Ez lehet az utolsó őszi óraátállítás
- Dátum: 2020.10.24., 18:16
- Vörös Sándor
- bioritmus, egészség, időzóna, nyári időszámítás, óraátállítás
Ismét egy órával többet alhatunk, de ennek hamarosan vége lehet. Az Európai Unió rendelete szerint 2021 tavaszán lehet utoljára óraátállítás, ha ebben maradunk végleg. Ez hazánkat is érinti. A tudomány szerint a bioritmusunkhoz jobban igazodik a téli időszámítás, és a meterológusok az időjárási előrejelzések miatt gondolják, hogy szintén ez lenne jó. A felmérések szerint az emberek többsége a nyári időszámítást választaná. A végső szó pedig azon múlik, hogy a környező tagországok, hogyan döntenek, ezt pedig gazdasági szempontokon is múlik.
Pár évvel ezelőtt április elején egy Kárpát-medence szintű magyar környezetvédelmi konferencián jártam Romániában Kalotaszentkirályon. Az odaúton és a visszaúton elég furcsa volt, hogy a határ közelében a telefonom automatikusan átlépett a következő időzónába, majd vissza. Pedig pár hete igazítottam az órám. Gyakorlatilag sokkolt a dolog, mintha két óra telt volna el egy pillanat alatt érzés fogott el, mert még a hazai változásba sem rázódtam bele. Az igazi meglepetés az volt, amikor este kilenc tájékon is világos volt még.

Egy másik érdekesség, melyet sokunk tapasztalhatott már, és szerintem ez a legkegyetlenebb a korán kelők számára a jelen rendszerben. Az az, hogy aki például reggel hat óra körül indul útnak, az azt tapasztalta, hogy napról napra fokozatosan egyre sötétebb lett az ősz folyamán, mivel mostanában a nap hét óra körül kel fel.
Majd most hátra tekerés után megfigyelhetjük, mintha egyik napról a másikra korábban kelne a nap, már hat óra körül. Illetve este szinte hasonlóképp alkonyodott, ez most öt óra körül fog bekövetkezni. Plusz ehhez még hozzá tesz a természet naponta, így előbb utóbb behozza a lemaradást bőven december végéig.
Nem igazán értem, hogy miért lenne jó a bioritmusunknak a téli időzóna egész évre. Sőt nyáron búcsút mondhatnánk a hosszú estéknek. A téli oldalát meg ismerjük a történetnek.
A G7 portál információi szerint egyik lehetséges forgatókönyv szerint, Ausztria, Csehország, Lengyelország, Horvátország, Románia, Bulgária, Görögország, Ciprus, illetve északi tagországok, mint Dánia, Svédország, Finnország, kerülnénk így egy időzónába. Érdekesség, hogy Szlovákia nagy valószínűséggel kimarad ebből a halmazból. Szlovéniában nem teljesen egyértelmű a helyzet, mert a kormányzat és a lakosság álláspontja nem azonos a kérdésben.
Mindezek alapján, úgy tűnik, hogy idehaza a nyári időszámítás fog állandósulni, mert ha gazdaságilag nézzük a Viságrádi Együttműködés országai többségben e mellett dönthetnek.

Szóval előreláthatólag most utoljára tekerjük hátra a vekkert. S búcsút mondhatunk az ezzel járó közérzetünket, egészségünket megviselő négy évtizedes gyakorlatnak. Ha pedig Magyarországról Romániába utazunk a korábbi helyzet megszűnhet. Illetve időzóna határ Nyugatabbra kerülhet Szlovénia és Németország vonalába, de kivétel lehet Szlovákia. Igaz nálunk ekkor reggelente viszonylag későn fog felkelni a nap, de szerintem ez kevésbé lesz kellemetlen. Ugyanakkor a hosszú nyári esték megmaradnak, illetve télen a legrövidebb nappalokon, a munkaidő letelte után még mindig világos lesz, ami jótékonyan hathat egészségünkre, közérzetünkre. Szóval tartsunk ki még egy kicsit!
Egy ősi indián mondás szerint pedig: “csak a fehér ember képes elhinni, hogyha a takarója egyik végéből levág egy darabot, amit aztán hozzávarr a másik végéhez, akkor hosszabb lesz a takarója.”
Vörös Sándor
Április végi vetés
Sokan úgy gondolják, hogy április végén már késő belevágni a konyhakertbe, pedig még rengeteg lehetőség áll előttünk. Számos gyorsan fejlődő zöldség és fűszernövény ilyenkor is sikerrel vethető, akár kezdők számára is. Egy kis odafigyeléssel már néhány héten belül saját, friss termést tehetünk az asztalra.
Fenntarthatósági Témahét az iskolákban: kis lépések, nagy változások
A fenntarthatóság ma már nem csupán egy divatos kifejezés, hanem mindennapi döntéseink egyik legfontosabb szempontja. Éppen ezért kiemelt jelentőséggel bír, hogy a fiatal generáció már iskolás korban megismerkedjen a környezettudatos gondolkodás alapjaival.
Madárfiókák megtalálása: teendők, fészekelhagyás és tévhitek
Tavasszal és nyár elején gyakran találkozhatunk magukra hagyottnak tűnő madárfiókákkal parkokban, kertekben vagy akár járdákon is. Ilyenkor sokakban azonnal felmerül a segíteni akarás, azonban fontos tudni, hogy nem minden esetben van szükség beavatkozásra.
Egy különleges gyümölcs, a földicseresznye
A papírszerű burokba rejtett physalis igazi különlegesség egyszerre látványos, ízletes és egészséges. Ez a narancssárga bogyó nemcsak a tányéron mutat jól, hanem szervezetünk számára is értékes támogatást nyújt.
Természet kétélű fegyvere: a gyógynövények alkalmazásának rejtett veszélyei
A modern társadalomban él egy erős és sokszor veszélyes illúzió: miszerint ami természetes, az eleve biztonságos és mentes minden ártalomtól. A gyógynövények évezredek óta az emberiség gyógyító eszköztárának részét képezik, és vitathatatlanul hatékonyak számos panasz kezelésében.