Sok ember szenved társfüggőségben - és még csak nem is tud róla
- Dátum: 2015.08.24., 11:15
- család, függőség, gondoskodás, házasság, kodependencia, megcsalás, önfeláldozás, párkapcsolat, szenvedélybetegség, társ, társfüggőség
A társfüggőség hasonlít a szenvedélybetegséghez. Ugyanúgy megkeseríti az egyén életét, és ugyanúgy túl sokat áldoz fel a függő a függősége tárgyáért. Az úgynevezett kodependens személy a legtöbb esetben nem ismeri fel társfüggőségét, csupán úgy alakítja az életét, hogy mindig legyen mellette valaki - bármi áron.

A társfüggő személy gyakorlatilag képtelen a szakításra, vagy csak abban az esetben hajlamos megtenni ezt a lépést, ha közben már másik párja van, tehát ott áll a kapuban egy másik személy, aki generálja a szakítást, így egyetlen percet sem kell egyedül töltenie. A személyiségét, az életét csakis egy másik ember tükrében képes értelmezni, úgy véli, életének csak úgy van értelme, ha van párja. Az az érzése, hogy másképp nem bírna élni, és ezt az érvét mindenféle indokokkal alátámasztja önmaga és környezete számára. Nem számít neki, hogy a társa megcsalja, hogy alkoholista, hogy elnyomás alatt tartják: mindenféle külső és belső okokra hivatkozva marad, és nem lép tovább.
- Dehát szeretem, akármilyen ember is, képtelen vagyok nélküle élni!
- Nem tehetem meg a gyerekekkel, hogy anya/apa nélkül nőjenek fel, miattuk együtt maradunk, akármi történjék is!
- Igen, igaz, hogy dohányzik, és gyakorta eljátssza a családi kasszában lévő összeget, de egyébként jó ember...
- Igen, megcsalt, ez igaz. De megbánta, én pedig megbocsátottam neki a rendszeres félrelépéseit, hisz kevés ember képes a monogámiára!
- Nem válhatok el, nem lenne hová mennem! Ebben a házban benne van a kezem munkája, minden függönyt én varrtam / én húztam fel a falakat!
... ilyen, és ehhez hasonló indokokkal támasztja alá a társfüggő a maradását. Ha boldog a kapcsolatában, ha nem, ő kitart, de valójában cseppet sem a külső okok miatt, hanem önmaga miatt: képtelen lenne egyedül élni.
A kodependensek párkapcsolata azonban ritkán boldog. Vagy eleve olyan társat választanak maguk mellé, akik érzik: bármit megtehetnek a társukkal, kihasználhatják azt a végsőkig; vagy ők rontják el a kapcsolatot a túlzó, fojtogató ragaszkodásukkal. Bár a kapcsolatfüggők gondoskodóak, ezzel kapcsolatban is szélsőségesek lehetnek: túlgondozzák, ajnározzák párjukat, családjukat, önmagukat teljesen feláldozva és a háttérbe szorítva. Nyilvánvalóan nem tudatosan teszik, de személyiségük teljesen elveszik a kapcsolatban, a házasságban, a családban, énhatáraik megszűnnek.
A társfüggőség kialakulásának rengeteg oka lehet. Az egyik az, hogy az emberek társas kapcsolatban ritkábban érzik magukat depressziósnak, könnyebben viselik a stresszt és az élet nyújtotta nehézségeket. Ezt talán meg is tapasztalták egy-egy boldogabb időszakban, és tudat alatt ezt vetítik rá arra, hogy úgy érzik, társ nélkül nem tudnának élni. Gyermekkorban is gyökerezik ennek a fajta függőségnek a kialakulása, a kutatások szerint gyakrabban alakul ki olyan embereknél, akiknek az édesanyja szintén túlzottan önfeláldozó volt, valamint azoknál, akiket túlzott szigorúsággal neveltek.
A társfüggőség kezelése mindenképpen szakember feladata. A felismerése sem olyan egyszerű egyénileg, de megszabadulni tőle még komplexebb feladat. Ez azonban ne riasszon el senkit: mindenképp érdemes belekezdeni a személyiségfejlesztő munkába, mert a boldog élet lehet a tét.
Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban
Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.
Mit csinál egy párkapcsolati coach?
A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.
Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?
A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.
„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?
Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.
Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás
Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?