Erkölcsi nevelés: kinek a feladata?

Mindig is voltak kérdések annak kapcsán, hogy bizonyos készségek, szabályok, feladatok elsajátítása a családban történjen-e, vagy intézményes keretek között, az óvodában. A legjobb esetben természetes, hogy a gyermek minden téren fejlődik otthon is, és az óvodában is. Viszont olyan nincs, hogy minden téren egyenlő mértékben fejlődjön. Sőt, vannak dolgok, amelyek szervezett módon csak az intézményes nevelésben valósulhatnak meg. Az erkölcsi nevelés ideális esetben minden nap minden percének velejárója, passzív illetve aktív formában is szembesülhet vele a kisgyerek, például beszélgetések során, nevelés során, mesehallgatás közben, de ha televíziós meséket néz, abból is választhatunk olyat, ami megfelel ennek a célnak.

Kinek a feladata a helyes értékítélet és etikai értékrendszer kialakítása a kisgyermekben? Ez nemcsak elvi kérdés, a természetes fejlődés is befolyásolja. Ugyanis minden gyermek elsődleges szocializációs környezete a családja. Tehát a legfontosabb szokások elsajátítása ezen a színtéren zajlik. Ez érvényes a napirendre, az ízlés kialakulására, az érzelmek megélésére és kimutatására is. És nyilván impliciten a különböző szituációk mögött álló értékek felfedezése is megtörténik már otthon, általában még azelőtt, hogy a gyermek óvodába kerülne. Ez azért is fontos, mert csak akkor tud valaki eredményesen a közösségbe illeszkedni, ha egyetért annak alapvető szabályaival. Ezeket a szabályokat pedig, bármilyen egyszerűek legyenek is, meg kell vele ismertetni, értetni, és el kell fogadtatni. Ehhez pedig ösztönzésre van szükség.

Olyan szabályokra gondolunk itt, mint például hogy ne vegye el, ami nem az övé, ne tegye tönkre más munkáját, ne várja el, hogy mindig mindenki vele foglalkozzon, ne bántson senkit, és mindig hallgasson a felnőttekre. Ezeket akkor is tudnia kell a kisgyermeknek, ha nem mondjuk el neki minden nap. Egyrészt látnia kell a mi viselkedésünkben, másrészt látnia kell olyan szituációkban, amelyekben ő is részt vesz. Például, ha odaadja a játékát, és szépen megköszönjük neki, akkor tudni fogja, hogy amit tett, azzal örömet szerzett. Ezután egyrészt vágyni is fog rá, hogy ugyanezt érezze, másrészt meg is tanulja, hogy ezzel nemcsak örömet szerez, de elismerést is vált ki. A kicsiket még nagyon nagyban motiválja a dicséret és az elismerés, főleg akkor, ha azt egy tekintélyszemélytől kapják. Ilyenek a szülők, és ebbe a csoportba kerülnek majd be az óvónők és dajkák is.

Ha minden szituációban kap a gyermek visszacsatolást, akkor előbb-utóbb kialakul benne egy (nagyjából reális) értékrend, amelyet később specifikusan is felülírhatunk. Például jó az, ha odaadja az apukájának a játékát, de jó, ha ezt olyankor teszi, mikor az apukája ráér és tud rá figyelni, tehát nem dolgozik vagy főz éppen. Az alkalmazkodás nem fogja kiütni a gyermek értékrendjéből a jó szokásokat, csupán árnyaltabbá teszi a helyzeteket. Megmutatja a számukra, hogy nem minden fekete és fehér, vannak olyan dolgok, amelyek egyes helyzetekben helyesnek tűnhetnek, máskor viszont nem. Ezt pedig akkor fogják felfedezni, amikor sokkal többen lesznek körülöttük, így mások viselkedését látva is tanulhatnak, valamint a saját viselkedésükre adott többféle reakcióból is. Ezért nagyon fontos, hogy az óvoda helyes értékeket és elveket közvetítsen a gyermekek felé.

Ezt leginkább a sok alapos beszélgetéssel, a meséléssel, és a gondoskodó odafigyeléssel tudják megtenni. Ha a kisgyerek látja, hogy mást megdicsérnek valamiért, vagy éppen megszidják érte, tudni fogja, hogy ha ő elköveti ugyanezt, az milyen következményekkel jár. Ez alapján elfogadja azokat az elveket, amelyeket beilleszti a saját sémájába. Azzal tesszük a legjobbat, ha odafigyelünk pedagógusként és szülőként egyaránt. Nem jó, ha eltérő magatartást mutatunk, mint amihez otthon vagy az óvodában szokva van a gyermek. Az a jó, ha mindenhonnan ugyanazt a visszacsatolást kapja ugyanazért a dologért.

Ha egyik helyen nem megengedett a hiszti, és nem is vezet eredményre, akkor a másik helyen sem célszerű engedni neki. Ez a kooperációs nevelés akkor tud megvalósulni, ha a szülő eleve olyan intézményt választ, amely az ő értékrendjéhez közel áll, másrészt pedig az is szükséges, hogy állandó, rendszeres és eredményes legyen a kommunikáció az óvoda és a szülők között. Így egyeztetni tudnak arról is, hogy hol mit szabad, mit nem, és esetleg megvitathatnak olyan kérdéseket, amelyekben nem értenek egyet. A lényeg az együttműködés szándéka, és a kisgyermek igényeinek és érdekeinek figyelembevétele.

Varga Ágnes Kata