Az anyai önismeret tükrében
„Nem bírom, hogy állandóan csak anya, anya..., nincs türelmem ehhez!” Elítélendő-e ez az anyuka, aki így fogalmaz a saját gyerekével kapcsolatban?
Elsőre azért durván hangzik, minek vállalt akkor gyereket? - kérdezhetnénk, ha az az első gondolata, hogy minél előbb lepasszolja másoknak a csemetét a bölcsődébe, mert nincs türelme hozzá.
De másodszori nekifutással azért érdemesebb az ítélkezésen túljutni. Mert akármennyire nem értünk esetleg egyet ezzel a gondolkodással, hozzállással azért lássuk be, legalább ennek az anyának van reális önértékelése. Tudja magáról, hogy mihez nincs türelme, és nem próbál meg erőszakot téve önmagán megfelelni másoknak. Rosszat tesz-e ezzel gyermekének? Jó lenne, ha az alig egy éves gyerek még anyukával lehetne, de ha az anyuka türelmetlen, s ezt tudja magáról, talán nem is olyan égbekiáltó bűn. Nem bűn, ha olyanokra bízza gyermekét, akiknek ez a hivatása, foglalkozása. Hozzátartozik az esethez az is, hogy ez az anya azt is vallja, hogy a kevesebb időt igyekszik minőségibb formában együtt tölteni gyermekével, ami azért más megvilágításba helyezi a dolgokat.
Igen, tudjuk, hogy a gyereknek alapvetően az a jó, ha minél tovább otthon maradhat az anyával, vagy az apával, de ez nem minden esetben feltétlenül igaz. A feltétel a szülő személyisége. Ma már azt is egyre gyakrabban hangsúlyozzák a szakemberek, hogy az anya jóléte, jó közérzete is kardinális kérdés, még ha elsőre önzésnek is tűnik. Bármennyire is törekszik valaki jó szülőnek lenni, gyermekének mindent megadni, ha önmagával nincs rendben, ha saját szükségletei hosszú távon és jelentősen háttérbe szorulnak, óhatatlanul is ártó hatással lesz a gyerekre nézve is. Ezért ha valaki úgy tud a legjobb anya lenni, hogy mellette dolgozik, sportol, de emellett képes minőségi időt, valódi figyelmet biztosítani gyermekének, akkor ez egyáltalán nem megvetendő. Ahogyan az sem, ha valaki úgy tud jó szülő lenni, ha nem kell megosztani figyelmét és idejét a gyereknevelés és a munkavégzés között.
Csak mindehhez szilárd, biztos önismeretre van szükség, mert ha külső elvárások irányítanak minket, a legjobb szülői szándék is félrecsúszhat...
Amikor a terep tanít – Tihany Trail, tél, hó és szívvel futás
Van egy pillanat a rajt előtt, amikor minden csendes lesz. Amikor nem az eredmények számítanak, hanem az út, ami idáig vezetett. A Tihany Trail ilyen pillanatokból épül fel: hóban, szélben, szívvel futva. Ez a verseny nemcsak kihívás, hanem találkozás önmagunkkal. És néha már az indulás is ajándék.
Mit árul el valakiről, ha beszélgetés közben a haját csavarja?
A haj tekergetése sokak számára apró, automatikus mozdulatnak tűnik, amit szinte észre sem veszünk. Pedig a testbeszéd szakértők szerint ez a gesztus többet mondhat a személy belső állapotáról, mint elsőre gondolnánk.
Mikor nem kell borravalót adni?
A borravaló kérdése sokak számára érzékeny téma, különösen azért, mert a társadalmi szokások és az üzleti etikett országonként és szakterületenként is eltérőek lehetnek. Bár a vendéglátásban a borravaló szinte kötelezőnek tűnik, számos olyan helyzet van, amikor egyáltalán nem szükséges, sőt bizonyos esetekben nem is etikus.
Elmagányosodás – a csendes járvány, ami tömegeket érint
Nem köhögünk tőle, nincs lázunk, mégis milliókat dönt le nap mint nap. A tartós egyedüllét nem betegségként van nyilvántartva, mégis pontosan úgy terjed, mint egy modern kori járvány – észrevétlenül, globálisan és generációkon átívelve. A probléma a hideg hónapokban még inkább felerősödik, hiszen a bezártság és a lakásokba való visszahúzódás természetesebb.
Amikor a telefon fontosabb lesz a gyereknél – A szülői phubbing rejtett veszélyei
A modern szülői lét egyik legkevésbé látványos, mégis legkárosabb jelensége a szülői phubbing. A kifejezés az angol phone és snubbing szavak összevonásából született, és azt a helyzetet írja le, amikor a szülő fizikailag jelen van a gyermeke mellett, figyelme azonban a telefonjára irányul.