Menü

A bókolás lélektana

A bókolás olykor nem is igazán egy hétköznapi tevékenység, inkább művészet. Rengeteg körülménye van, aminek nem árt megfelelni, feltéve, hogy kellemes hatást szeretnénk elérni vele.

Az egyik ezek közül az, hogy olyan tulajdonságát dicsérjük meg az illetőnek, amely valóban elismerésre méltó, és amit a dicsért fél is annak tart. Ellenkező esetben ugyanis könnyen gúnyként, iróniaként azonosíthatják a megjegyzésünket. Ez az eset akkor is előfordulhat, ha nem megfelelő stílusban tálaljuk mondandónkat. Például, ha trágár vagy vulgáris szavak kíséretében dicsérünk, azzal magát a dicséret tárgyát képező tulajdonságot tesszük komolytalanná. Így pedig az illető inkább sértésnek fogja fel az általunk bóknak szánt megjegyzést. A következő kritérium pedig az, hogy a megfelelő személyt dicsérjük meg. Vagyis, hiába magasztaljuk az egekig valakinek valamilyen tulajdonságát, ha az illetőt nem ismerjük eléggé ahhoz, hogy ilyen szintű megjegyzést tegyünk. Magyarul, ha ismeretlent dicsérsz, akkor figyelj arra, hogy ne mélyedj bele olyan részletekbe, amelyeket a szituációból kifolyólag nem ismerhetsz. Pillanatnyi álláspontot fogalmazz meg, és inkább állapotszerű tájékoztatást adj a véleményedről, mint átfogót.

Ne mondj például olyat, hogy "te egy nagyon kedves ember vagy", ha az illetőt először látod. Fontos az is, hogy kerüld a túlzásokat, hiszen ezek is hiteltelenné változtatják a bókot, akármilyen komolyan gondold is azt. Tartózkodj például az olyan mondatoktól, hogy "neked van a legszebb hangod, amit valaha hallottam", vagy "a te szemeid szépsége mellett mindenki másé eltörpül". Ilyen esetekben ugyanis megsérthetjük azt, aki esetleg kívülállóként hallja megnyilvánulásunkat, másrészt azt a benyomást keltjük, hogy könnyen meggyőzhetőek és elbizonytalaníthatóak vagyunk, akik első benyomás alapján ítélnek. Inkább megfontoltabban, szolidabban dicsérjünk, így annak komolyságában kevésbé fognak kételkedni.

A bókokat illik fogadni is, nincs szükség szabadkozásra, nyugodtan megköszönhetjük az illetőnek, hogy észrevett rajtunk egy dicséretre méltó tulajdonságot. Jó, ha kifejezzük azt is, hogy jól esik a pozitív visszajelzés. Márpedig, szinte biztos, hogy nemcsak jól esik egy bók, de vágyunk is rá. A hiányalapú szükségleteink között szerepel az elismerés, elfogadás iránti vágy. Ha pedig ezt nem kapjuk meg, nehezebben jutunk el az önelfogadás, önérvényesítés szintjére. Tehát nemcsak jó, ha tudunk bókolni és bókokat fogadni, de szükséges is. Merjünk dicsérni, merjünk kedvesek lenni, és ezzel nemcsak embertársaink lelki egészségét idézzük elő, de a sajátunkat is.

Varga Ágnes Kata

Meghízás és a szociális szorongás kapcsolata

A meghízás nemcsak fizikai, hanem lelki és társas következményekkel is járhat. Bár önmagában a túlsúly nem okoz automatikusan szociális szorongást, sok embernél hozzájárulhat annak kialakulásához vagy felerősödéséhez. A testkép megváltozása, a negatív társadalmi visszajelzések és az önbizalom csökkenése egyaránt szerepet játszhatnak ebben.

A humor gyógyító ereje

A humor az emberi élet egyik legkülönlegesebb ajándéka. Egy őszinte nevetés képes feloldani a feszültséget, javítani a hangulatot, közelebb hozni egymáshoz az embereket, és még az egészségünkre is kedvező hatással lehet. Bár a humor nem helyettesíti az orvosi kezelést, egyre több kutatás igazolja, hogy fontos szerepet játszik a testi és lelki jóllét megőrzésében. Nem véletlen, hogy a nevetést gyakran a „legjobb gyógyszerként” emlegetik.

Diszfunkcionális család árnyékában

A család az első és legfontosabb közeg, amelyben az ember megtanulja a szeretet, a bizalom, a kommunikáció és az együttműködés alapjait. Ideális esetben a család biztonságot, elfogadást és érzelmi támaszt nyújt tagjai számára. Előfordul azonban, hogy a családi működés tartósan egészségtelenné válik, és nem képes megfelelően betölteni ezeket a feladatait. Ezt nevezzük diszfunkcionális családnak.

A belső béke nem luxus, hanem tudatos döntés

Sokáig azt hisszük, hogy akkor vagyunk jó emberek, ha mindig mindenki rendelkezésére állunk. Azonnal válaszolunk az üzenetekre, megpróbálunk minden konfliktust elsimítani, újabb és újabb esélyeket adunk azoknak, akik korábban már csalódást okoztak, és gyakran saját igényeinket tesszük az utolsó helyre.

Hogyan szabaduljunk ki a túlgondolás csapdájából?

A rohanó hétköznapokban sokan tapasztalják, hogy egy-egy döntés, beszélgetés vagy váratlan helyzet után órákig, sőt akár napokig is ugyanazokon a gondolatokon rágódnak. Vajon jól fogalmaztam? Mit gondolhatott rólam a másik? Mi lesz, ha rosszul döntök? Ezek az ismétlődő kérdések szinte észrevétlenül veszik át az irányítást a gondolataink felett.