Segítséget kérni – miért olyan nehéz?

Nem feltétlenül függ a személyiségünktől, hogy hány nehéz helyzeten kell átverekednünk magunkat az életünk során. Mindnyájan teszünk olyan dolgokat, amelyek jobban előidézik a bajt, de azért a legtöbbször a baj egy nagy tűz az életünkben, amit egy kis szikra lobbantott lángra, anélkül, hogy a gázt mi indítottuk volna el. Egy szó mint száz, tehetetlenek vagyunk vele szemben, védekezni pedig olykor nagyon komplikált.,

Ha mégis valamilyen problémába ütközünk, a legelső gondolatunk általában az, hogy mindezt egyedül szeretnénk megoldani. Nemcsak a külvilág számára akarunk olykor bizonyítani, saját magunkat is le kell olykor nyűgöznünk a problémamegoldó képességünk fitogtatásával. Vagy csak egyszerűen el akarjuk kerülni a kínos helyzeteket, a magyarázkodást, a rosszalló vagy éppen számonkérő tekinteteket, a sajnálatot és szánakozást, és minden egyéb olyan reakciót, amelyek természetesek mások részéről. Hiszen mások szorult helyzeteit mi is pontosan ilyen reakciókkal szemléljük.

Magunkat azonban nem szeretjük esendőnek mutatni. A sebezhetőség egy olyan tulajdonság, ami egytől egyig mindenkire igaz, mégis mindenki azt gondolja, hogy ki fog lógni a sorból, ha esetleg láttatni véli a sajátját. Hiába, a büszkeség igencsak nagy úr. Nagyon nehéz úgy cselekednünk, hogy a lehető legnagyobb fokú tiszteletet és megbecsülést váltsuk ki az embertársainkból, nem is beszélve az elismerésről, amire mindenki vágyik. Azonban sokszor elfelejtjük, hogy nem a makulátlan életű emberek tudják ezt legjobban kiváltani.

Ha bajba kerülünk, az sok esetben nem a mi hibánk, de azért vannak esetek, amelyekben önmagunk ellenségei vagyunk. Mégis, összességében azt mondhatjuk, hogy a hibák nem feltétlenül határozzák meg sem az életünket, sem az adott esetek kimenetelét. Sokkal inkább hangsúlyos a megoldás. Az viszont nem jön olyan egyszerűen. Akármennyire is nehéz ezt beismerni, vannak helyzetek, amelyeket nem uralunk, vannak nehézségek, amelyeket nem lehet egyedül megoldani, és van, amikor segítséget kérni az egyetlen ésszerű megoldás lehet. És ez nem azt jelenti, hogy az egyszerűbb utat választottuk. Ez azt jelenti, hogy felmértük a helyzet súlyosságát, mérlegeltük a lehetséges megoldásokat, felelősen végig gondoltuk a megoldások sikerességének lehetőségeit, és mindezeket egybevetve meghoztunk egy döntést, méghozzá azt, hogy vállaljuk annak a rizikóját, hogy másokat beavatva megoldjuk a problémát. Ez nem azt jelenti, hogy kiadjuk az irányítást a kezünkből, épp ellenkezőleg. Magunkhoz vesszük az irányítást, bizalmat szavazunk mind önmagunknak, mind másoknak, és a lehető legjobban próbáljuk megoldani a nehézségeket.

Természetesen ez nem egyszerű, komoly lelkiismereti és önbecsülési gondokat eredményezhet, de mégis: sokkal könnyebb később ezzel megbirkózni, mint magunk előtt görgetni a problémát, és olyankor segítséget kérni, amikor már késő. Időben kell cselekedni, akkor is, ha be kell vonnunk másokat, és nem szabad hagynunk, hogy a büszkeségünk meggátolja a józan ész működését.

Varga Ágnes Kata