adták a filmben.

Lehet, hogy ezzel nem mindenki ért egyet, viszont nekem tetszett, hogy a film gyakorlatilag négy helyszínen játszódik: egy kocsmában, egy konténerhajón, egy lakásban, és egy gyártelepen. Bunyó és akció pedig mind a négy helyen van, és ez nagyon jól áll a filmnek, hogy nincs sok kis jelenet, helyette egybefüggő helyszíneket kapunk, amit azért többségében kitöltenek történettel. Viszont a filmben szereplő hajós jelenetnél már érződött, hogy nagyon elcsépeltek a dolgok.

A Feláldozhatók 4. része furcsa hasonlattal élve olyan, mint egy végzős diák, aki nem tanulta meg a tananyagot, de legalább kitartóan küzd a jobb jegyért, és abban bízik, hogy mivel már “öreg róka” emiatt a tanárok átengedik. Az előző részekhez képest is a Feláldozhatók 4. része nagyon egyszerű történettel van megáldva. A képi világ persze látványos, és csak úgy szórják egymásra az áldást a szereplőink, viszont a különböző harcjelenetek a régi idők filmjeit tükrözik. Sem történetben, sem képi megvalósításban nem hoz igazi újdonságot a film az elődeihez képest.

Összességében ha követtük a szériát, és szeretnénk egy 80-as, 90-es évekre hajazó akció-vígjátékot megnézni, valamint ha szeretjük a filmben szereplő főszereplőket, akkor megéri a mozijegy árát a film, de a mostani akciófilmek, legyen az a Tyler Rake 2., a sokszor szereplő John Wick széria, a Top Gun: Maverick sokkal-sokkal több mindenről szólnak, és a semleges néző számára valószínűleg, hogy jobban is tetszenek. Valamint a film egyértelműen Barney Ross karakterének búcsúja, amit azért jól zár le a történet.

Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet

A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.

A gonosz bennünk él?

A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.

Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős

James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.

Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban

Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.

A haza és az emberség kötelez

Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.