Nolan bombaformában
Christopher Nolan az ösztönös brit rendezőzseni már számtalanszor bebizonyította, hogy nagyon ért az áthallásos emberi történetekhez (Batman filmek, Tökéletes trükk) és az IMAX technikához (Interstellar). Ezúttal a világ egyik legjobb valós sztoriját, az atombomba születését forgatta le teljes egészében IMAX kamerákkal és J. Robert Oppenheimer szerepében Cillian Murphyvel, aki tündököl, megkoronázza karrierjét. Először is, aki nem volt anno ügybuzgó fizikai órán, annak fogalma sincs milyen kiválasztott elit csapat, európai tudósok krémjével, köztük magyarokkal, hozta létre korának legpusztítóbb bombáját, ami véget vetett a japán ellenállásnak a világháborúban.
Ezt a több éven át ívelő folyamatot láthatjuk Oppenheimerrel a főszerepben, aki koordinálta a műveletet. Nem is Nolan lenne, ha nem egy három idősíkon ugráló moziélményt kapnánk, ahol a meghurcolt hős tudós vesszőfutása, az egykori mentorja Strauss (meglepően visszafogott Robert Downey jr.) kihallgatása és maga a vezérvonal zajlik. A hosszú időutazásunk során a film végig feszes marad, eléggé leterheli a Barbiek -Transformersek és szuperhősök szintjéhez szokott nézőket. Itt az Oppenheimerben mindennek tétje van, még ha ismerjük is a nagy kereteit a sztorinak. Ez egy ízig vérig felnőtt film végre felnőtteknek.
Ami azonban az előnye az a hátránya is egyben, jelesül, hogy egy ennyi tudós karaktert mozgató darab inkább tévésorozatként lenne teljes. Sok mellékszereplő bántóan a háttérben marad, különösen Szilárd Leo (Haumann Máté) és Fermi csapata. A felskiccelt arcok/kutatások elvesznek a nagy rengetegben. Apró örömünk lehet, hogy Teller Ede viszont remek ellenpontként ki van domborítva az egész történetben. Rengeteg ismert színész (Matt Damon, R. Malek, K. Branagh, Jason Clarke, J. Harnett, Gary Oldman) kapott kisebb-nagyobb szerepet ebben a hömpölygő 3 órás történelem óra és IMAX képzuhatagban, amely, mind ismeretterjesztésként, mind moziként megállja a helyét.
Mielőtt mindenkit kedvesen beparancsolnék a mozikban az év legkomplexebb popcorn mozijára még külön kiemelném az alkohollal és a „tudós, de háziasszony” szereppel küszködő Emily Blunt-ot. Neki sajnos a főhős feleségeként kevés jelenet adott, de minden pillanatában roppant hiteles. Az Oppenheimer végső fordulatai pedig garantáltan szíven ütik a nézőt. A képi világ végig tökéletes, a párbeszédek a helyükön, a színészek hálásan vettek részt ebben a nagy szabású, de meglepően emberi Nolan filmben. Kicsit naiv néha, de ennyi játékidő alatt nem lehet teljes képet adni, a nagy mű üzenete viszont tűpontosan átjön, igazi filmélmény. A bombasiker a díjkiosztókon is garantált lesz.
Az emberi teremtés tragédiája
Az elvakult kutató orvos által holtból élő ember teremtésének legendája, Mary Shelley angol romantikus regénye, a Frankenstein, rengeteg feldolgozást megélt már vásznon és a világot jelentő deszkákon egyaránt. Azonban a Vígszínházban két hónapja sikerrel futó adaptáció, a Frankenstein – A modern Prométheusz mégis különleges élményt ígért. Hatalmas díszletek, alapmű íránti tisztelettel teli átiratot, ami követi a regényt de újabb vetületekkel gazdagítja is azt. A Garai Judit és Hegymegi Máté (egyben rendező) által írt darab különleges, kiemelt esemény, efelől nem volt kétség. Lássuk a részleteket.
A bömballban minden lehetséges
A kosárlabdáról eddig is igyekeztek rajzfilmszerű keretek között vicces meséket elmesélni (legismertebb a Space Jam I-II). Ezek nem mellékelték a humort, de valahogy nem nagyon sikerült összekötni a labdás sportot az amerikai filmek egyik legfelkapottabb momentumával, jelesül a lesajnált, jólelkű „amatőr” felemelkedés történetével. Itt volt az ideje a Goat - Will, a bajnok befutásának a műfaj kánonjában. Egy kis kecske, Will üstökösszerű sportsikereinek kellemes perceit ígérte a mozi a legkisebbeknek és a nagyobb, gyereklelkű NBA-rajongóknak egyaránt.
Egy ipari tragédia és az igazság ára
A Netflix év elején megjelent lengyel minisorozata, az Ólomgyerekek, az 1970-es évek egyik legsötétebb ipari tragédiáját hozza felszínre. A megtörtént eseményeken alapuló produkció egy nyomasztó korrajz, amelyben az emberi lelkiismeret csap össze a pártállami érdekekkel.
Hűtlenek: kapcsolati pszichodráma haladóknak!
A Hűtlenek Ingmar Bergman egy kevésbé ismert, még egy, a híres Liv Ullmann (a szerző volt élettársa) vezényelte filmes feldolgozást is megélt darabja. A színház a színházban koncepcióra építkező kapcsolati dráma egy megcsalást és annak utóéletét tárja elénk, ahol az érzelmeket hitelesen mutatja meg a saját múltbeli árnyaival őrlődő narrátor. A darabot a Radnóti Színház tavaly október óta adja elő. Egy fiatal, roppant tehetséges rendező, Bagossy Júlia vitte színre. Erős érzelmeket, dinamikus játékot és meghitt, igaz emberi pillanatokat vártam, nem csalódtam.
Vér, hit és blues
A 2025-ben bemutatott, angolul Sinners címen futó Bűnösöket lehetetlen egyetlen műfajba beszorítani. Egyszerre történelmi lenyomat, karakterközpontú dráma és vérben úszó horror, amelynek minden dobbanása a bluesból táplálkozik. Ryan Coogler alkotása felépít egy világot, amit aztán könyörtelenül darabokra szed, miközben végig ott zakatol a kérdés, hogy az összeomlás mögött fellelhető-e a megváltás ígérete.