Nolan bombaformában
Christopher Nolan az ösztönös brit rendezőzseni már számtalanszor bebizonyította, hogy nagyon ért az áthallásos emberi történetekhez (Batman filmek, Tökéletes trükk) és az IMAX technikához (Interstellar). Ezúttal a világ egyik legjobb valós sztoriját, az atombomba születését forgatta le teljes egészében IMAX kamerákkal és J. Robert Oppenheimer szerepében Cillian Murphyvel, aki tündököl, megkoronázza karrierjét. Először is, aki nem volt anno ügybuzgó fizikai órán, annak fogalma sincs milyen kiválasztott elit csapat, európai tudósok krémjével, köztük magyarokkal, hozta létre korának legpusztítóbb bombáját, ami véget vetett a japán ellenállásnak a világháborúban.
Ezt a több éven át ívelő folyamatot láthatjuk Oppenheimerrel a főszerepben, aki koordinálta a műveletet. Nem is Nolan lenne, ha nem egy három idősíkon ugráló moziélményt kapnánk, ahol a meghurcolt hős tudós vesszőfutása, az egykori mentorja Strauss (meglepően visszafogott Robert Downey jr.) kihallgatása és maga a vezérvonal zajlik. A hosszú időutazásunk során a film végig feszes marad, eléggé leterheli a Barbiek -Transformersek és szuperhősök szintjéhez szokott nézőket. Itt az Oppenheimerben mindennek tétje van, még ha ismerjük is a nagy kereteit a sztorinak. Ez egy ízig vérig felnőtt film végre felnőtteknek.
Ami azonban az előnye az a hátránya is egyben, jelesül, hogy egy ennyi tudós karaktert mozgató darab inkább tévésorozatként lenne teljes. Sok mellékszereplő bántóan a háttérben marad, különösen Szilárd Leo (Haumann Máté) és Fermi csapata. A felskiccelt arcok/kutatások elvesznek a nagy rengetegben. Apró örömünk lehet, hogy Teller Ede viszont remek ellenpontként ki van domborítva az egész történetben. Rengeteg ismert színész (Matt Damon, R. Malek, K. Branagh, Jason Clarke, J. Harnett, Gary Oldman) kapott kisebb-nagyobb szerepet ebben a hömpölygő 3 órás történelem óra és IMAX képzuhatagban, amely, mind ismeretterjesztésként, mind moziként megállja a helyét.
Mielőtt mindenkit kedvesen beparancsolnék a mozikban az év legkomplexebb popcorn mozijára még külön kiemelném az alkohollal és a „tudós, de háziasszony” szereppel küszködő Emily Blunt-ot. Neki sajnos a főhős feleségeként kevés jelenet adott, de minden pillanatában roppant hiteles. Az Oppenheimer végső fordulatai pedig garantáltan szíven ütik a nézőt. A képi világ végig tökéletes, a párbeszédek a helyükön, a színészek hálásan vettek részt ebben a nagy szabású, de meglepően emberi Nolan filmben. Kicsit naiv néha, de ennyi játékidő alatt nem lehet teljes képet adni, a nagy mű üzenete viszont tűpontosan átjön, igazi filmélmény. A bombasiker a díjkiosztókon is garantált lesz.
Tündék és ördögfiak nagyvásznon
Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?
A Karate kölyök koncepció még mindig eladható!
A Karate kölyök 1984-ben tarolt a vásznon, hiszen az idegen környezethez köztudottan csak a karate és a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot. Az alapkoncepció megmaradt. Ezúttal a két felejthető folytatás, a kedvelhető hat évados tévésorozat (Cobra Kai) valamint a kung-fura kihegyezett 2010-es Jackie Chan-nel fémjelzett remake-szerűség (inkább átirat) hibridje kerül a vászonra. A címe a sokatmondó: Karate kölyök - Legendák. Itt már a kínai szál, azaz mindenki Jackie-je, mint edző és az eredeti részek főhőse, a meglepően kisfiúsan öregedő Ralph Macchio segít egy fiatal pekingi harcosnak New Yorkban a harc által meglelni a világbékét.
Ez itt a Teltház helye!
Aki virtuóz komédiára vágyik, annak egy jó esély lehet a kikapcsolódásra a Játékszín Teltház című darabja, amely egy one-man show. Egy színész, Nagy Sándor alakítja Manhattan legfelkapottabb éttermének telefonos ügyfélszolgálatát, az asztalfoglalások főzsonglőrét. Emellett mivel ez egyszemélyes darab, így minden, közel negyven karaktert is ő elevenít meg. A sok humoros beszólás garantált, de vajon összeállt-e, ez az eredetileg kinn még 99-ben debütált mű egy önmagában is működő egységgé vagy szétfolyik a vicces karakterek bemutatása közepette? Ennek jártam utána.
A világ nyolcadjára is, ezúttal végleg megmenekül!
A 80-as évek egyik klasszikus tévésorozatából, igazi, profi kémfilm franchise épült ki szűk harminc év alatt. A Mission Impossible elvitt minket a világ összes tájára, lélegzetállító akció mutatványokkal tarkítva élhettük át a kémvilág minden rezdülését. Most eljött a búcsú ideje, Tom Cruise elköszön ikonikus szerepétől. A mostani mozi, A végső leszámolás, a záró része a két epizódra vágott történetnek. Kérdés, hogy a megalomán, több százmilliós költségvetés meg a megszokott stáb klasszikust alkotott-e, vagy csak egy korrekt hattyúdalát a brandnek?
Katyvaszos montázs ikonikus elemekből
Játékbeli elemmel indítva az írást, a hétköznapi viccelődés az a bohóckodás, de amit az Egy Minecraft film csinál, viszont gyémánt. Leginkább egy abszurdista alkotásnak lehet tekinteni a művet, amit komolyan egyáltalán nem lehet venni. Viszont a játék kedvelőinek szórakoztató lehet, hiszen szinte egy montázst állít össze annak elemeiből.