Menü

Drogos az utcán - mi a teendő?

A lányommal sétáltunk az utcán, amikor észrevettünk egy fiatalabb fiút a padon. Szó szerint fetrengett, lassú mozgással. Első ránézésre őrültnek tűnt, de mégis furcsa érzés fogott el. Körülnéztem, a legtöbben persze undorodva néztek rá, volt, aki vele szemben ült egy távolabbi padon, de gyakorlatilag senki rá se bagózott különösebben. Eszembe jutott az egyik hazai civil szervezet tanulmánya, amit nemrégiben készítettek Budapesten: egy fiatal lány rosszul lesz az utcán, és figyelik, hogy mennyi embernek jut eszébe segíteni. A helyzet elkeserítő volt, nagyjából hetven ember ment el azelőtt, hogy valaki megkérdezte volna az illetőt, hogy bajban van-e.

Eszembe jutott barátnőm édesanyja, és egy évtizedekkel ezelőtti történet. Sajnos rosszul lett az utcán - leesett a bicikliről, és bebordult az árokba. Nem kapott időben segítséget, ugyanis mindenki azt hitte, hogy részeg. Pedig nem erről volt szó, hanem agyvérzése lett. A kórházban már nem tudták megmenteni, pedig lehet, hogy lett volna rá esély, ha időben kap segítséget.

Nem akartam "cserbenhagyó" hibába esni, ezért úgy döntöttem, megkérdezem ezt a fiút, hogy jól van-e. A gyereket távolabbra állítottam, és a lelkére kötöttem, hogy maradjon, ahol van, majd odamentem a fiúhoz. Legnagyobb meglepetésemre értette a kérdésemet, és tisztán válaszolt rá, hogy igen, jól van. Biztos? - kérdeztem. Erre is azt felelte, hogy igen, biztos. Egyébként a szavai és a tettei mondhatni nem voltak szinkronban, továbbra is fetrengett a padon, lógatta le róla a fejét és hasonlók. Mindenesetre eljöttünk, de visszanézve láttam, hogy droghoz használatos eszközöknek tűnnek azok a tárgyak, amik mellette hevernek. Ráadásul a lányom közölte, hogy ez a fiú egyáltalán nem pislog, amit én nem is vettem észre.

Hazafelé úton próbáltam felhívni egy drogsegítő telefonszámot, aggódtam a fiú állapota miatt, és reméltem, hogy lehet valahol segítséget kérni a számára. A helyzet nem volt egyszerű, ugyanis rengeteg számot próbáltam meg felhívni - sikertelenül. A szám nem kapcsolható, már nem létezik, nem vették fel... Ezek variációival találkoztam, és vagy 20 percen át nyomoztam, mire sikerült beszélnem valakivel.

A szakember ekkor elmondta, hogy olyan esetben, ha egy droghasználó rosszul van, simán csak a mentőket kell hívni a 104-es telefonszámon, ilyen esetben azonban, amikor a szerhasználó tisztán tud felelni a feltett kérdésre, akkor csak csupán hagyni kell őt ebben az állapotban "lebegni", nemigen tehetünk semmit. Őszintén szólva ez a válasz nem dobott fel, de el kellett fogadnom.

Megtudtam, hogy egyéb tájékoztatást, segítséget a 13 770-es telefonszámon lehet kérni (mindenféle előhívó nélkül ezt a számot lehet bepötyögni a mobilba), ez egy Drog Stop Segélyvonal. Erre az esetre ez sajnálatos módon nem vonatkozott...

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

A majális története, jelentése

A tavasz egyik legkedveltebb ünnepe a majális, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy honnan is ered ez a szokás, illetve hogy mit jelent a szó. Ebben a cikkben bemutatom az ünnepet, így megtudhatjátok, hogy mit ünneplünk ezen a napon, illetve azt, hogy mikor van, valamint, hogy hogyan forrt egybe a munka ünnepével.

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.

Miért fontos a csapatépítés?

A helyi rádióban valamelyik nap a csapat építő tréningek fontossága, haszna volt a téma, így már akkor megfogalmazódott bennem, hogy erről a témáról érdemes írni. Mi a csapatépítés lényege, hogy zajlik, miért van rá szükség és kiknek ajánlott, ezekről szól mai cikkünk.

Vásárlásmánia

Bár a vásárlásmánia az egészségünkre nézve nem olyan káros szenvedély, mint például az alkohol- vagy drogfüggőség, mégis a szociális életünket nagyban károsíthatja, ezért fontos figyelni már a kezdő intő jelekre is.