Menü

Kamaszok a rendelőmben - a barátok fontossága

Életvezetési tanácsadóként, lelki segítőként sok szülő keres fel, hogy adjak neki tanácsot, vagy "kezdjek valamit a gyerekkel", mivel a kamaszkor igen nehéz időszak. De előszeretettel inkább a gyermekeket járatják hozzám, mondván "rajta kell változtatni, hiszen nem normálisan viselkedik". Nos, Ranschburg és Vekerdy óta tudjuk, akik a gyermekpszichológia nagy nevei, hogy ilyenkor a nem normális is normális... S ezzel igazán nehéz megküzdeni mind a szülőnek, mind a gyermeknek.

Most induló cikksorozatomban a leggyakoribb problémákról, a legfőbb aggodalmakról lesz szó, és érdekes eseteket is bemutatok. Az egyik ilyen, hogy a szülők nem értik, mi történt a gyermekükkel:, akinek eddig a világ középpontjai voltak, most egyik napról a másikra nem foglalkozik velük, és csak a barátai érdeklik. Csak a haverokkal lóg vagy csetel, otthon pedig már alig tudnak róla valamit. Bezzeg a barátok... kiderül, hogy minden információ birtokosai!

"A gyereket már alig látom. Rengeteg órája van a suliban, majd hazaér, ledobja a cuccait, és pihenésképp a telefonját nyomkodja - öt perce váltak el az osztálytársától, de már chaten folytatják a diskurzust. Jó esetben tanul - egy kicsit... majd elkéretőzik a barátnőjéhez. Lehetőleg szeretne ott aludni, és másnap vele menni iskolába. 1-2 évvel ezelőtt még nagyon jó volt a kapcsolatunk, mindent elmondott nekem és a legfőbb bizalmasa voltam. Nem panaszkodom, mert a korosztályához képest így is elég nyílt, ha (esetleg...) találkozunk, akkor mindenfélét csacsog, mesél a tanárokról, az órákról, és hogy melyik barátnőjével mi van. Szülőtársaimtól tudom: ez kivételezett helyzetnek számít, most mondták a szülői értekezleten, hogy a legtöbb kamasz alig áll szóba a szüleivel. De sok dolog van, amit utoljára nekem mesél el, és a barátnői már hetek óta tudják. Tisztában vagyok vele, hogy ez átlagos, mégis rosszul érint, hogy az eddig édes-kedves gyermekem most azt sem kérdezi meg, hogy milyen napom volt. Ha beszélgetni támad kedve, levegővétel nélkül mindent elcsacsog, miközben felfalja a hűtőt, ahol számára magától terem az étel, majd a környezete észrevétele nélkül visszavonul a szobájába. Ahová lehetőleg ne tegyem be a lábam, mert az az ő felségterülete. Korábban szeretett olvasni, vagy együtt lenni velünk egy családi összejövetelen. Ma már nem vesz könyvet a kezébe, mert minden szabadidejét a barátokkal tölti, ilyen vagy olyan formában. Értem én, hogy ők most fontosak a számára, de normális, hogy minden mást elfelejt hirtelen?" - részlet egy beszámolóból, amivel az egyik anyuka hozzám fordult.

Az a helyzet, hogy igen, ez teljesen természetes. A tinédzserkor az, amikor elkezdődik a szülőről való leválás, legyen ez bármilyen fájdalmas is. Jobban járunk, ha ezt hagyjuk neki, sőt a magunk lehetőségeihez képest támogatjuk is. Nem arról van szó, hogy ne álljon szóba velünk, de feleslegesen ne korlátozzuk, ha később önálló és életrevaló fiatalt szeretnénk látni benne. A leválási folyamat részeként a szülő - legalábbis egy időre - hátrébb sorolódik a fontossági sorrendben. A kamaszkor nem egyszerű senkinek, de magának a serdülőnek sem. Természetes, hogy a gondolatait azokkal szeretné megosztani, akik vele hasonló helyzetben vannak. Gondoljunk bele: amikor friss anyukák voltunk az újszülőtt csecsemővel, mi is más anyukák társaságát kerestük, hogy megbeszéljük a tapasztalatainkat, és egymástól kérjünk tanácsot! A serdülő is pont úgy érzi magát, mint egy kisgyermekes anyuka: teljesen új szerepben találja magát, amelyben még nem rutinos, ezért a hozzá hasonlók társaságát keresi. Se nem felnőtt, se nem gyerek most igazán, nem könnyű ebben eligazodni! Az individualitás kialakulása szinte ellentétes a szülő-gyermek szereppel, ezért is szeretne elkülönülni anyukától, apukától a gyermek, és megteremtetni, védeni a saját életterét, a saját társaságát.

Többre megyünk, ha a szülői szerepünkből kilépve most inkább baráti státuszban próbálunk meg a gyermek mellett lenni. Az atyáskodás most úgyis szinte biztos kudarcra van ítélve. Ha eddig jó volt a kapcsolatunk vele, és képesek vagyunk rugalmasak lenni ebben a nehéz időszakban, s türelmesen várakozni, akkor idővel tapasztalhatjuk a visszatérést: eljön az idő, amikor a gyermekünk újra szívesebben van velünk, és visszavágyja a régi szép időket, amikor még megborzoltuk a haját, és ő is átölelt, vagy csak kölcsönösen beszélgettünk egy jót.

Longevity, holisztikus szemlélet, egészségtudatosság

A tudatos fogyasztók, életmódváltók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az egészségtudatos életmódra a hosszú teljes élet, azaz a longevity elérése érdekében, melynek jelenleg az egyik fő kihívása az egészséges étrend kialakítása.

Mi az az SZMK és mit takar az OSZSZ?

Általában az első szülői értekezleten október táján kéri fel az osztályfőnök a szülőket, hogy válasszanak maguk közül SZMK azaz Szülői Munkaközösségi tagokat és ugyanezt teszi az ovónő is az ovis szülőin, amikor OSZSZ (Óvodai Szülői Szervezet) tagokat választ.

Láthatatlannak lenni - A magányosság egy formája

„Láthatatlannak érzem magam”. Mindig is az voltam: kamaszkoromban a barátaim mellett, az osztályban, a párkapcsolatomban, az egyetemi évek alatt, a szüleim még ma sem értenek meg, talán sosem láttak igazán. Mindenkinek jut egy ilyen burok, ami megvéd a láthatóságtól, ilyenkor pedig csak a közeli ismerősök hangja marad meg. Azonban mit lehet tenni az észrevétlenség ellen, hogyan kapcsolódik ez az emberi közönyhöz?

Cotard-szindróma, amikor azt hiszed, hogy meghaltál

Sajnos nagyon sok pszichiátriai betegséget ismerhetünk, és ezeket csak erősíti a jelenlegi felgyorsult világi élet. Van egy, ami az egyik legritkább betegség, amelyben a beteg azt hiszi, hogy halottak és körülöttük lévő világ nem is létezik.

Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.