A mozgás hétköznapi hősei
- Dátum: 2017.07.10., 09:24
- anya, apa, baba, csecsemő, édesanya, édesapa, edzés, edzőterem, fitt, házassági válság, idős, kisbaba, konditerem, lábsérülés, mozgás, összefogás, sérülés, sport, személyi edző, szülés utáni depresszió, újszülött
Edzésnaplóm legújabb részében két hétköznapi hősről lesz szó, akik akkor is eljönnek kondizni, amikor mások igazoltan otthon maradnak. Újszülött kisbaba? Lábsérülés? Időskor? Semmi sem akadályozza elhivatottságukat!
Már éppen kezdtem magam hősnek érezni, amiért hetek óta járok a kondiba (majdnem rekord :)), amikor arra értem be a terembe, hogy az edzőm egy apró kisbabát ringat. Hosszú babahaj, édes kisruhák, a bébi pedig teljesen nyugodt, ahogy a popóját rázzák. Mellettük egy nő végzi a guggolásokat – a baba anyukája. Igen, ezé a kis apróságé.

A hölgy nem akart sokáig távol maradni a sportolástól a szülés után, és úgy érezte, jót tenne neki, ha óvatosan is, de újra elkezdene mozogni, szakember segítségével. Az edző hölgy pedig vállalta, hogy a gyakorlatok megmutatása és kísérése mellett szívesen foglalkozik a babával, amikor az nem a hordozóban alszik. Talán a picilány meghallhatta ezt a mondatot, mert amíg a hordozóban nyűglődött néha, addig az edző kezében boldogan lubickolva nem volt egy hangja sem. Igaz, máskor pedig durmol a kis helyén, s nem zavarja, hogy mekkora fennforgás zajlik mellette.
A nő elmondta, hogy jól érzi magát tőle, hogy kimozdulhatott, és a baba is láthatóan kellemesen érzi magát. Azonnal beindult a fantáziám, és mondtam az edzőmnek, hogy ha eszerint hirdetné magát, hogy még gyermekfelvigyázást is vállal a személyi edzés mellé, akkor lehet, hogy sorban állnának nála az anyukák…
Tudom, nem mindenkinek van lehetősége személyi edzőt fizetni. Nem mindenki van olyan testi vagy lelki állapotban, hogy a szülés után hamar mozogni tudjon. De bizonyos, hogy sokan vannak, akik megtehetnék, de nem teszik. Nem ítélem el őket, mert az életem nagy részében én gyermek nélkül sem mozogtam. Viszont nagyon tisztelem azokat, akik hadba állítják az erejüket, és elkezdenek mozogni a baba mellett is. A bébit emelgetve tornáznak otthon, vagy a teremben – nem is a helyszín a lényeg.

Mindez számomra nem arról szól, hogy tökéletesen kell kinézni a szülés után. Szó sincs róla. Nekem fontosabbak a lelki tényezők, és meggyőződésem, hogy nagyon fontos a nők számára a kisgyermekes időszakban, hogy ne csak az anyai minőségüket éljék meg. Hiszem, hogy úgy nagyobb esélyük van megúszni a szülési depressziót, az otthon töltött időszakban rendre kialakuló (vagy erősödő önbizalomhiányt), valamint az ezen időszakban oly gyakori házassági válságokat is könnyebb elkerülni. Továbbá már az elejétől kezdve példát mutat a gyermeknek az egészséges életmódról, a sport fontosságáról és a kitartásról.
Igen, tudom, hogy megnő a gyermek, és elkezd rohangálni, valamint hogy több gyerekkel máris sokkal nehezebb. De az attitűd, a hozzáállás igenis tisztelendő a számomra.
