Hogyan érjük el, hogy a gyermek zöldséget és gyümölcsöt egyen?
A munkahelyen megkérdezte az egyik kolléganő, kérek-e sült tököt. Beugrottak gyerekkori emlékeim, amikor semmi mást nem utaltam jobban, mint éppen a sült tököt. De aztán nem csak a kalandvágy ébredt fel bennem, hanem arra is gondoltam, érdemes talán megkóstolni, mert sok mindennel voltam így kisgyerekként, hogy egyszerűen rá se tudtam nézni, már az illatától is rosszul voltam, később mégis egészen megkedveltem. Ilyen volt például a karfiol vagy a karalábé. Végül nagyon ízlett a sült tök is. Ezek után azon kezdtem el gondolkodni, vajon mennyire volt nehéz rávenni akár óvodás koromban a zöldségre és a gyümölcsre. A gyerek pedig gyerek marad, akármikor is születik, így örök a kérdés: hogyan szoktathatjuk rá csemetéinket az egészséges táplálkozásra?
Abban minden szakértő egyetért, hogy nem lehet a gyereket noszogatni, fenyegetni. Ezzel a szülő semmit nem fog elérni. Kétféle általános megoldás létezik, amit mindenki javasolni szokott:
Az egyik a szülő példája. Az a jó, ha a szülő és a gyermek együtt tud étkezni, az előbbi jó példával jár az utóbbi előtt. Ha a gyermek azt látja, hogy a felnőtt is eszik zöldséget és gyümölcsöt, sőt ízlik neki az amit eszik, akkor könnyebben lehet, hogy követi, utánozza az idősebb példáját. Mindenképpen tehát jó példával kell a gyermek előtti járni.
A másikhoz egy kis cselre, vagy barátságosabb kifejezéssel mondjuk úgy, fondorlatra van szükség. Az ételt úgy kell elkészíteni, tálalni, hogy az érdekes legyen a gyermeknek, szívesen fogyassza el. Ilyenkor, állítják szakértők, nem elsősorban azt kell nézni, hogy a legvitamindúsabb ételt tegyük a gyerek elé, mert azt lehet, hogy nem fogja szeretni. De egy roston sütött, vagy sajtmártás mellé elkészített zöldségnek vagy gyümölcsnek örülni fog. Szinte minden ezzel foglalkozó tanulmány megírta, hogy például a dinnyét érdemes úgy az asztalra tenni, hogy a szeletek végére jégkrém pálcikákat teszünk. És melyik gyerek nem szereti a jégkrémet? Nyáron a jéghideg dinnyét is meg fogják ezáltal szeretni, legalábbis sokkal nagyobb rá az esély.
De a legtöbb ilyen ételt el lehet játékosan készíteni. Ebben talán csak a felnőttek képzelete szab határt. Lehet szőlőből kisállatokat készíteni, de egy banán akár autóváznak is jó lehet. Számos ilyen példát lehetne mondani, a lehetőségek tárháza, ha nem is végtelen, de számos. A szülőknek vagy a felnőtteknek pedig érdemes kreatív energiát fektetni ebbe. Mert hogyha a gyermek rákap a zöldségekre és a gyümölcsre, akkor ez a felnőtt energia sokszorosan megtérül.
Használt ruhát venni menő!
Sokan szeretik a használt ruha piacot, hiszen fantasztikus és egyedi darabok bújnak meg olykor-olykor a túrkálókban, ami manapság már egyáltalán nem kínos dolog.
Mi okozza az utazás utáni depressziót?
Tapasztalták már, hogy nyaralásból hazatérve szomorú hangulatuk lett? Ez az úgynevezett nyaralás utáni depresszió, amely egyáltalán nem ritka jelenség. Szerencsére az ilyenkor fellépő rosszkedv különböző módszerekkel enyhíthető.
Óvjuk okoseszközeinket, gyógyszereinket a melegtől!
Nem csak az emberek viselik nehezen a kánikulát, hanem a technológiai eszközök is megsínylik a szélsőséges időjárást. Az extrém időjárás nem csak az emberek életét nehezíti meg, de használati tárgyainkban is kárt tehet.
Nevelési módszerek, amelyek nem tesznek jót a gyermeknek
Minden szülő a legjobbat szeretné gyermekének. Nem mindig tudatosítjuk azonban, hogy nem jó mindenáron a „legjobb“ szülőnek lenni, olyannak, aki gyermekének mindent megvásárol, amit az akar, vagy megoldja helyette a problémáit és akárhányszor leesik, mindig felveszi. Az ilyen módszerrel számos fontos leckétől fosztjuk meg gyermekünket, mellyel még gyerekkorában kellene megbirkóznia, amikor a következmények még nem fájnak annyira, mint felnőttkorban.
A túlzott engedékenység nem tesz jót
Mennyi engedékenység fér össze a gyerekneveléssel? A humánus nevelésnek része a „megengedés”, tehát az a szülői magatartás, hogy nem teljes mértékben kontroll nélkül, de viszonylagos rugalmassággal engedjük érvényre jutni a gyerek akaratát. Az engedékenység nem egyenlő a megengedéssel. A „megengedés” önmagában még nem valami nagylelkű dolog, hanem elvárható valakitől, aki nem kívánja rabságban tartani a másikat.