Menü

Túlérzékeny vagy? Legyél rá büszke!

Mindenki számára ismerős a mindennapi stressz, amit főleg a munkahelyünkön töltött napi sok-sok óra révén szedünk magunkra. Vannak azonban túlérzékeny emberek, akiknek kevesebb feszültség is megárt. Mit tehetnek ők?

Jómagam is sok mindent magamra veszek, gyakran a dolgok mögé képzelek valamit, ami valójában nincs is ott – de a női agy már csak ilyen szövevényes. Jó érzés tisztában lenni magammal és a gondolati hálóm működésével, tudni, hogy egy-egy adott dolog csak a fejemben létezik, néha azonban mégis akadnak olyan időszakok, amikor úgy érzem, milliónyi sötét felhő takarja el a szemem elő a verőfényes napsütést.

Éppen egy ilyen napon kezdtem el olvasgatni az interneten, egy kimerítő, 9 órás munkanap után, aminek során ráadásul kaptam hideget-meleget. Igyekeztem a kondérból a pozitívumokat kimazsolázni, de mivel mindenhez idő kell, és sok mindent a lelkemre veszek, a nap végére sem tudtam teljesen elengedni a feszültséget.

Ekkor találkoztam egy cikkel, amelyben túlérzékeny emberek számára ajánlottak néhány meglehetősen egyszerű tanácsot, hogyan fogadják el magukat olyannak, amilyenek, és útjuk során hogyan segítsék magukat.

Ezekből írok most le párat:

  • Ha egyszerre több feladatot kell elvégeznünk, akkor is csökkentsük az aktuálisan végzendő feladatlistát.
  • Csökkentsük a környezetünkből érkező intenzív stimulusok számát.
  • Írjuk le a gondolatainkat, az érzelmeinket, így azok nem fogják elborítani elménk bizonyos részeit.
  • Próbáljuk ki a csendes meditációt.
  • Használjuk ki a kreativitásunkat: rajzoljunk, színezzünk, írjunk. Vagyis, mindenféle jobb agyféltekés tevékenység pozitívan hathat ránk.
  • Használjuk ki, hogy magas empatikus készséggel rendelkezünk, és erősítsük meg emberi kapcsolatainkat: legyünk jobb munkatársak, és biztosítsuk önértékelésünket.
  • Érezzük jól magunkat ebben az érzékeny borításban, amivel rendelkezünk, érezzük sajátunknak, és soha ne szégyenkezzünk miatta.
  • Legyünk is büszkék arra, hogy ilyen érzékenyek tudunk lenni, főleg a szoros kapcsolatainkat illetően.

A fenti javaslatokból biztosan mindenki talál testhezállót, amibe kapaszkodva másnap biztosan könnyebb lesz a reggeli felkelés.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.

A sportszerűség fontossága

A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.

Miért hallgatunk az érzelmeinkről?

Legtöbbször félelmek, tanult minták és a sebezhetőségtől való rettegés áll az emberek közötti távolságtartás mögött. Sokan inkább a megalkuvást választják a problémákkal való szembenézés helyett. Nem azért, mert nincs bennük bátorság, hanem mert nem sajátították el a különböző szituációk megoldásához szükséges készségeket.

Társfüggőség – amikor a kapcsolat fontosabbá válik önmagunknál

A társfüggőség egy gyakran félreértett, mégis széles körben jelen lévő lelki állapot, amelyben az egyén túlzott mértékben egy másik ember szükségleteihez, elvárásaihoz és érzelmeihez igazítja a saját életét.

Út a szabadságba

A 21. század harmadik évtizedének közepére a függőség fogalma és a felépülés módszertana alapvető átalakuláson ment keresztül. Míg korábban a függőséget morális gyengeségnek vagy pusztán biológiai kórképnek tekintették, 2025-ben a szakma egységesen egy összetett, bio-pszicho-szociális állapotként kezeli. A felépülés ma már nem csupán a szerek elhagyását jelenti, hanem egy radikális identitásváltást és a társadalmi kapcsolódás képességének visszaállítását.