Menü

Te nem a munkád vagy!

Ki vagy te? Ha megkérdezünk valakit, hogy ki ő, rendszerint egy foglalkozást hallunk válaszként:

„Tanítónő vagyok.”

Üzletember vagyok.”

„Fotós vagyok.”

„Fizikus vagyok.”

„Eladó vagyok.”

Valamiért – tulajdonképpen teljesen érthető okokból – réges-régóta a munkánkkal azonosítjuk magunkat. Pedig a munkánk nem mi magunk vagyunk! Csakhogy az ember napi 8-12 órát a munkahelyén tölt. Magánéletre, családra vajmi kevés idő jut. Szinte természetesnek tűnik, hogy a főnök céljait hosszú idő után már a saját céljainknak érezzük, pedig nem ez a legegészségesebb hozzáállás.

Sokan nőnek fel olyan környezetben, ahol nevelésként kapják, hogy minél keményebben dolgoznak, annál előrébb jutnak az életben, ami magasabb pozícióval és ezáltal jóval több pénzzel jár, ami majd megsegíti a család életét. Látjuk az embereket, akik túlórákat vállalnak a korábbi előléptetés reményében. Tudjuk, hogy bizonyos multik javasolják az alkalmazottaiknak, hogy sportoljanak, amennyit csak tudnak, és még kedvezményeket is biztosítanak nekik, valamint meditáljanak, mert tudják, hogy ezáltal a következő ügyfél fogadása során pozitívabb kisugárzásuk és hozzáállásuk lesz, ami növeli egy újabb szerződés megkötésének esélyét.

Hajlamosak mindezt alvásmegvonással elérni, ami egy idő után betegségek megjelenésével, agresszió kialakulásával is fenyegethet, s ki tudja, akkor felismerik-e majd az okot.

Fontos, hogy megtanuljuk, hogy ha letettük a nap végén a tollat, a fűrészt, bezártuk a boltot, elpakoltuk az utolsó dobozokat, könyveket, és lekapcsoltuk magunk után a villanyt, már ne gondoljunk többet a munkára. Ha kell, persze nyugodtan beszéljük ki otthon pár perc alatt magunkból az aznapi feszültséghalmazt, de tanuljunk meg szeparálódni. Ha átlépünk életünk másik terébe, a magánéletbe, már ne rontsuk a légkört állandóan munkahelyi témákkal. (Ha pozitívak, akkor persze nyugodtan motiválhatjuk a többieket! J ) Ez egy olyan alapvető lépés, amelynek segítségével sokkal jobb minőségű életet biztosíthatunk magunknak.

A saját cél meghatározása

Ez az a pont, amely teljesen átkapcsolhatja a gondolkodásunkat. Találjunk egy saját, személyes célt! Ez a kulcsmondat, ugyanis ha megtaláltuk, mi az, amivel munka mellett még szívesen foglalkozunk, egy biztos eszközzel szereltük fel magunkat arra, hogy minden napra megtaláljuk a motivációnkat, és ha esetleg nem szeretjük a munkánkat, akkor is van mit várni. Mert azt ugye nem szabad elfelejtenünk, hogy a munka jelentőséget ad az életnek, de nemcsak a munka az élet jelentése.

Az egyensúly megtalálása a személyes célok, a magánélet és a munka között elengedhetetlen az egészséges élethez. Persze vannak időszakok, amikor ez az egyensúly megbomlik, és ezzel semmi baj nincs, de jó, ha tudjuk, hogyan billenthetjük vissza a mérleget vízszintesbe. Minden nap végén álljunk meg, csendesüljünk el, és 10 percben gondoljuk át a napunkat, hogyan cselekedtünk, mit vittünk véghez, melyek a másnapi céljaink.

Elmagányosodás – a csendes járvány, ami tömegeket érint

Nem köhögünk tőle, nincs lázunk, mégis milliókat dönt le nap mint nap. A tartós egyedüllét nem betegségként van nyilvántartva, mégis pontosan úgy terjed, mint egy modern kori járvány – észrevétlenül, globálisan és generációkon átívelve. A probléma a hideg hónapokban még inkább felerősödik, hiszen a bezártság és a lakásokba való visszahúzódás természetesebb.

Amikor a test állandó készenlétben van

Az állandó feszültség, a készenléti állapot szép lassan felőröli a testet és ennek komoly következményei is lehetnek. Nézzük, miről is van szó.

Imposztor-szindróma, hallottál már róla?

Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.

A sportszerűség fontossága

A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.