Jelek, amik arra utalnak, hogy egy kontrollmániással van dolgod

A kontrollmániás vagy control freak kifejezések egyértelműen nem pszichológiai szakszavak, mégis szemléletesen közvetítik a problémát, amellyel sok nőnek és férfinak akad dolga a mindennapokban. Lényege, hogy az érintett személynek extrém magas kontrolligénye van, amely a környezete számára akár abnormálisnak, vagy a nem hivatalos definícióból kiindulva egyenesen „szörnyen” zavarónak tűnhet.

A mindig mindent kontroll alatt tartó viselkedés hátterében sokféle pszichológiai zavar megbújhat. Ilyenek például a(z):

obszesszív-kompulzív zavar (OCD),

indulatkezelési zavarok,

fóbiák,

hangulatzavarok,

különböző személyiségzavarok.

A kontrollmániásokra jellemző még, hogy saját énképüket is kontroll alatt akarják tartani, a viselkedésüket racionális érvekkel támasztják alá, így magyarázva meg maguknak és a környezetüknek, hogy miért nem engedik ki a kezükből az irányítást.

Ezek a racionálisnak tetsző érvek nem könnyítik meg az „öndiagnózist”, vagy azt, hogy az érintettek vagy a körülöttük élők felismerjék és tudomásul vegyék a probléma létezését és belássák: abnormális szinten próbálják kontrollálni a saját és mások életét is.

Olyan mondatokkal, hogy „Nélkülem semmi nem működne” vagy „Muszáj így tennem, hogy mindent meg tudjak csinálni” vagy „Az embereknek szüksége van a hozzám hasonlókra, a többiek egyszerűen inkompetensek” elhárítják a vádakat, normálisnak tüntetik fel az igényüket a dolgok kézben tartására.

Honnan tudod, hogy egy kontrollmániással van dolgod?

1. Mindig kijavít, ha hibázol

Legyen szó egy tévesen ejtett kifejezésről, egy helytelen adatról, egy téves emlékről, vagy rossz modorról, a control freak mindig készen áll arra, hogy helyreigazítson. Motivációjuk mindezek mögött az, hogy úgy gondolják, nekik rendszerint (mindig!) igazuk van.

2. Az övé az utolsó szó

Mindig neki kell megnyernie a vitát. Az a forgatókönyv, hogy nem győztesként jön ki egy helyzetből, a control freak számára egyszerűen nem létezik. Ezért is nehéz kapcsolatot fenntartani egy extrém kontrolligényű személlyel: hajlamosak ugyanis felsőbbrendűen viselkedni, egyedül felállítani és kikényszeríteni a szabályokat.

3. Képtelen beismerni, hogy téved

Kétségkívül ez az egyik legidegesítőbb bennük/bennünk. Lehet szó a legapróbb, leglényegtelenebb dologról, nem érdekes, csak az a fontos, hogy ne ismerjék el, hogy hibáztak.

A túlságosan kontrolláló személyek hajlamosak azt hinni, hogy ha egyszer beismerik a tévedésüket, azt később mások újra felhasználják ellenük, inkompetensnek vagy akár bolondnak címkézik őket egy botlás miatt.

Ebből is fakad, hogy nekik a világ általában fekete-fehér, mindent-vagy-semmit elven működik, a köztes állapot egyszerűen kényelmetlen számukra.

4. Más szemében a szálkát…

Általában a kontrollmániások a legkritikusabbak. Mindig mindenről megvan a véleményük, és mivel fekete-fehér a gondolkodásmódjuk, ezért úgy gondolják, hogy csak a saját elképzelésük lehet a jó vagy az igaz. Gyakran nagyképűnek tűnhetnek, mivel másoknak mindig meg tudják mondani a tutit, kijavítani minden lépésüket, de saját hibáikat nem látják. (Pedig a világ nem fekete-fehér… A kritikus gondolkodásról szóló cikkünkben erről bővebben is olvashatsz – a szerk.).

A control freakek emellett gyakran indulatos vezetők. Úgy gondolják, hogy csak ők tudják a pontos utat, nem hajlandóak segítséget kérni, ha eltévedtek, mindenki mást inkompetensnek tartanak az úton. És egyébként is: nekem van elsőbbségem, nem?! A gyalogosok csak felesleges akadályok, idegesíti őket a túl lassú vagy túl gyors vezetés, minden, ami nem úgy történik, ahogy ők akarják.

Miért kell mindent irányítani?

Az emberek gyakran azért válnak kontrollmániássá, mert életük egy jelentős periódusában nem kaptak elég figyelmet. Ez az úgynevezett pszichoanalitikus megközelítés, amely a múltbeli élményekben keresi a jelenbeli cselekvés okát.

Van, hogy azért ragadjuk kezünkbe az irányítást, mert valaki azt érezteti velünk, hogy alacsonyabbrendűek vagyunk. Ha ezt éljük meg, például a munkahelyen, egyfajta kompenzációként control freak-ké válhatunk, így konzerválva a kiegyensúlyozott erőviszonyokat, és azt, hogy szükség esetén visszájára fordítsuk a problémát. Előfordul, hogy a ranglétrán lassabban haladók ilyen formában bizonyítják felsőbbrendűségüket és rátermettségüket.