Menü

Spórolás kicsi ráfordítással

Nyilván nem csökkenti eléggé a stresszt az a módszer, hogy minden percünk minden filléres kiadását feljegyezzük, és hangos sóhajok közepette konstatáljuk, hogy mekkora hibát követtünk el, milyen önzőek vagyunk, mert magunkra is költünk pénzt. Ahogyan az sem segít, ha éhezésre, vagy böjtölésre ítéljük magunkat, csak azért, hogy spóroljunk. Minden elszalasztott vásárlás mély nyomot hagy bennünk, és amiről szigorúan lebeszéljük magunkat, még három nap múlva is a fejünkben lesz. De akkor mit tegyünk, hogy ne folyjon ki a pénz a kezeink közül?

Mint a legtöbb esetben, a tervezés precízebb átgondolást igényel, mint a kivitelezés. A hónap elején készítsünk rangsort, amelyben pontosan megadjuk, mi az, ami abban a hónapban nagyobb kiadással jár. Például felírjuk a heti nagybevásárlásokat és a kalkulált összeget, így nagyjából tudjuk, mennyi a maradék. A jövedelmünk maradék részénél pedig sorrend szerint dönthetünk. Például ha kell egy új ruhadarab, vagy cipő, esetleg szükségünk lenne egy pohárkészletre. Ha egy listára rangsor szerint felírjuk ezeket a szükséges holmikat, akkor amelyik előrébb áll a sorrendben, először azt vehetjük meg. A többinél eldönthetjük, hogy a következő hónapra halasztjuk-e a vételt.

Ha mániákus vásárlók vagyunk, van egy drasztikus módszer: megtiltjuk magunknak a vásárlást azzal, hogy egy nap csak egy adott mennyiségű készpénzt tartunk magunknál, ami éppen elég arra, ha valami égetően fontos lesz (például kell egy üveg víz, vagy buszjegyet kell vennünk), de nem elég arra, hogy értelmetlen dolgokra költsük. A keret átlépésére ne hagyjunk magunknak lehetőséget.

Ha pedig minden vásárlásunk alkalmával spórolni szeretnénk, vannak egyszerű trükkök. Például, vehetünk olcsóbb, nagyobb kiszerelésű termékeket, saját márkás termékeket is. Emellett nem érdemes mindent egy helyen venni, hiszen szinte kizárt, hogy így legyen a legkedvezőbb a vétel. A vásárolt termékek pontos mennyiségét is jó előre felírni, és csak olyan esetekben eltérni tőle, amikor feltétlenül muszáj. Ez persze nem azt jelenti, hogy sanyargassuk magunkat és ne vegyük meg, amire szükségünk van. Inkább csináljunk egy három kérdéses rostát, amin átengedjük a termékeket. A három kérdés: „Szükséges nekem ez a termék? Belefér anyagilag a termék? Pótolható mással?” Ha a három kérdés alapján úgy ítéljük meg, hogy az adott dolgot jó szívvel megvásárolhatjuk, akkor tegyük bűntudat nélkül, ha pedig bizonytalanok vagyunk, akkor inkább ne vegyük meg. Ha másnap mégis hiányoljuk, menjünk vissza érte.

Spórolni nehéz, a tervezés pedig sok időt vesz igénybe, de megéri tudatosnak lenni, hiszen hónapok alatt akár egyhavi fizetésünknek megfelelő összeget tudunk megtakarítani.

Április végi vetés

Sokan úgy gondolják, hogy április végén már késő belevágni a konyhakertbe, pedig még rengeteg lehetőség áll előttünk. Számos gyorsan fejlődő zöldség és fűszernövény ilyenkor is sikerrel vethető, akár kezdők számára is. Egy kis odafigyeléssel már néhány héten belül saját, friss termést tehetünk az asztalra.

Fenntarthatósági Témahét az iskolákban: kis lépések, nagy változások

A fenntarthatóság ma már nem csupán egy divatos kifejezés, hanem mindennapi döntéseink egyik legfontosabb szempontja. Éppen ezért kiemelt jelentőséggel bír, hogy a fiatal generáció már iskolás korban megismerkedjen a környezettudatos gondolkodás alapjaival.

Madárfiókák megtalálása: teendők, fészekelhagyás és tévhitek

Tavasszal és nyár elején gyakran találkozhatunk magukra hagyottnak tűnő madárfiókákkal parkokban, kertekben vagy akár járdákon is. Ilyenkor sokakban azonnal felmerül a segíteni akarás, azonban fontos tudni, hogy nem minden esetben van szükség beavatkozásra.

Egy különleges gyümölcs, a földicseresznye

A papírszerű burokba rejtett physalis igazi különlegesség egyszerre látványos, ízletes és egészséges. Ez a narancssárga bogyó nemcsak a tányéron mutat jól, hanem szervezetünk számára is értékes támogatást nyújt.

Természet kétélű fegyvere: a gyógynövények alkalmazásának rejtett veszélyei

A modern társadalomban él egy erős és sokszor veszélyes illúzió: miszerint ami természetes, az eleve biztonságos és mentes minden ártalomtól. A gyógynövények évezredek óta az emberiség gyógyító eszköztárának részét képezik, és vitathatatlanul hatékonyak számos panasz kezelésében.