Ön elégedett magával?
- Dátum: 2016.01.07., 11:12
- boldogság, karrier, önbecsülés, önismeret, önmegvalósítás
Sokan most bizonyára a karrierükre gondolnak, számba veszik, hogy milyen sikereket értek el, meddig jutottak el azon a bizonyos társadalmi ranglétrán. Gyakran önmegvalósítás alatt tévesen az önös érdekek hajszolását értjük, és ezzel a negatív személyiségjegyek sorába száműzünk egy olyan tulajdonságot, mely valójában boldogságunk alapja.
Tudományosan bizonyított ugyanis, hogy boldogságunk kulcsa csak részben múlik öröklött tulajdonságainkon és külső körülményeinken. A fennmaradó részben, majdnem fele arányban nyom latba szándékos gondolkodásunk és cselekvésünk. Az önmegvalósításra való képesség nem eleve adott ajándék az élettől, és azért érdemes törekednünk rá tudatosan, mert erőteljesen befolyásolja az élettel való elégedettségünket, illetve boldogságunkat.

De milyen is egy önmegvalósító személy? Fontos jellemzője, hogy nyitott a világra, a jelenben él, életében a spontán gondolatok, érzelmek dominálnak, nem pedig az alakoskodás, illetve mesterkéltség. Összességében az ilyen személyről elmondható, hogy összhangban van a világgal, elfogadó, ugyanakkor autonóm személyiség, aki gyakran él meg csúcsélményeket. Mondhatnánk, hogy ki nem szeretne ezek alapján önmegvalósító személy lenni, de mégis hogyan jutunk el idáig, konkrétabban: mit kell tennünk, hogy ilyen emberré válhassunk mi is?
Nyilván mindenkinek mást kell tennie érte, hiszen azért önmegvalósítás, vagyis saját céljaink követése, megvalósítása. Na, de ez nem is olyan egyszerű. A célok követése alatt ugyanis az egyéni vágyakat, belső motivációkat, terveket kell érteni. Ezek gyakran keverednek olyan külső elvárásokkal, mint egzisztencia, vagyon, hatalom, hírnév mások által fontosnak tekintett célok. Az önmegvalósítás fontos pillére: önmagunk elfogadása, és szeretete. Nyilván az önismeret, önbecsülés sem feltétlenül egyszerű feladat, de törekedhetünk rá, és ezáltal befolyással lehetünk saját boldogságunkra. Az önmegvalósítás lényege, hogy nem külső mérce alapján történik, de annyi mindenképpen elmondható róla általánosan, hogy egyfajta összhang eléréséről van szó. A harmónia csak akkor valósítható meg, ha saját céljainknak és önmagunknak megfelelünk.
Inkább nem megyünk orvoshoz, nehogy kiderüljön, hogy baj van
Sokan inkább nem kérnek időpontot az orvoshoz, mert félnek attól, mit fog mondani a vizsgálat után. Egy furcsa fájdalom, egy hetek óta tartó panasz vagy egy szokatlan tünet esetén gyakran azzal nyugtatjuk magunkat, hogy biztosan nincs semmi komoly probléma. Majd elmúlik, csak fáradt vagyok, biztosan a stressz az oka – mondogatjuk, miközben telnek a napok, olykor hónapok is. De vajon tényleg jobb nem tudni?
Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz
Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.
Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?
A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.
Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?
A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.
Disszociáció és deperszonalizáció, amikor az ember idegenné válik önmaga számára
Az emberi psziché egyik különös jelensége, amikor valaki úgy érzi, mintha eltávolodna saját testétől, gondolataitól vagy a körülötte zajló valóságtól. Ezt az élményt a pszichológia disszociációnak nevezi, amelynek egyik sajátos formája a deperszonalizáció.