Nem, nem és nem! avagy a hiszti pozitív hatásai

Tessék? Pozitív hatások? Egy hisztinél? Ugyan mi? – kérdezném egyből. Kérdezem is. Pedig vannak jótékony hatásai. Ezt kutatásokkal lehet alátámasztani! Nézzük csak! Azt értem, hogy a hisztizés a gyermekek érzelmi fejlődésének egyik nagyon fontos állomása, de valahogy erre oly kevésszer gondolunk gyermekünk toporzékolása közben. A szülői szerep egyik legnagyobb kihívása kezelni ezeket a dühkitöréseket, vagyis helyesbítek: helyén kezelni ezeket a rohamokat. A kisfiam mostanában gyakran hisztizik. Amikor épp ráér, rögtön nyivákol valamiért. Vajon milyen áldásos hatás lehet egy nyafogásnak?

Például jó, ha kidühöngi magát. Ez egyfajta stressz, amit ezzel vezet le. Hagyd ilyenkor, hadd tombolja ki magát. Utána nyugodt lesz. (Igaz te nem, de ez egy másik szemszög)

Megtanulja, hogy nem érhet el semmit hisztivel. Megismeri a „nem” szó jelentését és megtanulja a későbbiekben elfogadni. Ha azért engeded meg, azért veszed meg, azért hagyod rá, mert jajgat és emiatt nem tudsz nemet mondani, azzal hibát követsz el, mert legközelebb is ugyanígy fog viselkedni.

Megtanulja kezelni a konfliktusait. Induljunk ki abból, hogy TALÁN (nagybetűvel írtam) tanul minden egyes sikertelen hisztiből, amivel nem ért el semmit, talán legközelebb okosabb lesz, átgondolja, hamarabb lehiggad, elkerüli a vitát. Talán. Bízzunk benne. (egyébként nem tanul belőle és nyugodj meg, ugyanezt eljátssza legközelebb is)

Azt olvastam, hogy csak akkor hisztizik egy gyerek, ha biztonságban érzi magát. Ha olyannal van, akit szeret. Mondjuk eddig arra nem gondoltam, hogy bóknak vegyem, ha a fiam kiborul, de majd eszembe jut, amikor elkezdek számolni tízig. (úgy kábé háromszor is)

A dühkitörések szakemberek szerint fejleszti a gyermekünk viselkedését. Értem. Ez biztos? Akkor jó. Ha a gyermekem érzelmi fejlődése ettől függ, akkor vegyünk önismereti tréningnek.

Tanácsolják ugyanezen szakértők (ismerjük őket, mit tudunk róluk, nekik amúgy vannak gyerekei?) hogy, amikor hisztizik a gyermekünk, legyünk nagyon türelmesek és jusson eszünkbe, hogy mi talán épp így viselkedtünk a szüleinkkel szemben. Idézzük fel, hogy akkor minket vajon hogy kezeltek a szüleink, s az megoldás volt-e, hogy esett nekünk?

Azt hiszem nyugodt szülővé válni egyáltalán nem egyszerű, nagyon sok gyakorlást és kőkemény türelmet, vastag idegszálakat igényel. Mától ígérem ezekre a pozitív hatásokra fogok gondolni, amikor a fiaim csipkedik meg lökdösik egymást a boltban, vagy mikor a kicsi pusztán azért kiveri a hisztit, mert a testvére ránézett, vagy mert nem aznap van a születésnapja…