Boldogság mint társadalmi elvárás
- Dátum: 2017.09.02., 11:55
- boldogság, depresszió, egészség, elvárás, felmérés, kelet, kutatás, nyugat, ok, pszichológia, stressz, tudomány, tűrőképesség
Mindannyian ismerjük azt a típusú embert, aki az életet hozza a bulikba, nevet a problémáin, és arca is arról árulkodik, hogy folyamatosan boldog. De vajon lehet-e ez a depresszió eltakarásának egy módja?
Tényleg annyira elfogadhatatlan lenne szomorúnak vagy depresszívnek lenni a társadalom szemével nézve, hogy muszáj úgy tennünk, mintha mindig boldogok lennénk? Ez a „szükség” elvezethet ahhoz, hogy valóban depressziósok legyünk?
A melbourne-i egyetem legutóbbi kutatásai szerint a depresszió mögött rejlő egyik tényező lehet, hogy a boldogságra manapság túl nagy hangsúlyt „kell” fektetni.
Az elméletre akkor figyeltek fel, amikor realizálták, hogy a keleti kultúrákban (Tajvan, Korea, Japán, Kína) a depresszió jóval alacsonyabb méreteket ölt, mint az USA-ban, Kanadában, Franciaországban vagy Németországban. Ez pedig kultúra-specifikus okokat világított meg a háttérben, mivel jól látható módon a pszichoterápia vagy az alkalmazott gyógyszerek egyéni szinten nem nyújtottak megoldást a problémára.
Folyamatosan arra emlékeztetnek minket, hogy minden a boldogságról szól: a hirdetőtáblákon, a tv-ben, a magazinokban, az interneten mindenki mosolyog, minden terméket így reklámoznak. Az életben az a siker, ha boldogok vagyunk, másképp csak vesztesként tekinthetünk magunkra. A szomorúság többé nem elfogadható válasz az elkerülhetetlen akadályokra és veszteségekre. Bizonyos, hogy mentális betegség jele.
Hogy a társadalmi okot megállapítsák, a kutatók egy felmérésben azt mérték, milyen emberek milyen mértékben „kényszerítenek” másokat arra, hogy ne érezzenek semmi negatívat, mint depresszív hangulat vagy idegesség. A magasabb pontszámot kapó résztvevők jóléte alacsonyabb szintű volt. Az eredmény pedig az lett, hogy azok az emberek, akik negatív érzelmeket is tápláltak, viszont a társadalom azt sugallta feléjük, hogy ezt ne tegyék, szociálisan sokkal elhatároltabbnak és magányosabbnak érezték magukat.
Tehát a szociális nyomás, hogy ne érezzük magunkat depressziósnak, valószínűleg előre jelzi a megnövekedett depresszív tüneteket. Következtetésként azt vonták le, hogy a nyugati kultúra a maga globálisan terjedő boldogság ceremóniájával hozzájárul a depresszió epidémiájához („járványához”).
Lehetséges, hogy a keleti kultúrák alapvetően sokkal közösség orientáltabbak, több egyéni alkalmazkodást igényelnek, mint a nyugati kultúrák. Ha ez igaz, akkor a közösségi gondolkodás a társadalmi támogatás mérőeszközeként működhet. Nem igaz ez viszont a nyugatra, ahol az egyéni siker jutalmazandó jobban.
Másrészt nyugaton talán jelen van valami pszichológiai ok, ami keleten nem olyan gyakori. Ha ez lenne igaz, akkor ez lehetne a pszichológiai tűrőképességünk – tehát a képességünk, hogy a fő veszteségekből felgyógyuljunk. Ez is lehetne egy, a depresszióhoz hozzájáruló tényező.
Tudjuk, hogy az egyetemi idegesség, depresszió és öngyilkosság az elvárt szociális elvárások miatt alakulnak ki, következnek be. „Ezt kell tenned, azt kell tenned.” Ezek a korai „muszájok” már gyermekkorunktól kezdve jelen vannak, és teljesen saját részünkké is tesszük őket: „Meg kell csinálnom ezt, meg kell csinálnom azt.” Ezek az önként vállalt parancsok nem működnek felnőttként, ez pedig önmagunkkal való belső konfliktushoz vezethet, aminek eredményeképpen elidegenedés, harag, idegesség és depresszió születik.
Ha ez a valós forgatókönyv, akkor a keleti kultúrákban azt várják el a felnőttektől, hogy a közösség normáit kövessék, aminek következtében nem kell egyénileg eltűrniük mindent, és képesek gyorsan felgyógyulni egy-egy veszteség, bukás, csalódás után. Mondhatjuk azt, hogy a Távol-Keleten a hangsúlyt a kulturális tűrőképességre fektetik, míg a nyugati kultúrákban az egyéni tűrőképesség a mérvadó, aminek következtében a depresszió epidémiává nőheti ki magát.
Forrás: www.psychologytoday.com
Mindent az aviofóbiáról

A COVID-19 járvány és az azt követő korlátozások óta ismét fellendült a repülőturizmus, különösen az üzleti és szabadidős utak terén. Sokak számára a repülés egy kényelmes és gyors közlekedési mód, ugyanakkor nem mindenki érzi magát komfortosan a fedélzeten. A repüléstől való félelem, az aviofóbia, továbbra is gyakori probléma, különösen azok körében, akik féltik kontrollvesztésüket vagy a kiszolgáltatottság érzését.
Túl sok holmi, túl kevés tér. Így hat ránk az otthoni környezet

A legtöbb ember számára a lakása vagy a háza jelent valamilyen érzést, fogalmat. Helyszínek, tárgyak, kényelmi dolgok és a biztonság jelenhet meg a szemünk előtt. Ebben a cikkben arra keressük a választ, hogy hogyan és milyen szempontok szerint érdemes rendszerezni a dolgainkat, ha azt szeretnénk, hogy az otthonunkban töltött idő örömet hozzon az életünkbe.
A lovasterápia jótékony hatásai

A lovasterápia, hippoterápia és a kapcsolódó állatsegített terápia egyre nagyobb figyelmet kap világszerte, ugyanakkor hazánkban még kevéssé ismert és hozzáférhető módszer. Pedig ezek az eljárások nemcsak érzelmi és pedagógiai előnyökkel járnak, hanem mozgásterápiás hatásuk is jelentős.
Anyaság és nőiesség: miért nem kell választanunk?

Az anyaság az egyik legszebb, legfelelősségteljesebb, és talán leginkább átalakító szerep, amit egy nő az életében betölthet. De miközben az anyai szerepben nap mint nap helytállunk – etetünk, vigasztalunk, szervezünk, altatunk és folyamatosan aggódunk, figyelünk – könnyen elveszhetünk benne. Sok nő felteszi magának a kérdést: „Ki vagyok én most, hogy anya lettem? És hol van az a nő, aki korábban voltam?”
Mikortól számít valaki alkoholistának?

Az alkoholfogyasztás társadalmilag elfogadott része sok kultúrának – egy pohár bor vacsora mellé, sör a barátokkal, pezsgő ünnepléskor. De mikortól válik ez a szokás problémává? Mikortól számít valaki alkoholistának?