Ki vagyok a gyerekeim nélkül?
- Dátum: 2016.05.02., 10:18
- Elengedés, gyerek, szülő, szülő-gyerek kapcsolat, továbblépés
Az elengedés nagy feladata életünknek. Mindig van, amit el kell tudnunk engedi. Görcsös ragaszkodásaink, feldolgozatlan veszteségeink rányomják bélyegüket életünk minőségére.
Nagy próbatétel lehet életünknek a gyerekek elengedése is. Ha szülő az ember, óhatatlanul is megváltozik a fontossági sorrend, és általában a sor elejére hosszú évekre a gyerek kerül. Gyerek mellett az élet minden szempontból sűrű, érzelmekben, feladatokban, kihívásokban gazdag. A szülő berendezkedik erre az életre, alkalmazkodik ahhoz, hogy a gyerek állandóan változik, fejlődik, de az elengedés már más kérdés.
Útjára engedni a gyereket, háttérbe húzódni, az életében mellékszerepet játszani olyan mértékű változás, mely elől sok szülő ki akar térni. Vagy legalábbis húzni az időt, amíg lehet, még nem el engedni. Persze az elengedés is fokozatos folyamat. A szülő-gyerek kapcsolat szükségszerűen átalakul a gyerek felnőtté válásával. Ezt el kell fogadni, át kell élni, és nem szabad görcsösen ragaszkodni a múltbéli „szereposztáshoz”. Mindez azért is nehéz sokszor, mert az önmagunkról alkotott képünkön is változtatnunk kell.
Szembe kell néznünk azzal az alapvető kérdéssel - amely általában hosszú évekre háttérbe szorul -, hogy kik is vagyunk mi, és mit szeretnénk az életben azonkívül, hogy szülők vagyunk? Ki vagyok a gyerekeim nélkül? Ha ezzel nem foglalkoztunk, nem tudtunk, vagy nem is akartunk, a gyerek elengedése drámai folyamatba csaphat át. Hiszen ahogy a gyerek felnő, fokozatosan egyre kevésbé van jelen, mint mindent felülíró tényező életünkben. Ez gyakran komoly félelmeket idéz elő a szülők, főleg az anyák esetében. Mihez kezdjek az időmmel? Mi ad értelmet eztán az életemnek? Mi a célom? És így tovább...
Nehéz feladat, de ha sikerül az elengedés, gyerekeink mellett magunkat is szabaddá tehetjük vele. A legfontosabb az, hogy a továbblépés nem lehetséges elengedés nélkül, amely egyúttal nyitottá tesz minket a jelenben és a jövőben rejlő lehetőségek felismerésére és megélésére.
Az érzelmi zsenik köztünk járnak – avagy miért nem elég az IQ a boldogsághoz
Képzeljék el, hogy van valaki, aki nem biztos, hogy ő a legokosabb a szobában, mégis mindenki szereti, vele könnyű beszélgetni, és valahogy mindig tudja, mit kell mondani. Ő az a típus, akinek nem esik nehezére kezelni a stresszt, empatikus, és nem omlik össze egy kritika hallatán sem.
A gyermekkori játék nyomai felnőttkorban
Sokszor azt hisszük, hogy a játék – általánosságban értve – csak a fiatalok számára szórakoztató. Holott a valóság éppen az ellenkezője, ugyanis a sport az egyik legfontosabb alap, amire a test és a lélek épül. Nem csupán szabadidős tevékenység, hanem a fejlődés motorja, ami már korán megtanít arra, hogyan bánjunk önmagunkkal, a szervezetünkkel és a másik emberrel.
Kell-e ma bölcsőde a gyerekeknek?
A kérdés, hogy meddig érdemes egy babát a saját környezetében nevelni, ma már nem csak a családok pénztárcáján múlik. Társadalmi, munkahelyi, sőt, identitásbeli kérdés is jellemzi ezt a témakört. Egyre több fiatal szülőnek kell eldöntenie, meddig maradjon otthon a kicsivel. Sokan már kétéves kor körül beíratják a bölcsődébe, hogy közösségben fejlődhessen, miközben ők visszatérnek dolgozni.
A tanmesék varázsa – mit tanul, amikor mesét hallgat a gyerek?
Sok szülő kérdezi ma: „Melyik mese való a gyerekemnek? Nem túl régimódi ez?” Én pedig azt mondom: épp ellenkezőleg. A tanmesék sosem mennek ki a divatból, mert az emberi lélek alapigazságait hordozzák. Lehetnek modern köntösbe bújtatva, színes képekkel vagy animációval, de a lényegük ugyanaz marad: segítenek embernek maradni egy gyorsan változó világban.
Miért hálás az agyad, ha nyelveket tanulsz?
Sokan azt hiszik, hogy új nyelvet tanulni csak gyerekkorban érdemes, pedig az agyunk felnőttként is elképesztően rugalmas. A nyelvtanulás nemcsak új szavakat és kifejezéseket ad, hanem valódi agytornát is jelent – javítja a memóriát, fejleszti a koncentrációt, sőt, még boldogabbá is tehet.