Önállósodik a gyerek

Kilenc éves a nagyobbik fiam. Minden nap megkapom tőle, hogy nem engedem el egyedül sehová a közeli bolton kívül. Pedig ő a távolabbi boltba is elmenne szívesen bevásárolni, sőt még bicajjal is közlekedhetne, de én túlaggódok mindent, pedig a barátainak már annyi mindent szabad. (satöbbi) Tudom, hogy fejlődik tőle, ha kipróbálhatja a felnőtt tevékenységeket (vásárlás, főzés, telefonálás) s ha nem engedjük, sose áll a lábára. De hol és hogy kezdődik az önállósodás és mit tehet egy szülő, hogy ebben a helyzetben megtalálja az arany középutat? Mi a jó döntés, mitől érzi a gyermekünk, hogy megbízunk benne, s mi az, amit még korai megengedni?

Ilyenkor nagyon jó tapasztaltabb szülőkkel beszélgetni. Nyilván hagyni kell a gyereket kísérletezni, felfedezni, önállóan elmenni valahová, feladatokat rábízni – de emellett kellően kell vezetni, irányítani, nevelni is kell.

Az én fiam attól érezte nagyfiúnak magát, hogy elmehetett egyedül a boltba. Hogy kapott kétezer forintot és bevásárolhatott, s magának is választhatott valami kis jutalmat. Azt látom, hogy nagyon eltérőek a nevelési módszerek a családok között, ezért van az, hogy egyik osztálytársunk már önállóan, bicajjal jár suliba, a másikat pedig még a sarki fagyizóba sem engedik el egyedül. A szülők pedig elbizonytalanodnak, már nem tudják, mit súgnak az ösztöneik, ez pedig elég nagy nyomás és felelősség. Az igazság az, hogy nehéz elengedni a gyerekünket. A különválás ugyanis nemcsak a gyerek, hanem a szülők számára is ijesztő folyamat. Nem csak a gyerekek függnek a szüleiktől, hanem mi is a gyermekeinktől. Lehet, hogy saját magunkat látjuk bennük? Pedig a fejlődésükhöz, későbbi felnőtté válásukhoz szükségesek a megfelelő környezeti kihívások.

Az természetesen itt is igaz, hogy fontos a fokozatosság. Ha már a gyerekekre lehet bízni saját közvetlen környezete rendbetételét (saját szoba, szekrény, fiókjai rendje) utána lehet „szintet lépni” és komolyabb feladatok elé állítani, hogy ezt követhesse később egy rövidebb otthoni egyedüllét, kisebb bevásárlás, önálló iskolába menet. Gondok persze abból gyakran adódnak, hogy a jogokkal együtt járó felelősséget és kötelességeket már nem szívesen vállalják. Bizony.

„A gyereknek a szabadság ugyanolyan fontos, mint a levegő”- mondják a szakemberek, s a következő lépéseket javasolják átgondolni a gyermekünk önállósodása érdekében: Nézzünk magunkba: talán nehéz megélni, hogy esetleg bizonyos dolgokban már nincs rám szüksége a gyereknek? Milyen gyakran engedem őt egyedül dönteni? Sokszor megcsináljuk helyette, ami elsőre nem sikerül? Beszélgetünk vele eleget?

Az önállóságra törekvés, mint minden a gyermeknevelésben, tanulási folyamat és valóban nem egyszerű. Az örök aggódás játszik folyamatosan az önállóságra neveléssel. Sajnos nem tudok pontos receptet adni ehhez a folyamathoz, sőt meglehet, inkább kérdések sorát vetettem fel, mindenesetre érdemes átgondolni, melyek azok az apróbb lépések, mellyel segíthetjük és engedhetjük a saját kis útján, az önállóság felé a gyermekünket.

Az én fiam egyébként ma nagyon önálló volt. Elküldtem tejért a boltba, aztán azzal jött haza, hogy mindenkinek hozott valamit. Egyedül apának nem, mert neki sört akart venni, de a pénztáros néni nem engedte…