Menü

Helyesírás, nyelvhelyesség – miért és mennyire fontos?

A külső megjelenés alapján folyamatosan ítélkezünk. De a helyesírást és a stilisztikát kifogásolni ,csak nemrég lett divatos. Ha bejelentkezünk közösségi oldalakra, egészen biztosan látunk olyanokat, akik folyamatosan kijavítják mások (akár ismeretlenek) nyelvhelyességi és helyesírási hibáját. De valóban ez tükrözi az igényességet?

Mialatt, ez a cikk születik, mondatonként körülbelül két szót gépelek el. Ha pedig nem futom át sokszor, szinte biztos, hogy valamennyi hibát benne is hagyok. Ha pedig rosszul tudom, hogy melyik szót hogyan írjuk helyesen, azzal csak növelem az esélyét, hogy valaki majd jót nevet azon, hogy egy helyesírásról szóló cikkben mennyi hiba van. Itt jönnek képbe a nyelvészek.

A nyelvészet deskriptív tudomány, tehát leíró jellegű, és nem előíró, normatív. Tehát aki azt gondolja, hogy a helyesírás szigorú betartása és a megfogalmazási hibákba történő belekötés a nyelvészek dolga, az téved. A nyelv szabályait, jelenségei létrejönnek a köznyelvben, a nyelvészek csak leírják azokat. Így az, hogy egy tájszólás vagy egy rétegnyelv milyen szavakat, kötőelemeket használ, az csakis az azt beszélő emberektől függ. A nyelvészet nem tesz különbséget az egyes nyelvváltozatok közt, így ha valaki „mondhatjuk” helyett az mondja, „mondhassuk”, ugyanúgy helyesen beszél. De akkor honnan ered az, hogy meg- és elítéljük azt, aki nem az egységes nyelvet beszéli?

Óvodában, általános iskolában megtanítanak minket szépen beszélni, elhagyni a tájszólást. Ha hivatalos helyen vagyunk, helyesen írni, és ébresztenek bennünk egy igényt arra, hogy ugyanezt másoktól is viszont lássuk. Szeretjük a szép dolgokat, szépnek pedig azt tartjuk, ami ékes megfogalmazással, gyöngybetűkkel, ragyogó helyesírással születik. A szépérzékünket zavarja első sorban, ha valaki csúnyán, helytelenül, nem megfelelő szavakat használva ír. És ezért szeretünk megjegyzéseket tenni, ha ezt tapasztaljuk. Aki, pedig ösztönösen kijavítja mások nyelvtani hibáit, nem feltétlenül a szép és gazdag magyar nyelvért teszi, az ok a pszichéjében keresendő. Őket egyébként nem „nyelvtannáciknak” hívjuk, ahogyan azt sokan mondani szeretik, hanem nyelvművelőknek. Ugye, mennyivel jobban tükrözi a lényeget?

Ha azok közé tartozol, akit irritál a „hiba”, akkor egy pillanatra gondolj bele: ha a történelmünk során soha nem fogadtuk volna el a változást és az eltérést, nem alakult volna ki a mai magyar irodalmi nyelv sem. És ki tudja, talán előbb-utóbb irodalmi kuriózum lesz egy-egy tájnyelvi elem, vagy helytelenül írt szó. De azért ne szaladjon el a ló azzal sem, aki nem fordít gondot a helyesírására. Hiszen naggyonszörnyü lenne, ha eszt a cikket is ijenhejesirással kellene olvasnotok. És engem is valószínűleg igénytelennek tartanátok, ha végig így írtam volna.

/Szerző: Varga Ágnes Kata/

Csoportmunka, ahogyan (nem) szeretjük

Akár normál, akár távoktatásban vegyünk részt, szinte elkerülhetetlen, hogy csoportban dolgozzunk. Ez ugyanígy a munkahelyen is elég gyakran előfordul. Ezért nagyon nagy erény, ha jól tudunk másokkal együtt működni. Márpedig ez nehezebb feladat, mint gondolnánk.

A sokoldalú tojásfestés

A Húsvét nem az igazi egy nagy fonott kosár színes tojás nélkül. De vajon melyek a legnépszerűbb és legötletesebb technikák? Ha eddig nem is volt kedved nekiállni a tojásfestésnek, most reméljük kedvet hozunk hozzá.

Távmunka előnyei

A távmunka sokak szemében még a mai napig egy elérhetetlen álom. Úgy képzelik el az irodai kötöttségek alól mentes embereket, mint akik egész nap a tengerparton koktélt szürcsölgetve nyomkodják a laptopjukat és hó végén hatalmas összegeket tesznek zsebre.

A friss levegő fontossága

A szabad levegőn való tartózkodás a fertőzés elleni védelem szempontjából is kedvező hatású. Különösen a felső légutak fertőzése esetén fontos, hogy levegőre menjen a gyermek, mert csak úgy tudja elérni, hogy a kilélegzett levegő helyett baktériummentes levegőt lélegezzen be.

Koronavírus lelki hatásai

Még a világjárvány kezdeti időszakában járunk. Magyarországon március 4-én jelentették hivatalosan az első koronavírus-fertőzést, és március 15-én az első halálesetet. Mégis, mintha hosszú idő telt volna el a kezdetek óta. Megváltozott az időérzékelésünk is.