Menü

A felnőtté válás rögös útja

A boldogság, az önálló, teljes élet elengedhetetlen feltétele a szülőkről való leválás. Hiába költöztünk el a szülői házból, ha úgy érezzük, hogy még mindig döntően befolyásol minket a szülőktől jövő kritika, vagy pont ellenkezőleg, állandó szembenállást tanúsítunk, konfrontálódunk, hisz ez azt jelenti, hogy még nem estünk át a felnőtté válás pszichés folyamatán.

Az talán könnyebben szemet szúr, ha valaki még 30 éves kora után is úgy él, hogy megfeleljen szüleinek, de nemcsak ezekben az esetekben beszélhetünk a leválás elakadásáról. Ha valaki például azért költözik el a világ másik végébe, hogy minél messzebb legyen a szüleitől, vagy mondjuk, folyamatosan ellentmond nekik, tehát lázad, ugyanúgy arról árulkodik, hogy a felnőtté válás folyamata valahol megrekedt.

Mert mi kell, hogy felnőtté váljunk? Az önálló egzisztencia megteremtése is mérföldkő ebben a folyamatban, de ez még nem jelenti egyértelműen a szülőkről való pszichés leválás megtörténését. A felnőtté válás egyik legnagyobb kihívása és egyben feltétele is az ambivalencia elfogadása. Annak a kettősségnek az elfogadása, hogy a szüleink egyszerre jó és rossz tulajdonságokkal is bírnak, ahogyan a világ sem fehér és fekete.

A másik döntő lépés ebben a folyamatban a felelősségvállalás, ami konkrétabban azt jelenti, hogy elfogadjuk kimondott szavaink következményeit, képesek vagyunk dönteni és kudarcainkat el tudjuk engedni.

Persze a szülő részéről az elengedés nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gyerek valóban fel tudjon nőni, ne csak biológiailag váljon éretté, hanem egy szuverén, dönteni képes és felelősségteljes ember legyen belőle, aki összhangban van magával, és elfogadja szüleit is olyannak, amilyenek.

Nevelési módszerek, amelyek nem tesznek jót a gyermeknek

Minden szülő a legjobbat szeretné gyermekének. Nem mindig tudatosítjuk azonban, hogy nem jó mindenáron a „legjobb“ szülőnek lenni, olyannak, aki gyermekének mindent megvásárol, amit az akar, vagy megoldja helyette a problémáit és akárhányszor leesik, mindig felveszi. Az ilyen módszerrel számos fontos leckétől fosztjuk meg gyermekünket, mellyel még gyerekkorában kellene megbirkóznia, amikor a következmények még nem fájnak annyira, mint felnőttkorban.

A túlzott engedékenység nem tesz jót

Mennyi engedékenység fér össze a gyerekneveléssel? A humánus nevelésnek része a „megengedés”, tehát az a szülői magatartás, hogy nem teljes mértékben kontroll nélkül, de viszonylagos rugalmassággal engedjük érvényre jutni a gyerek akaratát. Az engedékenység nem egyenlő a megengedéssel. A „megengedés” önmagában még nem valami nagylelkű dolog, hanem elvárható valakitől, aki nem kívánja rabságban tartani a másikat.

A disszociatív személyiségzavar jellemzői

Az általános eset az a disszociatív személyiségzavar esetén, hogy az egyik személyiség tisztában van a másik jelenlétével, ismeri, és ezzel együtt tud élni. A másik kialakult személyiség a legtöbb esetben teljesen mások a személyiségjegyei is.

Nepotizmus, nepo babyk

Manapság a világ a hatalmak harcának színtere, legyen az országok között, országokon belüli megmérettetések, vagy akár a showbiznisz. Ennek egyik mozgatórugója a nem mindig etikus nepotizmus.

Vattacukor szülők – egy családi viselkedésminta

Sokféleképpen módon nevelhetjük gyerekeinket, lehetünk szigorúak, engedékenyek, megalkuvók, igazából bármilyenek. Általában gyereke válogatja, hogy mi a legjobb, de vannak viselkedésminta típusok, amibe általában beleillünk. Nézzük, mit jelent, ha valaki vattacukor szülő típus!