Az anyai önismeret tükrében
„Nem bírom, hogy állandóan csak anya, anya..., nincs türelmem ehhez!” Elítélendő-e ez az anyuka, aki így fogalmaz a saját gyerekével kapcsolatban?
Elsőre azért durván hangzik, minek vállalt akkor gyereket? - kérdezhetnénk, ha az az első gondolata, hogy minél előbb lepasszolja másoknak a csemetét a bölcsődébe, mert nincs türelme hozzá.
De másodszori nekifutással azért érdemesebb az ítélkezésen túljutni. Mert akármennyire nem értünk esetleg egyet ezzel a gondolkodással, hozzállással azért lássuk be, legalább ennek az anyának van reális önértékelése. Tudja magáról, hogy mihez nincs türelme, és nem próbál meg erőszakot téve önmagán megfelelni másoknak. Rosszat tesz-e ezzel gyermekének? Jó lenne, ha az alig egy éves gyerek még anyukával lehetne, de ha az anyuka türelmetlen, s ezt tudja magáról, talán nem is olyan égbekiáltó bűn. Nem bűn, ha olyanokra bízza gyermekét, akiknek ez a hivatása, foglalkozása. Hozzátartozik az esethez az is, hogy ez az anya azt is vallja, hogy a kevesebb időt igyekszik minőségibb formában együtt tölteni gyermekével, ami azért más megvilágításba helyezi a dolgokat.
Igen, tudjuk, hogy a gyereknek alapvetően az a jó, ha minél tovább otthon maradhat az anyával, vagy az apával, de ez nem minden esetben feltétlenül igaz. A feltétel a szülő személyisége. Ma már azt is egyre gyakrabban hangsúlyozzák a szakemberek, hogy az anya jóléte, jó közérzete is kardinális kérdés, még ha elsőre önzésnek is tűnik. Bármennyire is törekszik valaki jó szülőnek lenni, gyermekének mindent megadni, ha önmagával nincs rendben, ha saját szükségletei hosszú távon és jelentősen háttérbe szorulnak, óhatatlanul is ártó hatással lesz a gyerekre nézve is. Ezért ha valaki úgy tud a legjobb anya lenni, hogy mellette dolgozik, sportol, de emellett képes minőségi időt, valódi figyelmet biztosítani gyermekének, akkor ez egyáltalán nem megvetendő. Ahogyan az sem, ha valaki úgy tud jó szülő lenni, ha nem kell megosztani figyelmét és idejét a gyereknevelés és a munkavégzés között.
Csak mindehhez szilárd, biztos önismeretre van szükség, mert ha külső elvárások irányítanak minket, a legjobb szülői szándék is félrecsúszhat...
Óvodakezdés: sír, kapaszkodik, nem akar bemenni?
Az óvodakezdés nemcsak a gyermek, hanem az egész család számára nagy változás. Az addig megszokott, biztonságos otthoni környezet helyett új helyszín, ismeretlen felnőttek, új gyerekek és másfajta napirend várja a kicsit. Nem csoda, ha az első reggeleken könnyek között kapaszkodik a szülőbe, tiltakozik az öltözés ellen, vagy határozottan kijelenti: ő bizony nem akar óvodába menni.
A túlkompenzálás jelei
A túlkompenzálás olyan pszichológiai működésmód, amely során az ember egy számára kellemetlen bizonytalanságot, hiányérzetet vagy gyengeséget úgy próbál elfedni, hogy az ellenkező irányba túlzott viselkedést mutat. Sok esetben ez nem tudatos. Az érintett személy valóban úgy érezheti, hogy határozott, erős vagy magabiztos, miközben viselkedésének hátterében valójában félelem, kisebbrendűségi érzés vagy az elutasítástól való szorongás áll.
Miért nem eszik a gyerek? Az étvágytalanság lehetséges okai
Sok szülő számára ismerős helyzet, amikor a korábban jó étvágyú gyermek egyszer csak válogatni kezd, alig eszik, vagy szinte minden étkezésnél vita alakul ki. Az étvágytalanság hátterében azonban számos ok állhat, és nem mindig jelent betegséget. Fontos különbséget tenni az átmeneti, életkorral vagy élethelyzettel összefüggő étvágycsökkenés és a tartós, kivizsgálást igénylő probléma között.
„Bocsi, nem tehetem, a vallásom nem engedi”
Létezik egy vallás, ami azért jött létre, hogy végre könnyebben tudjunk nemet mondani.
Diszfunkcionális család árnyékában
A család az első és legfontosabb közeg, amelyben az ember megtanulja a szeretet, a bizalom, a kommunikáció és az együttműködés alapjait. Ideális esetben a család biztonságot, elfogadást és érzelmi támaszt nyújt tagjai számára. Előfordul azonban, hogy a családi működés tartósan egészségtelenné válik, és nem képes megfelelően betölteni ezeket a feladatait. Ezt nevezzük diszfunkcionális családnak.