Menü

Mire jó a „tökéletes” babafotó?

A közelmúltban közösségi oldalakon több bejegyzésben is közzétettek olyan fotókat, melyeken a babák „széttrollkodták” a műtermi családi fotózást. Vicces, és emellett egyben fricska is.

Egyre népszerűbbek a műtermi családi fotók, ünnepek alkalmával is megsokszorozódtak az olyan fényképek, melyeken a gyerekek beállítva, jelmezekben, kiretusálva mosolyognak vissza ránk. A megörökítés igényét nem lehet vitatni, mégis bizonyos szemszögből nézve bármennyire is édesek, cukik és szépek a képek, visszatetszést kelthetnek. A családi együttlét, a gyerekek növekedése, fejlődése, bájos világa önmagában érték. Miért kell mesterségesen tökéletes képet festeni valamiről, ami egyébként tényleg tökéletes, csak egészen másképpen, mint az ahogy ezeken a művi képeken megjelenik?

Az említett bejegyzésekben olyan képeket tettek közzé, melyeken a babák nem éppen együttműködőek a tökéletes családi kép megalkotásában. Pisilnek, kakilnak, szóval természetesen viselkednek. De persze mi nem ezt szeretnénk megörökíteni, hanem olyan jeleneteket, melyek gyakorlatilag csak a képzeletben léteznek, a hétköznapokban biztosan nem. Persze erre biztosan sokan azt válaszolnák, hogy miért ne lehetne a hétköznapokból kiragadva, szépen felöltözve családi képeket megörökíteni profi módon. Az erre való igényt nem lehet kritizálni, de azt már igen, hogy nagy százalékban valószínűleg nem ez a motiváció áll a háttérben, hanem az, hogy mások előtt tökéletes családként tüntessük fel magunkat. Ha megnéznénk egyébként, hogy a gyönyörű képek mögött mi a valóság, biztos meglepődnénk.

Megvallva az igazságot én is szeretem megnézni ezeket a képeket, de az első benyomáson túl úgy érzem, valami nem stimmel. Ennek talán az az oka, hogy a gyerekek sokszor inkább díszletnek, mint szereplőnek tűnnek ezeken a „tökéletes” képeken.

Persze azért ne szedjük le mindjárt mindenkiről a keresztvizet, feltételezzük azt, hogy sokan őszinte, jó szándékból, nem pedig divatból szeretnék megörökíteni családjukat.

A ballagás pillanatai

Májusban valami véget ér. Elballagnak a végzős középiskolás gyerekek. Nem is annyira gyerekek már talán. A padokat csend öleli körbe, és a falak között még visszhangzik a múlt. Ballagunk. Bár több, mint húsz éve tanárként tekintek rá, mint a ballagási műsor megszervezője és lebonyolítója, ám idén a végzősök búcsúja után a saját nagyfiam is elballag az általános iskolából. A ballagás több mint egy iskolai szertartás,1870 óta tartjuk számon a magyar diákélet egyik legfontosabb rítusaként.

Az örökké negatív testkép kamaszkorban

A serdülőkor egyik legfontosabb feladata az identitás alakítása, amelynek része nemcsak a jövőképpel való foglalkozás, de az önmagáról kialakított kép változása is. Intenzíven foglalkoztatja a kamaszokat, hogy kik ők, merre tartanak, milyen személyiségük van, és hogy, hogy néznek ki, azaz elég szépek-e, elég hasonlóak vagy éppen különbözőek a kortársaikhoz képest.

Tavaszi szünet gyerekekkel

Mindig kihívást jelent a szülőknek a szünidőben lekötni a gyermekeket, tartalmas programmal kitölteni a szünetet. Ha egy gyerek unatkozik, rosszalkodni kezd, „nyűglődni”, testvéreivel veszekedni vagy a szüleit nyúzni, ezt elkerülendő a következő tippekkel készültem!

Milyen veszélyekkel jár a digitális tér a gyerekekre nézve?

A digitális tér veszélyeiről beszélgettünk a helyi rádiónk egyik adásában, ez pedig különösen aktuális és fontos téma, hiszen a gyerekek számára számos különböző aspektust érintenek.

Miért szeretjük, ha fáj? – A tragédia vonzereje

Furcsa kijelenteni, hogy szeretjük a szenvedést. Nem a saját életünkben persze, hanem amikor olvasunk, filmet nézünk vagy hallgatunk. Egy hős elesik, egy szerelem elvérzik, egy álom összeomlik és mi ott ülünk, lenyűgözve, néha könnyezve, néha csak csendben. Miért keresünk ilyen történeteket? Miért érezzük katartikusnak a veszteséget?