Menü

A jó, a rossz és a Barbie

Az év filmes eseményévé vált a Barbie miután a fiús Top Gun 2 tökéletes piaci tavalyi időzítését lemásolva megagiga siker lett a mozikban. Jókor volt jó helyen. Az első nagy dollár milliárdos bumm egy női rendezőtől-írótól (Greta Gerwigtől), gyönyörű főszereplők, álomdíszletek, durván túltolt marketing. Margot „gyönyörű” Robbie mint sztereotipikus Barbie és Ryan „kockahas” Gosling mint Ken, látszólag minden a helyén van. A helyzet azonban sokkal árnyaltabb. Az előzetessel ellentétben egy túltolt társadalmi szatírát kapunk, amely egyszerre akar popcorn mozi, tanmese és jövőbe mutató gender almanach klasszikus lenni.

Egy női karnagy által levezényelt kötéltánc a gagyi és a tartalmas gondolkodtatás leheletfinom mezsgyéjén. Miközben ránk szabadít egy nagyon durva feminista dicshimnuszt és sértődött női energiák verbális tombolását. Sok frusztrációját beletették a nyugati női fogyasztói társadalmának és nem szégyellték zsibbasztóan tételmondatokként az arcunkba tolni. Így ez a film annyira szájbarágós lett, mint egy fogtömés. Tömény hangulat, amely részleteiben messze jobb élmény, mint az egész mű.

A sztori botegyszerű: egy sematikus álom Barbie világban meghibásodik az idill és felkerekedik a két főhős, hogy helyre tegye a dolgot a való világban azaz Los Angelesben. A poénforrások néha remekül működnek ezzel kapcsolatban, bár Will Ferrell a rosszul megírt babagyár elnöki szerepét is csúnyán aluljátsza, és idegesítő. A férfiuralom és a női szerepekben fuldokló átlagnő kálváriája hálás téma. Megérett rá az idő és a mozis tudatunk. A depressziós, narancsbőrös Barbie reklámon visítva röhögtem, bevallom őszintén, míg Ken musical betétjein erősen csóváltam a fejem, ahogy a Kenek!! csatáján is.

A díszletek elsőosztályúak, a poénok nagy része remekül feldobott és a két ismert kirakati színész megtalálta a hangot a szerepükkel. Zavarba is hozott kicsit a mozi, ami azért egy jó jel. Kicsit nehéz is volt a velem mozizó kedves hölgyeménnyel beszélgetnem pasiként utána. Még akkor is, ha a filmből Allan figurájával csak tudtam azonosulni, de vele nagyon. Kicsit több pimaszsággal lehetett volna a Barbie egy tűpontos kritika is, de inkább nagyközönség film lett. Szóval támogatni kell a női egyenjogúságot és segíteni a milliónyi teendő közt a pasik dominálta nyugati világban küzdő hölgyeket. Köszönjük ezt az üzenetet, amelyhez egy rózsaszín celluloid hangulati, dramaturgiai és esztétikai hullámvasúton át vezetett az út. Nem jó mozi született, de nem is rossz, csak olyan Barbie.

Mamma Mia! – nem lehet ABBAhagyni!

2014 szeptembere óta hódít az ABBA-zenékkel tarkított musical, vagyis a Mamma Mia! a honi műsorrendben, a Madách Színházban. Az idei egyik júniusi előadást élvezhettem végig, és próbáltam megfejteni, hogy az ABBA férfi tagjai által zeneileg írt darab, aminek 1999-ben volt a londoni premierje, miért ilyen népszerű még mindig? Ezek motoszkáltak bennem kérdésként. Az biztos, hogy remek dalokat, könnyed hangulatot ígért egy mesebeli görög sziget díszletei közt. Lássuk milyen ez a 12 éven aluliaknak nem ajánlott, örökzöld musical mai szemmel?

Az igazság ideát van

Steven Spielberg, kedvenc popcorn mozis mesemondónk újra sci-fi témához nyúlt. A többek között a Harmadik típusú találkozások, az E.T. - A földönkívüli, valamint a Világok harca rendezője ezúttal 19-re lapot húzva, az UFO hitének összegzését tárja elénk A leleplezés napja című új filmjében. A csapata nagyon impozáns: David Koepp, horror és popcorn mozik ismert forgatókönyvírója adta az alapot, a nagy öreg John Williams a filmzenét, míg a mester ’házi’ operatőre, Janusz Kaminski is benne volt a buliban. Megaköltségvetés és igazi X-aktás hangulat. Lássuk, klasszikussal van-e dolgunk?

Humorral figyelmeztet a Pixar új kalandja

Daniel Chong első Pixar-rendezése egyszerre vicces, megható és aktuális. Az Agyugrász nemcsak az év egyik legszórakoztatóbb animációs filmje, hanem egy fontos figyelmeztetés is arról, hogy milyen világot építünk fel és hagyunk magunk után.

Chopin zenéje megküzd a halállal is

A híres zeneszerzők, zenészek életéről készült tradicionálisabb felfogású, európaibb szemléletű film témájának keresve se lehetett volna jobbat találni Chopin, párizsi, XIX. század közepi, utolsó éveinél. A küzdelme a tüdőbajjal és a felületes kapcsolatokkal egyszerre megindítónak és felemelőnek ígérkezett, mikor a lengyelek végre vászonra álmodták az élettörténetének ezt a szeletét. A Chopin-film kissé felkavaró haláltusát ígért korhű díszletekkel, Közép-Európában kiemelkedő büdzsével és profizmussal. Lássuk, hát, hogy a most mozijainkban elstartoló Chopin - Párizsi szonáta kiemelkedik-e a biográfiai eredetű tévéfilmek erdejéből, vagy csak egy túltolt marketing piruett?

Harcra született: Mortal Kombatra fel!

Az egyik kedvelt 90-es évekbeli videójátékunk adaptációja újra visszatért a vászonra. A Mortal Kombat fénykorában egy generáció egyik meghatározó élménye volt. A készítők ugyanazok, mint a 2021-es remake esetében, itt azonban nagyobb a tét és a költségvetés. Szkeptikusan vártuk a második részt, de remek trükköket, fényképezést és véres küzdelmet joggal reméltünk az új kalandtól. Lássuk megfelelnek-e a látottak az elvárásainknak!