Menü

Esti kifogások - A te gyereked mit talál ki?

"Éhes vagyok!”

„Szomjas vagyok!”

„Pisilni kell!”

„Folyik az orrom!”

„Nem mostam fogat!”

„Apa hol van?”

„Nézhetek tévét?”

„Szeretlek anya!”

„Hol a tigrisem?”

„Kérem a pisztolyokat!”

„Nem vagyok álmos!”

„Már aludtam és felébredtem!”

„Akkor kakilni kell!”

Amikor ezt írom- esküszöm- pont ez történik, csak gyorsan le kell gépelnem, amit hallok és kész is. Nálunk a vacsoráztatás és fürdetés után közelharc következik, amit az esti lefekvésért vívunk egymással. Reggel mennyire más! Akkor szó nélkül szundítanak, semmi tiltakozás nincs az alvás ellen. Szunyókálnának tán délig is, ha nem lenne iskola, óvoda.

Olvastam egy cikket interneten arról, mely tényezők nehezítik a kisgyermekek lefektetését, elalvását. Ilyen például a túl hosszú délutáni alvás, a sok édesség, a szénhidrátokkal felturbózott vacsora, egy pohár cukros kakaó, egy felborult esetleg nem megfelelő napirend, lefekvés előtti tévézés, számítógépezés, túl heves játék. Ezekre azonban figyelünk.

Megvan a rendszer, egy egészséges vacsora, lazító fürdő, homályos esti fény a szobájukban, egy halkan felolvasott kellemes esti mese s következetesség. Sokszor ez mind azonban mégsem elég!

Olykor feladom! Vajon nálunk megy csak ez a lefekvés ilyen vontatottan? Mire egyet ágyba dugok, addigra kijön a másik valami indokkal, mintha egy társasjátékban a "Lépj vissza öt lépést!" dobtam volna.

Máskor meg könnyen beleegyeznek a lefekvésbe és szépen kézen fogva a szobájukba sétálnak (ami alapból gyanús). Ilyenkor lefekvés után kuncognak a takaró alatt, vagy zseblámpáznak a sötétben, esetleg a kicsi felmászik az emeletes ágyon a nagyhoz, s halkan mesekönyvet néznek az elemlámpáikkal, vicceket mesélnek, vihorásznak.

Valahol megértem, hogy az egész napot este szeretnék bepótolni és a szüleikkel közösen játszani utána sokáig ébren maradni. Megértem, hogy csak anyának és apának csinálja mindezt a gyerek, mert a szüleire van szüksége. Ugyanakkor a reggeli ébresztésnél százszor megbánunk minden kikönyörgött plusz fél óra esti játékot, tévézést, vagy extra hosszú mesélést.

Be kell valljam, hogy piszok egy anyuka vagyok. Ma este 7 órakor lefektettem őket. Úgysem tudják hány óra van, így hát azt mondtam: „Mindjárt nyolc óra, lefekvés!”. Szót fogadtak. Mi pedig a férjemmel végre megnézhettünk egy filmet nyugodtan, csendben, kettesben. Szép estét!

Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz

Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.

Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?

A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Ne csinálj meg mindent a gyerek helyett! – Az önállóságra nevelés apró lépései

Helikopterszülőnek nevezzük azokat a szülőket, akik szinte folyamatosan a gyermekük körül köröznek, mindenre figyelnek, minden problémát megoldanak helyettük, és igyekeznek elhárítani előlük még a legkisebb akadályt is. Vekerdy Tamás is gyakran beszélt arról, mennyire fontos, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük a saját tapasztalataikból tanulni.

Pszichológushoz vagy fejlesztésre vinni a gyereket nem kudarc, hanem felelős döntés

Sok szülőben szorongást kelt a gondolat, hogy gyermekének pszichológusra vagy valamilyen fejlesztésre lehet szüksége. Vajon mit rontottunk el? Nem fogják azt gondolni, hogy nem tudunk megbirkózni a neveléssel? Mi lesz, ha a gyermekünk megbélyegzetté válik? Ezek a kérdések sok családban megfogalmazódnak, pedig a segítségkérés nem a szülői kudarc jele, hanem annak a felismerése, hogy minden gyermeknek másra van szüksége a fejlődéshez.