Öregfiúk az utolsó tétmeccsen
- Dátum: 2023.10.05., 05:56
- Szabó Máté
- akció, amerikai, film, keménykedés, kritika, nosztalgia, popcorn
A Feláldozhatók első része annak idején hatalmas lendülettel robbant be a köztudatba. Sylvester Stallone – aki nemcsak a forgatókönyvet írta társíróként, hanem a rendezői székbe is beült – egy rettenetesen erős tisztelgést rakott össze a 80-as évekbeli akció mozik előtt, és jól ragadta meg a film, akkori lényegét. A most megjelent Feláldozhatók 4. része lényegében a széria lezárása, ha nem is örökre, de jó időre. Az idősödő sztárok pedig most is fáradhatatlanul “bombázzák” a rosszfiúkat, de a széria viszont mégis megkopott.
Felszínes és egyszerű történet
A feláldozhatók 4. része egy akciófilmekre jellemző “mély” történetre épít, miszerint egy csapatnyi rosszfiúnál atomtöltetek vannak, amivel nagy meglepetésre rossz dolgokat akarnak elkövetni más emberek ellen. Emiatt össze kell hívni a Feláldozhatók csapatát, Barney Ross (Sylvester Stallone) vezetésével, akik fáradhatatlan erővel vetik bele magukat a gonoszok megállításába. Ráadásul nagy meglepetésre az ügy személyes is, ugyanis az egész akciót egy rejtélyes terrorista vezeti, aki korábban Barney több csapattársát is megölte. A film végén van egy elég nagy csavar, viszont ha logikusan nézzük a dolgokat, akkor ez sem lesz annyira meglepő.
Inkább vígjáték, mint tipikus akciófilm
Rengeteg humor van a filmben, a fájós hátú Sylvester Stallone, aki helyett Jason Statham veti bele magát az akcióba, vagy éppen Dolph Lundgren, a mesterlövész, aki azon viccelődik, hogy szemüveg nélkül nem lát. Megmosolyogtató rövid humoros jelenetekkel van tele a film, viszont az igazi probléma, hogy ezt már a jelenlegi akciófilmezés meghaladta. Az olyan fiatalabb amerikai sztárok, mint 50 Cent vagy Megan Fox pedig már egy teljesen más világot képviselnek. A két harcművész Tony Jaa és Iko Uwais pedig megmutatják a harctudásukat, viszont a film történetéhez ez sem ad hozzá rengeteget.
A karakterek összességében szerethetőek, de valahogy annyira zavaros a közöttük lévő viszony, hogy ez sem annyira tökéletes. Jason Statham akarva-akaratlanul a film középpontjába kerül, és az ő karaktere az, aki kimenti a társaságot a slamasztikából, akár többször is. Közben persze eljátssza a “macho”, és a kemény, de érzelmes akcióhőst. A fiatalabb karakterek nem kapnak elég időt, és sokszor csak futtában látunk egy-egy jelenetet, hogy pontosan mi is történik. Nem beszélve arról, – és lehet ez csak nekem tűnt ennyire fel – de a magyar szinkronban a hőseink olyan durvaságokat, bántásokat vágnak egymás fejéhez, hogy az már inkább bántalmazó, és sértő, mintsem vicces lenne, vagy éppen a karakter maszkulinitását fejezné ki.
Átlagos képi világ
A történet mellett a film másik problémája, hogy a Feláldozhatók 4. CGI jelenetei sem kimagaslóak. Be kell látni, hogy a modern akciófilmek cselekménye nem csak arról szól, hogy képileg jól vannak a jelenetek összerakva, mert azért a film ebben erős. Viszont a különböző harcjelenetek eléggé kiszámíthatóak, a koreográfia lényegében az, hogy a rosszfiúk felállnak egy helyszínre, ahol egy helyben állva látványosan lövöldöznek. Például a Tyler Rake 2. részével szemben nincs igazi mozgás a jelenetekben, ha “keményebb” akciófilmes jeleneteket akarnak csinálni, akkor a karaktereket közelről kellene venni, a jeleneteket annyira realisztikusra csinálni fegyverkezelés szempontjából amennyire csak lehet. Ezzel párhuzamosan a verekedésekben sincs igazi kemény koreográfia, emiatt inkább a 80-as 90-es évekre jellemző “pofozkodásnak” hatnak a dolgok. Valamint jól mutatja a veterán generáció előtti tiszteletadást, hogy az igazi kemény verekedéseket a fiatalabb Tony Jaa-nek adták a filmben.
Lehet, hogy ezzel nem mindenki ért egyet, viszont nekem tetszett, hogy a film gyakorlatilag négy helyszínen játszódik: egy kocsmában, egy konténerhajón, egy lakásban, és egy gyártelepen. Bunyó és akció pedig mind a négy helyen van, és ez nagyon jól áll a filmnek, hogy nincs sok kis jelenet, helyette egybefüggő helyszíneket kapunk, amit azért többségében kitöltenek történettel. Viszont a filmben szereplő hajós jelenetnél már érződött, hogy nagyon elcsépeltek a dolgok.
A Feláldozhatók 4. része furcsa hasonlattal élve olyan, mint egy végzős diák, aki nem tanulta meg a tananyagot, de legalább kitartóan küzd a jobb jegyért, és abban bízik, hogy mivel már “öreg róka” emiatt a tanárok átengedik. Az előző részekhez képest is a Feláldozhatók 4. része nagyon egyszerű történettel van megáldva. A képi világ persze látványos, és csak úgy szórják egymásra az áldást a szereplőink, viszont a különböző harcjelenetek a régi idők filmjeit tükrözik. Sem történetben, sem képi megvalósításban nem hoz igazi újdonságot a film az elődeihez képest.
Összességében ha követtük a szériát, és szeretnénk egy 80-as, 90-es évekre hajazó akció-vígjátékot megnézni, valamint ha szeretjük a filmben szereplő főszereplőket, akkor megéri a mozijegy árát a film, de a mostani akciófilmek, legyen az a Tyler Rake 2., a sokszor szereplő John Wick széria, a Top Gun: Maverick sokkal-sokkal több mindenről szólnak, és a semleges néző számára valószínűleg, hogy jobban is tetszenek. Valamint a film egyértelműen Barney Ross karakterének búcsúja, amit azért jól zár le a történet.
John Wick világa balettel újratöltve

