Fontos-e mások véleménye?

A probléma abban rejlik, amit olykor általánosítva modern egocentrikus felfogásnak nevezünk: egyre szabadabban fogalmazunk meg egymásról bántó kritikát, ez pedig egyre több embert késztet arra, hogy ne foglalkozzon mások véleményével. Ez pusztán önvédelmi mechanizmus, ám a legtöbbször nem valóságos. Az, hogy a külvilág felé azt mondja magáról valaki, hogy nem érdekli őt mások véleménye, legtöbbször azt a hatást kívánja kiváltani, hogy ne fogalmazzanak meg felé semmiféle véleményt. Ez persze nem tartja távol az összeset, csupán a negatívakat. Hiszen ilyenkor az ember csak legyint egyet: „Ugyan minek mondjam ezt neki, ha úgysem érdekli? Nekem aztán mindegy.”

A mások véleményével való látszólagos nem-foglalkozás által jogosítjuk fel önmagunkat extrém dolgokra. De nem feltétlen rejlik e mögött a nagy szabadság mögött valós tartalom. Általában azok szoktak a vélemények teljes kizárására hivatkozni, akik túl sok bántást kaptak általuk, vagy esetleg tisztában vannak vele, hogy kaphatnának a viselkedésükért, megnyilvánulásaikért negatív kritikákat. Olyan ez, mint valamiféle mentség: ha pozitívan kerülünk ki a helyzetekből, akkor örülünk, hogy az embereknek tetszenek a történések körülöttünk, de ha negatívan, akkor védekezőn felemelhetjük a kezünket, mondván, hogy ezt mi úgysem azért csináltuk, hogy mások tetszését kivívjuk. De jól tesszük-e, hogy nem foglalkozunk a külvilág visszajelzéseivel?

Egyrészt igen, egy bizonyos szinten. Jó, ha az ember tudja, hogy nem mindent kell komolyan vennie. Mindig lesznek olyanok, akik kritizálnak bennünket, és mindig lesz bennünk olyan dolog, amit az emberek negatívan értékelhetnek, legyen szó külső adottságokról, belső tulajdonságokról, viselkedésről, cselekedetekről. Fontos, hogy helyükön kezeljük őket, ami persze nem azt jelenti, hogy hagyjuk figyelmen kívül. Meg kell hallgatnunk mindenki mondanivalóját, akkor is, ha nem kellemes ez számunkra. Ez segít szinten tartani a józan ítélőképességünket, hiszen hallunk pozitívat is, negatívat is, és akármelyik irányba is húz a mi álláspontunk, van egy korlátozó erő, ami emlékeztet arra, hogy a világ nem kizárólag egyféleképpen láthat bennünket.

Önmagunkkal kapcsolatban sosem lehetünk objektívek. Akármilyen gondolatok is éljenek bennünk saját magunkról, azt befolyásolja az, hogy nincs teljes rálátásunk a helyzetre. Ezért fontos az, hogy ésszerű keretek között meghallgassuk a kívülállók megnyilvánulásait. De vigyázzunk, mert ha túlságosan ezek szerint próbálunk élni, nagyon hamar szorongóvá, depresszióssá válhatunk.