Ki vagyok a gyerekeim nélkül?
- Dátum: 2016.05.02., 10:18
- Elengedés, gyerek, szülő, szülő-gyerek kapcsolat, továbblépés
Az elengedés nagy feladata életünknek. Mindig van, amit el kell tudnunk engedi. Görcsös ragaszkodásaink, feldolgozatlan veszteségeink rányomják bélyegüket életünk minőségére.
Nagy próbatétel lehet életünknek a gyerekek elengedése is. Ha szülő az ember, óhatatlanul is megváltozik a fontossági sorrend, és általában a sor elejére hosszú évekre a gyerek kerül. Gyerek mellett az élet minden szempontból sűrű, érzelmekben, feladatokban, kihívásokban gazdag. A szülő berendezkedik erre az életre, alkalmazkodik ahhoz, hogy a gyerek állandóan változik, fejlődik, de az elengedés már más kérdés.

Útjára engedni a gyereket, háttérbe húzódni, az életében mellékszerepet játszani olyan mértékű változás, mely elől sok szülő ki akar térni. Vagy legalábbis húzni az időt, amíg lehet, még nem el engedni. Persze az elengedés is fokozatos folyamat. A szülő-gyerek kapcsolat szükségszerűen átalakul a gyerek felnőtté válásával. Ezt el kell fogadni, át kell élni, és nem szabad görcsösen ragaszkodni a múltbéli „szereposztáshoz”. Mindez azért is nehéz sokszor, mert az önmagunkról alkotott képünkön is változtatnunk kell.
Szembe kell néznünk azzal az alapvető kérdéssel - amely általában hosszú évekre háttérbe szorul -, hogy kik is vagyunk mi, és mit szeretnénk az életben azonkívül, hogy szülők vagyunk? Ki vagyok a gyerekeim nélkül? Ha ezzel nem foglalkoztunk, nem tudtunk, vagy nem is akartunk, a gyerek elengedése drámai folyamatba csaphat át. Hiszen ahogy a gyerek felnő, fokozatosan egyre kevésbé van jelen, mint mindent felülíró tényező életünkben. Ez gyakran komoly félelmeket idéz elő a szülők, főleg az anyák esetében. Mihez kezdjek az időmmel? Mi ad értelmet eztán az életemnek? Mi a célom? És így tovább...
Nehéz feladat, de ha sikerül az elengedés, gyerekeink mellett magunkat is szabaddá tehetjük vele. A legfontosabb az, hogy a továbblépés nem lehetséges elengedés nélkül, amely egyúttal nyitottá tesz minket a jelenben és a jövőben rejlő lehetőségek felismerésére és megélésére.
Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?
Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.
A sportszerűség fontossága
A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.
Miért hallgatunk az érzelmeinkről?
Legtöbbször félelmek, tanult minták és a sebezhetőségtől való rettegés áll az emberek közötti távolságtartás mögött. Sokan inkább a megalkuvást választják a problémákkal való szembenézés helyett. Nem azért, mert nincs bennük bátorság, hanem mert nem sajátították el a különböző szituációk megoldásához szükséges készségeket.
Társfüggőség – amikor a kapcsolat fontosabbá válik önmagunknál
A társfüggőség egy gyakran félreértett, mégis széles körben jelen lévő lelki állapot, amelyben az egyén túlzott mértékben egy másik ember szükségleteihez, elvárásaihoz és érzelmeihez igazítja a saját életét.
Út a szabadságba
A 21. század harmadik évtizedének közepére a függőség fogalma és a felépülés módszertana alapvető átalakuláson ment keresztül. Míg korábban a függőséget morális gyengeségnek vagy pusztán biológiai kórképnek tekintették, 2025-ben a szakma egységesen egy összetett, bio-pszicho-szociális állapotként kezeli. A felépülés ma már nem csupán a szerek elhagyását jelenti, hanem egy radikális identitásváltást és a társadalmi kapcsolódás képességének visszaállítását.