Régebbi „traumák”
- Dátum: 2020.04.04., 04:06
- Varga Ágnes Kata
- döntés, élmény, esemény, fiatalkor, gyerekkor, helyzet, kor, lélek, magatartás, negatív, pozitív, psziché, pszichológia, reakció, sokk, szituációm elme, tragédia, trauma, tudattalan, válasz, viselkedés
Az egész életünk egymás után következő, egymásra hatást gyakorló események, történések sorozata, amely rendkívül hasonló is lehet másokéhoz. A különbséget az adja meg, hogy hogyan veszünk részt ezekben az eseményekben, milyenek a reakcióink, és hogyan emlékezünk. Ezek a tényezők ugyanis állandóan formálják a személyiségünket, és a következő eseményre adott válaszainkat. Emiatt könnyen előfordulhat, hogy valamit nem élünk meg traumaként, később mégis érzékelhetjük az (általában negatív) hatását.
Amikor valaki a jelenlegi cselekedeteire, érzelmeire, viselkedésére és hozzáállására keresi a múltban a magyarázatot, általában traumák után kutat. Ez alatt pedig valamilyen vízválasztó, nagyon meghatározó eseményt értünk, mint egy haláleset, egy szakítás, családi konfliktusok, költözés, veszekedések, iskolában átélt nehézségek, sikertelenség. Pedig ezeken kívül is igen széles azoknak a történéseknek a tárháza, amelyek bevésődhetnek az elménkbe, és hatást gyakorolhatnak a mindennapjainkra. Vegyünk néhány példát, hogy érthetőbb legyen!
Vannak olyanok, akik hosszabb idő óta bizalom-problémákkal küzdenek. Ennek számos oka gyökerezhet a múltban. A legkézenfekvőbb arra gondolni, hogy egyszer valaki visszaélt a belé fektetett bizalommal, de ez nem feltétlen ennyire súlyos dologban nyilvánul meg. Magunk is lehetünk a saját bizalmatlanságunk forrása, például ha valaki gyerek- vagy fiatalkorában félt igazat mondani a szüleinek, vagy valamilyen okból sűrűn hallatott hazugságokat, akkor nagyobb valószínűséggel feltételezi másokról is azt, hogy nem mondanak igazat. Ez nem egy egyszeri, traumatikus esemény, mégis nagyon mély nyomot hagyhat az ember elméjében.
Ha valaki elutasítja a kedvességet, vagy nehezebben vehető rá kötődésre, gyengédségre, még nem biztos, hogy nem kapott szeretetet gyermekkorában, vagy túlféltették a szülei. Előfordulhat, hogy olyan családban nőtt fel, ahol a távolságtartás természetes volt, vagy rossz tapasztalatai voltak olyan emberekkel kapcsolatban, akik túl könnyen alakítottak ki bensőséges kapcsolatot másokkal. Ez egyfajta védekező mechanizmust alakít ki benne, ami tudattalanul is befolyásolja az emberekhez való viszonyát, hiszen könnyen megeshet, hogy mások negatív tapasztalatát is sajátjaként éli meg.
Az elutasító magatartás, irányuljon az bármire is, sokféle tapasztalatból eredeztethető. Nem muszáj, hogy valamilyen extrém módon meghökkentő, drámai és traumatikus legyen. Egyszerűen egy hétköznapi helyzet is előidézhet bennünk reakciókat, mégpedig azért, mert az elménk folyamatos befogadója a külvilág ingereinek, és a viselkedésünk pedig egy folyamatos reakció azokra. Az ismert történéseket ismerős válaszok fogják követni, amelyek az idők előrehaladtával folyamatosan alakulnak bennünk. Ezért, még ha egy-egy negatív vagy akár kiugróan pozitív tapasztalatot nem is élünk meg sokként vagy traumaként, később mégis óriási hatást gyakorolhat mind a magatartásunkra, mind az attitűdünkre. Ez pedig a döntéseink alapját képezi.
Varga Ágnes Kata
Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban
Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.
Mit csinál egy párkapcsolati coach?
A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.
Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?
A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.
„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?
Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.
Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás
Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?