Menü

Jó akciók a régi recept alapján, avagy a Terminátor mitudoménhányról

James Cameron sötét sci-fi víziója, a Terminátor a popkultúra része lett és sztár csinált Schwarziból. A messze kiemelkedő megasiker második rész után zuhanó színvonalú széria újra Cameron produceri kezébe került és jöhetett az immáron hatodik! rész. A probléma ott van, hogy az ötödik rész egy remake volt, igaz látványosan üres, de nagyon laza. Az előzmények színvonalat valljuk be csak a meglepően hamar lefújt tévésorozat tudta megütni. De ez már a múlt. Ezúttal egy variációt láthattunk abból a kezdeti elképzelésből, ahol még Linda Hamilton volt a super women. Stílszerűen a régi koncepciót erőltetik, jelesül, hogy a gonosz robot visszajön a jövőből megölni a kiválasztottat, amihez egy politikailag korrekt keret kellett. Itt kérem már az egyenjogúság nevében egy kibernetikusan felturbózott párductestű amazon katona tér vissza megóvni a jövőt, ami ugye a múlt, ami a jelen, ha tudja még valaki ezt követni. Az épp megmentésre váró látszólag átlagember pedig egy mexikói fiatal karakán hölgy.

Aztán hirtelen megjelenik a megkeseredett bosszúálló Sarah Connor és a csipet-csapat élére áll. A hármas hölgykoszorú látszólag tehetetlen a minden eddiginél hiperszuperebb ellen aki naná, hogy egy hispán terminátor. Marad tehát a menekülés. Mivel mindenütt elpromozták igy kitalálható, hogy a jó öreg Schwarzi is beszáll a részben Magyarországon forgatott Sötét végzet alcímű filmes mókába. Ami egyértelmű az az, hogy a popcorn függőknek szánták a képi világot. Rengeteg jó ritmusú dinamikus akcióval próbálta a Deadpool rendezője, Tim Miller megnyerni a rajongókat. Tulajdonképpen ez még sikerült volna is, ha nincs a legnagyobb gond, ami a kiszámíthatóság meg az előző, itt látványosan zárójelbe tett, három Terminátor rész.

De sebaj, Linda Hamilton helyenként laza helyenként túltolt cinizmusa azért jelzi itt nem babra megy a játék. Csak mintha már mindent láttunk volna valahol. Miközben ezerrel dübörög az akció és ezt a robotot már tényleg szinte lehetetlen megállítani. szinte…a többit találjátok ki. A kellemes nosztalgikus, de tök felesleges ötödik rész után kaptunk egy új harmadik rész tehát, amely remekül illeszkedik a saját előzményeibe: lendületes, de helyenként akcióban bántóan túltolt is egyben. Valaminek a lezárása, valaminek a kezdete, valami újra a vásznon. A régi recept kis új fűszerrel egy régi szakácstól. aki erre vágyik az jól fog lakni a szemével. Aki nem, az csípje el a mozikban a felturbózott második részt és irány a nosztalgia vasút.

Eposzi bolygó foglalás – Dűne: Második rész

A Dűne: Második része máris az idei mozifilmek egyik legnagyobb, és legkomplexebb alkotása lett. Denis Villeneuve kultfilmet és eposzi nagyságú alkotást készített óriási uralkodó házakkal, galaktikus császárral, és egy kisebb sztárparádéval is. Frank Herbert regényéből nem könnyű jó sztorit csinálni, viszont a Dűne 2 olyan összetett nagyjátékfilm lett valamivel több, mint 2,5 órában amit mindenképp látni kell.

Reggae idők mozija

A nagyon várt Bob Marley: One Love -t azaz Jamaica és a reggae egyik kiemelt alakjának amerikai életrajzi filmjét nagyon bepromózták. A zene remek, a színész jól adja a főhőst, még ha kicsit jóképűbb is a kelleténél. A forgatásban bevonták a családot is. Remekmű született, vagy csak egy újabb zenei film a rajongóknak sablon elemekből és rengeteg klisével? Utánajártunk.

Út egy párkapcsolat mélyére és tovább

Justine Triet egy roppant érzékeny rendezőnő, akit a párkapcsolatok dinamikája érdekel, azon belül is az emberi ego empátiával való küzdelme. Fiatal életműve megkoronázást nyert az Arany Pálma-díjas, 5 Oscarra jelölt Egy zuhanás anatómiájával, ahol egy gyilkosság kivizsgálásán keresztül ismerhetjük meg egy író házaspár egykori közös életét. Remek színészek, pazar zene, rideg színek és fojtogató bírósági krimi hangulat. Lássuk a részleteket.

A periféria – Sorozatkritika

Lisa Joy és Jonathan Nolan viszonylag új sorozata, A periféria, William Gibson regényének alapjaira épül. A Periféria egy igazi keményvonalas sci-fi, rengeteg összetett történettel, csavarral. A sorozat világa egyszerre nyomasztó és izgalmas, a szereplői pedig emlékezetesek. A történet elejétől a végéig összetett, de a végére szinte minden összeáll.

Szükségünk van a méhészekre

Jason Statham (Feláldozhatók, Meg, Szállító) kivételesen egy egész szórakoztató projektbe repít minket, ahol kedvelt izomarcunk szupertitkos ex-katonaként (mi másként?) rendet tesz a gonosz hackerek közt. Ezt a koncepciót karolta fel a szebb napokat is látott rendező, David Ayer (Nehéz idők, Harag, Öngyilkos osztag). A főhősünk rezzenéstelen brit faarccal jön, lát és igazságot oszt. Az év B-filmje vagy aktuális maró társadalomkritika sok bunyóval? Nézzük a részleteket.