Menü

Újévi könnyű falatok

A hagyományos, magyaros ünnepi menük bizony nem szűkölködnek kalóriával, sültekkel, krumplival, cukorral, zsírral, liszttel, fűszerekkel, süteményekkel, édes krémekkel, alkoholos italokkal. Nem csoda egyáltalán, ha a január elsejét bizonyos fogadalmakkal kezdjük. Fogyókúra helyett én azonban ésszerű diétát és kímélő ételeket ajánlok.

A nagy ünnepi evészetek még akkor is megterhelik a gyomrunkat, ha mindenhol csak csipegetünk és tényleg falatokat kóstolunk, a sokadik napon pedig már csak inkább illemből imitáljuk az evést. Addig úgysem hagynak békén, amíg meg nem kóstoljuk, pedig érezzük, hogy elteltünk és már semmi nem esik jól. Nincs semmi értelme azonban bűntudatnak, hiszen emberek vagyunk és jó társaságban, nagy nevetésekkel, jó beszélgetésekkel érezzük jól magunkat, melyhez akaratlanul is hozzátartozik a nassolás, csipegetés, a süti, egy kis mogyoró, sós süti s így hamar összejön az az átlagos 3 kiló plusz újévre. Ezt azonban diétával, kímélő ételekkel korrigálhatjuk és kímélő üzemmódba kapcsolhatunk, legalább egy hétig, hogy helyrerázódjon az emésztőrendszerünk.

A karácsonyi nagy evészetet követően, és a szilveszteri alkoholmámor után érdemes olyan kímélő ételeket fogyasztani, amik tehermentesítik a gyomrot. Az ünnepek után kerüljük a zsíros, kalóriadús, magas szénhidráttartalmú ételek fogyasztását és kímélő ételekből állítsuk össze étkezéseinket. Elsőként zöldköreteket ajánlok, zöldséget, s gyökérzöldségeket, illetve jófajta, lassú felszívódású gabonákat, mint a barna rizs, a köles, a bulgur, de salátákban is gondolkodhatunk különféle öntetekkel, avokádóval, tojással, sovány sült húsokkal, sajtokkal, csicseriborsóval, vagy akár készíthetünk könnyű leveseket is. Rizs helyett nagyon jó köret a karfiolrizs, melynek elkészítése egyszerű: a karfiol rózsákat vágjuk fel olyan apróra, mintha rizsszem lenne, majd kevés olajon és vízen 2-3 percen át pároljuk.

Krumpli helyett vegyünk édesburgonyát vagy zellert, fehér liszt helyett egy zablisztet vagy teljes kiőrlésűt, cukor helyett természetes édesítőt, vagy kevés mézet, zsiradékokra pedig a kókuszzsír a legjobb javaslatom. Használjunk bátran fűszereket. Az édesburgonyához, sárgarépához, sütőtökhöz illik a curry por, őrölt koriander, a fahéj, a római kömény, bors, kakukkfű, rozmaring, vagy a narancshéj. A csicseriborsó megpirítva a legjobb nasi ötlet, s ha már nassolunk, az édességeket sem kell mellőzni, csak a lisztet kiváltani jobbféle megoldásokkal, vagy darált dióval, mandulával, csokoládéból is vehetünk cukormenteset és ezáltal a gyomrunkat sem készítjük ki újra.

Desszertként jó alternatíva ünnepek után a gyümölcs, anyukám mindig egy nagy tál gyümölcssalátát készít szilveszter után, de főzhetünk cukor nélküli pudingot is. A rostdús ételek a karácsonyi menüből többnyire hiányoznak, így az ünnepek utáni időszak remek alkalom rostos élelmiszerek fogyasztására, az emésztőrendszer is meghálálja. Az újévi fogadalmakat pedig kondibérletek és futóruházat vásárlása szokta követni, legyünk kitartóak, ne adjuk fel!

A pluszkilóktól soha ne drasztikus koplalással próbáljunk megszabadulni, hanem a könnyebben és hosszútávon betartható tudatos táplálkozással. Ja és mozgással!

Történetek a rendetlenségben – A cluttercore jelenség

A minimalista szemlélet hosszú ideig uralta a lakberendezési és életmódtrendeket, ám manapság egy új irányzat kezd elterjedni, amelyet cluttercore-nak hívnak. A letisztult terek, az üres polcok és a kapszulagardróbok korábban mind azt sugallták, hogy a boldogság a mértéktartásban rejlik. Csakhogy egy idő után az egyszerűségből éppen a személyesség és az egyediség érzése veszett el.

Húsvéti harmónia – Tudatos ünneplés a rohanó világban

A modern élet egyik legnagyobb kihívása, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a folyamatos rohanás és a valódi pihenés között. A húsvét különleges lehetőséget kínál arra, hogy kilépjünk a mindennapi rutinból, és tudatosan figyeljünk önmagunkra, valamint a környezetünkre. Ez az ünnep nemcsak hagyomány, hanem egyfajta szimbolikus megállás is, amely segít újraértékelni az életünket.

Túl sok ajándék húsvétkor? Így hat a gyerekekre, és ezt teheted helyette

A húsvét közeledtével a gyerekek izgatottan várják, mit rejt majd a kertben eldugott tojás, vagy milyen meglepetés lapul a kosárban. A csokinyuszik, játékok és apró ajándékok örömet okoznak, de könnyű átesni a ló túloldalára.

A tavasz megújulása – Húsvéti szokások modern köntösben

A húsvét a megújulás, az újjászületés és a tavasz ünnepe, amely évszázadok óta fontos szerepet tölt be a különböző kultúrákban. Az ünnep gyökerei mélyen a keresztény hagyományokban rejlenek, ugyanakkor a népi szokások is szervesen hozzátartoznak, így a húsvét egyszerre vallási és kulturális élmény.

Április 2. Az autizmus világnapja

Április 2-a világszerte az autizmus világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az autizmus spektrumzavarral élő emberek helyzetére, elfogadására és támogatására. Ez a nap nemcsak az érintettekről szól, hanem a családtagokról, pedagógusokról és szakemberekről is, akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy az autista emberek teljesebb életet élhessenek.