Menü

Sok ember szenved társfüggőségben - és még csak nem is tud róla

A társfüggőség hasonlít a szenvedélybetegséghez. Ugyanúgy megkeseríti az egyén életét, és ugyanúgy túl sokat áldoz fel a függő a függősége tárgyáért. Az úgynevezett kodependens személy a legtöbb esetben nem ismeri fel társfüggőségét, csupán úgy alakítja az életét, hogy mindig legyen mellette valaki - bármi áron.

A társfüggő személy gyakorlatilag képtelen a szakításra, vagy csak abban az esetben hajlamos megtenni ezt a lépést, ha közben már másik párja van, tehát ott áll a kapuban egy másik személy, aki generálja a szakítást, így egyetlen percet sem kell egyedül töltenie. A személyiségét, az életét csakis egy másik ember tükrében képes értelmezni, úgy véli, életének csak úgy van értelme, ha van párja. Az az érzése, hogy másképp nem bírna élni, és ezt az érvét mindenféle indokokkal alátámasztja önmaga és környezete számára. Nem számít neki, hogy a társa megcsalja, hogy alkoholista, hogy elnyomás alatt tartják: mindenféle külső és belső okokra hivatkozva marad, és nem lép tovább.
- Dehát szeretem, akármilyen ember is, képtelen vagyok nélküle élni!
- Nem tehetem meg a gyerekekkel, hogy anya/apa nélkül nőjenek fel, miattuk együtt maradunk, akármi történjék is!
- Igen, igaz, hogy dohányzik, és gyakorta eljátssza a családi kasszában lévő összeget, de egyébként jó ember...
- Igen, megcsalt, ez igaz. De megbánta, én pedig megbocsátottam neki a rendszeres félrelépéseit, hisz kevés ember képes a monogámiára!
- Nem válhatok el, nem lenne hová mennem! Ebben a házban benne van a kezem munkája, minden függönyt én varrtam / én húztam fel a falakat!
... ilyen, és ehhez hasonló indokokkal támasztja alá a társfüggő a maradását. Ha boldog a kapcsolatában, ha nem, ő kitart, de valójában cseppet sem a külső okok miatt, hanem önmaga miatt: képtelen lenne egyedül élni.

A kodependensek párkapcsolata azonban ritkán boldog. Vagy eleve olyan társat választanak maguk mellé, akik érzik: bármit megtehetnek a társukkal, kihasználhatják azt a végsőkig; vagy ők rontják el a kapcsolatot a túlzó, fojtogató ragaszkodásukkal. Bár a kapcsolatfüggők gondoskodóak, ezzel kapcsolatban is szélsőségesek lehetnek: túlgondozzák, ajnározzák párjukat, családjukat, önmagukat teljesen feláldozva és a háttérbe szorítva. Nyilvánvalóan nem tudatosan teszik, de személyiségük teljesen elveszik a kapcsolatban, a házasságban, a családban, énhatáraik megszűnnek. 

A társfüggőség kialakulásának rengeteg oka lehet. Az egyik az, hogy az emberek társas kapcsolatban ritkábban érzik magukat depressziósnak, könnyebben viselik a stresszt és az élet nyújtotta nehézségeket. Ezt talán meg is tapasztalták egy-egy boldogabb időszakban, és tudat alatt ezt vetítik rá arra, hogy úgy érzik, társ nélkül nem tudnának élni. Gyermekkorban is gyökerezik ennek a fajta függőségnek a kialakulása, a kutatások szerint gyakrabban alakul ki olyan embereknél, akiknek az édesanyja szintén túlzottan önfeláldozó volt, valamint azoknál, akiket túlzott szigorúsággal neveltek.

A társfüggőség kezelése mindenképpen szakember feladata. A felismerése sem olyan egyszerű egyénileg, de megszabadulni tőle még komplexebb feladat. Ez azonban ne riasszon el senkit: mindenképp érdemes belekezdeni a személyiségfejlesztő munkába, mert a boldog élet lehet a tét. 

Lehet tudatosan álmodni?

Még igen rövidek a nappalok, viszonylag koraiak napnyugták és hamarabb beindíthatják a hormonokat. Az állatok és a növények is téli álmukat alusszák és mi emberek is többet pihenünk. Ilyenkor pedig megvan az esély arra, hogy többet álmodjunk. Van, hogy több cselekményre is emlékszünk. Ezek legtöbbször úgy tűnnek, mintha teljesen véletlenül történnének. Viszont általában, több áll a dolgok mögött, mint az elfogyasztott vacsoránk.

Miért nehéz szakítani?

A szakítás fájdalmát elkerülni egyszerűen lehetetlen. Egy párkapcsolat elvesztése mindig nagyon komoly teher és fájdalom is. Sokszor nem feltétlenül magától a szakítástól félünk hanem, hogy mi lesz utána. Azonban mégis fontos, hogy megtanuljunk “jól szakítani” úgy, hogy a lehető legkevésbé okozzunk fájdalmat a másiknak és magunknak is.

Új év – új én? Avagy ne mindig belülről változtassunk

Sokan írunk újévi fogadalmat, vagy vágatjuk le a hajunkat, mondván, hogy fontos a változatosság, meg ha új az év, legyek én is új. Fontos a belső változtatás és megújulás, de azt se felejtsük el, hogy néha a külső körülmények változtatása is motiválóan hat ránk.

Overthinking – a túlgondolás, mint mentális probléma

Egyre többen találkozhatunk az overthinking vagy az agyalás jelenségével, amely általában valami pszichológiai problémára vezethető vissza. Sokszor az emberek maguk sem tudják, hogy mi lehet maga a probléma. Elég népszerű jelenség, ma már mindenkit érinthet, és beszélnünk is kell róla!

Jelek, hogy nem lesz következő találka

Már az első randin eldőlhet, hogy követi-e második alkalom a találkozót, és vízválasztó fontosságú abban, meg akarjuk-e ismerni jobban a másik embert. Még ha a randi jól is ment, néha nehéz eldönteni, hogy érez a másik fél.