Menü

Miért nehéz szakítani?

A szakítás fájdalmát elkerülni egyszerűen lehetetlen. Egy párkapcsolat elvesztése mindig nagyon komoly teher és fájdalom is. Sokszor nem feltétlenül magától a szakítástól félünk hanem, hogy mi lesz utána. Azonban mégis fontos, hogy megtanuljunk “jól szakítani” úgy, hogy a lehető legkevésbé okozzunk fájdalmat a másiknak és magunknak is.

Mikor szakítunk akkor egyszerűen és tömören kell beszélnünk a partnerünkkel, ekkor már nincs értelme hazudozni, ha elmondjuk az igazat a partnerünknek azzal legalább őszinték vagyunk vele.

Egy szakítás történhet úgyis, hogy mindkét fél szeretné, de akár úgy is történhet, hogy csak az egyik fél akarja azt. Bárhogy is ne vádold meg feleslegesen a partnered, mert ettől nem lesz könnyebb. Ha mindent nyíltan megbeszéltek akkor természetesen el lehet mondani, hogy te mit éreztél és szerinted mi volt a gond, de felesleges vádaskodni.

Egy szakításra próbálj meg mindig felkészülni, már amennyire lehet. Valamint ma sok ember - különösen a fiatalok - kapcsolata a neten keresztül ér véget. Pedig személyesen mindig korrektebb szakítani, bár ha ott vannak a szülők vagy nyilvános helyen vagytok akkor csak kellemetlenebb és nehezebb lesz az egész beszélgetés. Ha együtt éltek, akkor is időt kell hagyni a másiknak, nem az a megoldás, hogy kidobjuk a cuccait és menjen amerre lát, ezzel csak meggyaláznád az addigi párkapcsolatodat.

Mikor szakítasz próbálj emlékezni és maradj határozott. Ha beszéd vagy írás közben elbizonytalanodsz, és elkezdesz szándékosan mellébeszélni vagy elterelni a beszélgetést egy másik irányba akkor már egyikőtöknek sem lesz jobb, viszont mindketten csak a haragot és a tehetetlenséget fogjátok érezni. Valamint egyszer újra kell kezdenetek a beszélgetést valamilyen formában.

Ha szükséges akkor meg kell indokolni, hogy miért léptek ki, ha ezt nyíltan meg tudjátok beszélni, akkor fontos, hogy elmondjátok a párotoknak, hogy miért döntöttetek így, ez sokszor még fájdalmasabbá teszi az egész szakítást, de ha egy kapcsolat őszinte akkor erre is szükség van.

Végleg lépj ki a kapcsolatból! Miután nyugodtan megbeszéltétek a szakítás okait, és végül mindketten egyetértettek abban, hogy ez volt a legjobb döntés, békében lépj ki a kapcsolatból. Ekkor általában ellentmondások vannak mindkét félben. Az biztos, hogy egy párkapcsolatra még sokáig gondol az ember, mielőtt túllép rajta. Közvetlen szakítás után nincs értelme arról beszélni, hogy maradjatok barátok, de mikor már eltelik egy kis idő és nem haragban váltatok el, akkor esetleg megkérdezhetitek a másik féltől, hogy, hogy van a szakítás óta. Ezután könnyen lehet, hogy kibékültök és személyesen is találkoztok, de az fontos, hogy ne játszadozzatok egymással, ha esetleg újra akarjátok kezdeni, akkor azt beszéljétek meg, ha pedig barátok akartok maradni akkor azt is.

Az biztos, hogy a szakítás sosem könnyű és sosem lehet rajta egy nap alatt túllépni, de ettől függetlenül igyekezni kell felnőtt módjára, felelősségteljesen intézni a kapcsolatainkat.

Szabó Máté

Meghízás és a szociális szorongás kapcsolata

A meghízás nemcsak fizikai, hanem lelki és társas következményekkel is járhat. Bár önmagában a túlsúly nem okoz automatikusan szociális szorongást, sok embernél hozzájárulhat annak kialakulásához vagy felerősödéséhez. A testkép megváltozása, a negatív társadalmi visszajelzések és az önbizalom csökkenése egyaránt szerepet játszhatnak ebben.

A humor gyógyító ereje

A humor az emberi élet egyik legkülönlegesebb ajándéka. Egy őszinte nevetés képes feloldani a feszültséget, javítani a hangulatot, közelebb hozni egymáshoz az embereket, és még az egészségünkre is kedvező hatással lehet. Bár a humor nem helyettesíti az orvosi kezelést, egyre több kutatás igazolja, hogy fontos szerepet játszik a testi és lelki jóllét megőrzésében. Nem véletlen, hogy a nevetést gyakran a „legjobb gyógyszerként” emlegetik.

Diszfunkcionális család árnyékában

A család az első és legfontosabb közeg, amelyben az ember megtanulja a szeretet, a bizalom, a kommunikáció és az együttműködés alapjait. Ideális esetben a család biztonságot, elfogadást és érzelmi támaszt nyújt tagjai számára. Előfordul azonban, hogy a családi működés tartósan egészségtelenné válik, és nem képes megfelelően betölteni ezeket a feladatait. Ezt nevezzük diszfunkcionális családnak.

A belső béke nem luxus, hanem tudatos döntés

Sokáig azt hisszük, hogy akkor vagyunk jó emberek, ha mindig mindenki rendelkezésére állunk. Azonnal válaszolunk az üzenetekre, megpróbálunk minden konfliktust elsimítani, újabb és újabb esélyeket adunk azoknak, akik korábban már csalódást okoztak, és gyakran saját igényeinket tesszük az utolsó helyre.

Hogyan szabaduljunk ki a túlgondolás csapdájából?

A rohanó hétköznapokban sokan tapasztalják, hogy egy-egy döntés, beszélgetés vagy váratlan helyzet után órákig, sőt akár napokig is ugyanazokon a gondolatokon rágódnak. Vajon jól fogalmaztam? Mit gondolhatott rólam a másik? Mi lesz, ha rosszul döntök? Ezek az ismétlődő kérdések szinte észrevétlenül veszik át az irányítást a gondolataink felett.