Aztán ott van két férfi a teremben, akikre felfigyeltem. Nem is tudtam nem észrevenni a fiatalabbat, mert arrébb kellett állnom, hogy a srác elférjen mellettem a két hatalmas mankójával. A gyakorlatok közben aztán kilestem őket: a fiatal, erős fiú valamilyen lábsérüléssel küzd, lába sínbe téve, két nagy mankóval közlekedik – és edz kitartóan. Amit tud. Súlyokat emel, és ha kell valami, fél lábbal ugrabugrál. Az idősebb korosztályba tartozó, de fitt édesapja van vele, és segíti a fiát mindenben. Ha kell, súlyokat hoz neki, ha kell, kíséri – és közben ő is mozog. Nem csak mint kísérő, hanem leül, és nyomja a súlyokat. Odapillantásomkor éppen 10-10 kilót emelt. Talán mondanom sem kell, hogy kezdőként én ennek a töredékét bírom el, mint ez az idősebb úriember...
A korosztályából egyébként nem ő az egyetlen. Van itt olyan nyugdíjas úr, akinek a kisportolt testalkatát a legtöbb tizen-huszonéves is elirigyelné. Rendszeresen találkozom vele, s látszik, hogy mindenkit ismer a teremben. Ő is ülhetne otthon a tévé előtt, miközben várja a nyugdíjt és panaszkodik az egyre szaporodó betegségeiről. De nem teszi... vagy nincs is betegsége - és tévéje. Helyette inkább tesz valamit önmagáért, és nem a világot hibáztatja.
Így sokszorosan is minden tiszteletem az övéké. A fiúé, aki sérülten sem adja fel, és a gyógyulás ideje alatt is mozog, amit csak tud. Az apukájáé, hogy elkíséri és segíti a fiát, valamint hogy ő is fitten tartja saját magát. S kettejüké, hogy összetartanak és szeretik, segítik egymást. Olyan szívmelengető látni őket, hogy hirtelen el is felejtem, milyen nehéznek tűntek még az előbb a gyakorlataim.
A karácsony üzenete a rohanó világban
A karácsony minden évben különleges megállót jelent az idő sodrásában. Miközben a hétköznapokban határidők, értesítések és elvárások irányítják figyelmünket, az ünnep csendes, mégis határozott módon emlékeztet arra, hogy léteznek értékek, amelyek túlmutatnak a mindennapi teljesítménykényszeren.
Karácsony, az emberi kapcsolatok tükrében
A karácsony nem csupán egy dátum a naptárban, hanem egy morális és érzelmi origó, amelyhez évről évre visszatérünk, hogy újraértelmezzük kapcsolatainkat és önmagunkat
Pár nap karácsonyig – amikor már minden kicsit másképp számít
Három nap van karácsonyig. Mikor ezt írom már csak - vagy még - három nap. Ez az a furcsa időszak, amikor a naptár szerint még dolgozunk, a fejünkben viszont már rég a mézeskalács és a csillagszóró pattog. Az utcákon siető emberek kezében egyszerre van jelen a kapkodás és az ünnep ígérete, a boltokban pedig ugyanaz a kérdés kering: „Vajon még van időm mindent beszerezni?”
Az ünnepi asztal csapdái
Karácsonykor sokan tapasztalják meg a túlevést, amit gyakran bűntudat és önvád követ, pedig a jelenség jóval összetettebb annál, mint hogy „nem tudtunk megállni”. Az ünnepi időszak érzelmi terhei, a felborult rutin és a hagyományok mind szerepet játszanak abban, miért eszünk ilyenkor többet a megszokottnál. A kérdés nem az, hogy hibáztunk-e, hanem az, mit üzen számunkra a testünk és a lelkünk.
Kiegyensúlyozottság a karácsony előtti hetekben
Az év végi hajtás sokszor úgy ránt magával, mintha versenyt futnánk egy láthatatlan stopperrel. Pedig ezen időszaknak nem a rohanásról kellene szólni, hanem arról a csendes, mégis erős harmóniáról, amit mindenki meg tud teremteni magának, ha ráhangolódik az ünnepi időszakra. A kérdés az, hogyan tudunk közben egyensúlyban maradni önmagunkkal és a környezetünkkel.