Menü

A kutya nem malac, nem biztos, hogy mindent megehet!

Még él a klasszikus hiedelem, hogy mindenféle maradékot a kutyának lehet adni. Pedig a kutyának bizonyos esetekben problémája lehet a romlott ételektől, akadhat közöttük olyan, amit nem bír a gyomra, vagy nem tud együtt megenni, és gyomorrontást kaphat.

Hogy mik a gyomorrontás tünetei kutyák esetében? Amennyiben azt látjuk, hogy az állat étvágytalanná válik, hangulata megváltozik, farkát lecsapja, nem találja a helyét, nem tud elaludni, esetleg fájdalmát jelzi, nyögdécsel, füvet eszik, vagy akár hány, úgy elképzelhető, hogy gyomorpanasz áll az eset hátterében. Az ebet mindenképpen vigyük állatorvoshoz, aki a bélgázosodást, puffadást tapintásos vizsgálattal is meg tudja állapítani.

A jó hír, hogy az időben felismert gyomorbaj kutyáknál néhány azonnali injekcióval, valamint rövidebb diétával könnyen gyógyítható, ahogy az embernél is. Ilyenkor natúr főtt rizst, valamint kefirt, vagy natúr joghurtot ehet az állat – ez utóbbi a kedvező bélbaktériumok arányát segít növelni.

A kisebb testű, gondosan tenyésztett, kényelmesen tartott kutyák gyomra érzékenyebb lehet. Figyeljünk oda erre, és a kutyatápokon, valamint konzerveken kívül inkább olyan ételeket adjunk az ebeknek, amiket magunk is megennénk. A házi koszt (az állat igényeire szabva) jót tesz, de csak akkor, ha nem konyhamalacnak használjuk a kutyát, hanem megfelelően elkészített és tárolt ételt kaphat. A száraztáp, valamint konzerv tárolására is érdemes odafigyelni: a száraztáp esetenként molyosodhat, a konzerv pedig hamar megromolhat, ha felbontás után hűtés nélkül tároljuk. Fontos továbbá, hogy ismert forrásból származó, megfelelő összetételű kutyaeledelt kapjon a kedvencünk. Ezzel kapcsolatban az állatpatikus, állatorvos, valamint elismert tenyésztők véleményét érdemes kikérni. 

Fotó:
pixabay.com

Gombelem a gyermek kezében: néhány perc alatt életveszélyessé válhat

A kisgyermekes családok mindennapjaiban számtalan veszélyforrás rejtőzik, amelyek közül sok első pillantásra ártalmatlannak tűnik. Ilyen a gombelem is, amely számos háztartási eszközben megtalálható: távirányítókban, mérlegekben, játékokban, hallókészülékekben, órákban vagy éppen elektronikus kulcsokban. Mérete miatt könnyen felkelti a kisgyermekek érdeklődését, lenyelése azonban súlyos, akár életveszélyes következményekkel járhat.

Repülés terhesen: kockázatok, tippek és tanácsok kismamáknak a biztonságos utazáshoz

A terhesség alatti utazás sok kismama számára felmerülő kérdés, különösen akkor, ha repülővel történő közlekedésről van szó. Bár a modern légiközlekedés alapvetően biztonságos, a várandósság speciális élettani állapota miatt fontos a körültekintés, az orvosi ajánlások figyelembevétele és a megfelelő felkészülés.

Így válassz tábort a gyereknek nyárra: ezt a 4 dolgot mindenképp nézd meg

A nyári tábor a legtöbb gyerek számára az év egyik legizgalmasabb élménye lehet: új barátok, kalandok, játékok és rengeteg élmény vár rájuk. A szülők számára azonban a táborválasztás sokszor komoly fejtörést jelent. Bentlakásos vagy napközis legyen? Sport-, kézműves vagy éppen kalandtábor?

Kenguruzás: amikor a test közelsége életet ment

A koraszülött babák ellátása az orvostudomány egyik legérzékenyebb területe, ahol minden apró döntés hosszú távú következményekkel járhat. Magyarországon is minden tizedik gyermek idő előtt érkezik a világra, és ilyenkor nemcsak az életben maradás esélye, hanem a későbbi fejlődés minősége is azon múlhat, milyen gondoskodást kap az első napokban, hetekben.

Gyerekzsúrra partifalatok: vidám és finom ételek kicsiknek

A gyerekzsúr egyik legfontosabb része a játék mellett természetesen az étel. A kicsik számára olyan falatokra van szükség, amelyek könnyen kézbe vehetők, nem túl maszatolósak, látványosak, és persze finomak is. A jól megválasztott partifalatok nemcsak a gyerekek kedvencei lesznek, hanem a szülők dolgát is megkönnyítik.