A középső gyerek szindróma

Azokban a családokban, ahol legalább három gyerkőc van, ismerős lehet a kérdés, hogy a középső gyermek viselkedése a többiekéhez képest renitens, ennek a hátterében pedig egy a köztudatba is beivódott felismerés áll, a középső gyerek szindróma.

Sokszor, még többször említettem már, hogy három fiúgyermek anyukájaként írom cikkeimet, ami sokat nyom a latba a stílusom és a témáim körében. A legnagyobb épp 10, középső 5, és a legkisebb fiam 2 éves. Szerencsém van, mert mozaik családként élve is szeretik egymást a testvérek, de a középső mindig különcebb viselkedésű, mint a másik kettő. Ennek oka van, mégpedig az, hogy nem találja a helyét a gyerekek között.

A nagy már kiskamasz, a picike pedig még olyan kicsi, hogy szociálisan nem érett a közös játék megélésére. Ezzel a középső nem találja a partnert a játékhoz. Többnyire ebből fakadnak a viták, mivel képtelenek a közös játékra. Nem arról van szó, hogy nincs közös program, de nagyon nehéz megtalálni azt a közös pontot, amit mindenki élvez és nem lesz belőle valamilyen veszekedés.

Egy ismerősöm, aki szintén három gyermeket nevel, egyszer azt mondta a gyerekeire, hogy a legnagyobb első, minden figyelmet megkapott, a legkisebb még picik, így minden figyelem rá irányul, de a középső, na igen, ő a meg nem értett. Sokáig nem értettem, de most már teljesen átlátom a problémát. A középsőre jut a legkevesebb idő, energia, ez pedig kihatással van a lelkére, a viselkedésére és innentől az egész család életére is. Pedig ezt egy szülő sem szeretné így alakítani, sokunk minden erejükkel azon vannak, hogy mind a három, vagy több lurkó ugyanabban részesüljön, de ez nagyon nehéz.

Ez a dolog kihathat a gyermek későbbi személyiségére is, ebből alakulhatnak ki a figyelemért harcoló, megfelelési kényszerrel küzdő, szeretethiányos felnőtt emberekre jellemző viselkedésformák. Sokszor valóságos falat építenek maguk köré, hiszen már gyerekként is magányos elfoglaltságokat keres a már említett szülői figyelemhiány miatt, mert vele senki sem akar játszani.

A szülők rendszeresen olyan feladatokat szabnak ki rájuk, amik inkább a nagyobb tesó dolga lehetne, hiszen már őt is nagynak tekintik a legkisebb mellett, ez pedig nemhogy erősítené az önbizalmukat, hanem próbálják magukat kihúzni a felelősség alól. Sikerorientáltság jellemzi őket, amiből kialakulhat egy tanulási vágy, amivel kvázi fitogtathatja tudását egy kis elismerésért cserébe.

A szülők legfontosabb feladata az, hogy segítsen feloldani ezt a belső feszültséget, hogy a csemete ne zárkózzon magába, ne keresse a veszélyt, hogy ebben élje meg önmegvalósítási vágyát. Tudatosan oda kell figyelni arra, hogy vele is töltsünk közös időt, amikor tényleg csak vele vagyunk, ezzel erősítve, hogy nem szeretjük kevésbé, mint a többieket. Az elismerés, a testi közelség, mint ölelés, koncentrált figyelem, mind olyan dolgok, amikkel könnyíthetjük és súrlódásmentesebbé tehetjük a mindennapokat, de ügyelnünk kell arra, hogy ne essünk át a ló túlsó oldalára azzal, hogy túl engedékenyek vagyunk. Állítsunk fel szabályokat, de ne kössük ehhez szeretetünket, vagyis ne kelljen kiérdemelnie a gyermeknek a szülői szeretetet.

Középső gyermeknek nehéz lenni, kevés figyelem jut rá a családban, de kellő odafigyeléssel könnyebbé lehet tenni a mindennapokat, de mindig figyeljünk oda szülőként az intő jelekre, és egy biztos, nem vagyunk egyedül. Üdv, egy háromgyermekes anyuka.