A John Wick-filmek bűnös élvezetet jelentettek minden akciórajongónak. Ez a jelen állás szerint négy rész finom stílushullámzás volt a kaszkadőrök akcióorgiája, az extrém fegyverfetisizmus és a letisztult, maszkulin westernek botegyszerű dramaturgiája közt. Ennek oldalbordájából nőtt ki és szeretne méltó folytatás lenni a feminista párja, a Ballerina, amelyben Ana de Armas szövi újra és tovább a John Wick-moziuniverzum bérgyilkosokkal és titkos klánokkal teletűzdelt, videójátékszerű világát. A történet vajon megüti-e a szórakoztató elődök szintjét, és ez a törékeny, csinos nő eléggé meggyőző lesz-e gyilkológépszerepben? Ezekre kerestem a választ a moziban.
Tündék és ördögfiak nagyvásznon

Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?
A Karate kölyök koncepció még mindig eladható!

A Karate kölyök 1984-ben tarolt a vásznon, hiszen az idegen környezethez köztudottan csak a karate és a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot. Az alapkoncepció megmaradt. Ezúttal a két felejthető folytatás, a kedvelhető hat évados tévésorozat (Cobra Kai) valamint a kung-fura kihegyezett 2010-es Jackie Chan-nel fémjelzett remake-szerűség (inkább átirat) hibridje kerül a vászonra. A címe a sokatmondó: Karate kölyök - Legendák. Itt már a kínai szál, azaz mindenki Jackie-je, mint edző és az eredeti részek főhőse, a meglepően kisfiúsan öregedő Ralph Macchio segít egy fiatal pekingi harcosnak New Yorkban a harc által meglelni a világbékét.
Ez itt a Teltház helye!

Aki virtuóz komédiára vágyik, annak egy jó esély lehet a kikapcsolódásra a Játékszín Teltház című darabja, amely egy one-man show. Egy színész, Nagy Sándor alakítja Manhattan legfelkapottabb éttermének telefonos ügyfélszolgálatát, az asztalfoglalások főzsonglőrét. Emellett mivel ez egyszemélyes darab, így minden, közel negyven karaktert is ő elevenít meg. A sok humoros beszólás garantált, de vajon összeállt-e, ez az eredetileg kinn még 99-ben debütált mű egy önmagában is működő egységgé vagy szétfolyik a vicces karakterek bemutatása közepette? Ennek jártam utána.
A világ nyolcadjára is, ezúttal végleg megmenekül!

A 80-as évek egyik klasszikus tévésorozatából, igazi, profi kémfilm franchise épült ki szűk harminc év alatt. A Mission Impossible elvitt minket a világ összes tájára, lélegzetállító akció mutatványokkal tarkítva élhettük át a kémvilág minden rezdülését. Most eljött a búcsú ideje, Tom Cruise elköszön ikonikus szerepétől. A mostani mozi, A végső leszámolás, a záró része a két epizódra vágott történetnek. Kérdés, hogy a megalomán, több százmilliós költségvetés meg a megszokott stáb klasszikust alkotott-e, vagy csak egy korrekt hattyúdalát a brandnek?