Menü

Depresszió jelei az arcon

A depresszió az egyik leggyakoribb lelki eredetű probléma világszerte: az emberiség 3%-a átélt életében már legalább egyszer egy depresszív periódust.

Mi az a depresszió?

A depresszió (súlyos depressziós zavar) olyan lehangoltságot jelent, amely hosszabb távon, minimum két héten keresztül fennáll. A depresszió tünetei, jellemzői egyénenként lehetnek eltérő erősségűek, ám minden depresszióban szenvedő egyénre jellemző a lehangoltság, az önbizalom hiánya, vagy a negatív önértékelés. Ilyenkor a szenvedő fél elveszti a lelkesedését, nem talál már örömet azokban a tevékenységekben, amelyek korábban felvidították, közönyössé, érdektelenné válik. Érdekesség, hogy a depresszió a fiatal felnőtteknél jelentkezik leginkább, főleg a 20-as, 30-as éveinkben és a nőknél kétszeres gyakorisággal fordul elő, mint a férfiaknál.

Milyen hosszú egy depressziós periódus?
A depresszió tünetei mellett a periódusok hosszúsága, gyakorisága is egyénenként változik, illetve a depressziós roham tünetei is más intenzitásúak lehetnek. Vannak, akik néhány évente élnek át egy-egy depressziós periódust, például, ha nehezen leküzdhető akadályokba ütköznek, vagy nem tudnak feldolgozni bizonyos eseményeket. Vannak, akiknél akut jelleggel fordul elő a probléma és vannak, akiknél a depresszió állandó állapottá válik: ekkor a betegség jobban meglátszik a beteg emberi kapcsolatain, munkavégzésén vagy tanulmányain. Mivel a depresszió alapvetően hatással van a beteg alvási szokásaira és táplálkozására is, egy hosszabb periódus megterhelheti az ember szervezetét.

Milyen testi tüneteket okoz a depresszió, mik a depresszió jelei arcon?

Gyakran merül föl az érdeklődőkben a kérdés, hogy mik a depresszió fizikai tünetei, mik a depresszio jelei az arcon és testünk más részein, illetve hogyan befolyásolja a depresszió a beteg megjelenését. A depresszió egyrészt befolyásolja a testsúlyt - akár hirtelen hízás, akár fogyás esetében -, azonban a súlyingadozás mellett más testi tüneteket is okozhat: ide tartozik például, hogy az érdektelenség, lehangoltság hatására a beteg a megszokotthoz képest nem törődik külsőjével (nem fésülködik, nem mossa ruháit stb.), az álmatlanság hatására nem ritka a karikás szem, a beesett arc sem.

A depresszió tünetei továbbá az alváshiányból eredő lehangoltság, a sápadt és beesett arc, illetve gyakran a szem alatt húzódó sötét színű karikák - a beesett arc lelki okai közé tartozhat a depresszió, azonban más fizikai problémákat sem szabad kizárnunk, mint például a vashiány, vagy a vérszegénység, amik mind okozhatnak hasonló, depresszióra emlékeztető tüneteket.

A depresszió jelei nőknél és férfiaknál eltérhetnek: míg a nők hajlamosabbak a begubózásra, míg a férfiaknak gyakrabban lehetnek agresszív megnyilvánulásaik.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

Nem tudok lefogyni, pedig szeretnék – A fogyás pszichés akadályai

Sokan érzik úgy, hogy minden vágyuk a fogyás, mégsem képesek tartós eredményt elérni. Hiába az elhatározás, a diéta és a motiváció, valami újra és újra megakadályozza az életmódváltást. A fogyás pszichés akadályai gyakran jelentős szerepet játszanak ebben a folyamatban. De miért olyan nehéz lefogyni, ha valóban szeretnénk?

Mit tehetünk a demencia ellen? A megelőzés már jóval idősebb kor előtt elkezdődhet

A demencia sok család számára már nem egy távoli, ismeretlen betegség. Elég csak egy idős hozzátartozóra gondolni, aki korábban mindenre emlékezett, pontosan tudta, mikor kinek van a születésnapja, vagy éppen ugyanazt a történetet mesélte el újra és újra – aztán egyszer csak bizonytalanná váltak ezek az emlékek. Ilyenkor az ember óhatatlanul elgondolkodik azon, vajon lehetett volna-e bármit tenni korábban, és mi az, amit mi magunk megtehetünk azért, hogy minél tovább megőrizzük szellemi frissességünket.

Így állítható meg a túlevés ördögi köre

A hirtelen ránk törő, csillapíthatatlan falási roham könnyen túlevéshez vezethet. A háttérben többféle ok állhat, az alváshiánytól és a rendszertelen napirendtől egészen a stresszig.

Digitális demencia – erre figyelj

A demencia szót sajnos sokan ismerik, de rohanó világunkkal sajnos ennek is újabb fajtájával kell sokaknak szembenézni.