Menü

Amikre nincs szükségünk – avagy a nagy szelektálás

Időnként van az a nyugodtabb fél óra, amikor a vakációt töltő három gyerekem nem öli egymást itthon, s van kis időm arra, hogy belenézzek néhány szekrénybe, fiókba, kamrába, kerti tárolóba.

Néha sokkol, hogy a konyhaszekrényben száz bögre van, a beépített szekrényben pedig háromszor ennyi szatyor, továbbá két nagy szatyor, ami tele van kisebb zacskókkal…minek is?

Ha veszek új ruhát, valósággal neki kell feszülnöm a sornak, hogy betehessem az újabbat, de ki nem dobnék egyet sem, mert hátha „újra divatba jön”.

Mindig van néhány „belefogyok” darab, de ezek is ott fognak megporosodni az örökkévalóságnak, pedig egy szelektálás után más, hogy örülne neki!

A ruhákat igazából minden évszakváltáskor át kellene nézni, a feleslegeset kivenni, a gyerekek kinőtt holmijait pedig átvizsgálni, ugyanis csak a helyet foglalják.

A dekorációs kütyük csak porfogók, a konyhapulton sem kell olyan eszközt tárolni, amit havonta egyszer használunk, a törött bögrék helyett pedig van ezer másik, akkor is, ha magam is jók tudom, hogy a kedvenc bögrémből legjobb a kávé reggel, még ha meg is repedt az oldala.

Dobjuk ki a megrepedt tányérokat, letört fülű bögréket! Nincs rájuk szükség!

Nagyon jó érzés egyébként átlátni a szekrényeket, praktikussá tenni a konyhát, helyet nyerni, könnyebben takarítani. Természetesen mindez nem egy nap alatt készül el, nekem az „üres” fél óráimban van rá lehetőségem, hogy elkezdjek egy-egy kisebb szekrényt átnézni.

Hogyan kezdjünk hozzá?

Tegyük szabaddá a felületeket!

Vegyük le a felesleges képeket és dekorációkat a falról!

Apránként végezzük a szelektálást, hogy közben át tudjuk gondolni a teendőket.

Kevesebb dolgokat pakoljunk vissza a szekrényekbe, csak azokat tartsuk meg, amelyek tényleg szükségesek. A kevesebb néha több.

Adjunk túl a felesleges holmikon! Adjuk, vagy ajándékozzuk el őket!

Azt szoktam mondani, hogy a külső rend egyfajta belső rendezettséget, nyugalmat is ad nekem, úgyhogy épp itt az ideje, hogy alakítsunk az otthoni káoszon, és megszabaduljunk a felesleges holmiktól, kacatoktól, szükségtelen tárgyaktól, s ha már itt tartunk…azoktól az emberektől is, akik e tárgyakhoz hasonlóan szükségtelenek az életünkben, lehúznak érzelmileg. Így lehet nyitni új dolgok felé. Sok sikert!

Pár nap karácsonyig – amikor már minden kicsit másképp számít

Három nap van karácsonyig. Mikor ezt írom már csak - vagy még - három nap. Ez az a furcsa időszak, amikor a naptár szerint még dolgozunk, a fejünkben viszont már rég a mézeskalács és a csillagszóró pattog. Az utcákon siető emberek kezében egyszerre van jelen a kapkodás és az ünnep ígérete, a boltokban pedig ugyanaz a kérdés kering: „Vajon még van időm mindent beszerezni?”

Az ünnepi asztal csapdái

Karácsonykor sokan tapasztalják meg a túlevést, amit gyakran bűntudat és önvád követ, pedig a jelenség jóval összetettebb annál, mint hogy „nem tudtunk megállni”. Az ünnepi időszak érzelmi terhei, a felborult rutin és a hagyományok mind szerepet játszanak abban, miért eszünk ilyenkor többet a megszokottnál. A kérdés nem az, hogy hibáztunk-e, hanem az, mit üzen számunkra a testünk és a lelkünk.

Kiegyensúlyozottság a karácsony előtti hetekben

Az év végi hajtás sokszor úgy ránt magával, mintha versenyt futnánk egy láthatatlan stopperrel. Pedig ezen időszaknak nem a rohanásról kellene szólni, hanem arról a csendes, mégis erős harmóniáról, amit mindenki meg tud teremteni magának, ha ráhangolódik az ünnepi időszakra. A kérdés az, hogyan tudunk közben egyensúlyban maradni önmagunkkal és a környezetünkkel.

Karácsonyi ajándékok az utolsó pillanatban – amikor az idő ellenünk dolgozik

Ismerős helyzet? December közepe van, az adventi naptár már majdnem üres, a város fényei ragyognak, de az ajándéklista még mindig hiányos. Az utolsó pillanatos karácsonyi ajándékvásárlás sokak számára stresszes.

Mi tesz minket egy munkahelyi közösség egyedi részévé?

A céges közösségek működését alapvetően az egyéni különbségek alakítják. Az igazi erőt az adja, amikor különböző szemléletek, energiák és háttérből hozott tapasztalatok állnak össze olyan hálózattá, amelyben mindenkinek megvan a helye. A kérdés mégis az, hogy mitől válunk valóban hasznossá és értékessé egy szakmai környezetben?