Engedd el az egódat és boldogabb leszel
- Dátum: 2015.04.16., 15:01
- Ábrahám Adrienn
- ego, fájdalom, házasság, igazság, igazságharc, kapcsolat, megegyezés, párkapcsolat, problémamegoldás, pszichológia, társas kapcsolatok, védekező mechanizmus, veszekedés, vita
A legtöbb vita és veszekedés azért születik, mert az emberek az egójukért harcolnak. Ez azt jelenti, hogy a személyiségünk ezen része az igazságot keresi, méghozzá a saját igazunkat próbálja bebizonyítani. Csakhogy így nem a megoldás felé haladunk…
Vegyünk egy klasszikus problémás szituációt egy házasságban: a férj/feleség a másik fél szerint ritkán mosogat. Pozitív esetben ennek a megbeszélése úgy zajlana, hogy a házaspár leül, és megbeszélik ezt a kérdést: "Drágám, zavar, hogy nagyon ritkán mosogatsz el magad után."
Jobb esetben még ezt is hozzá lehet tenni: - Bár észrevettem, hogy csütörtökön mégis megcsináltad, és ezt nagyon szépen köszönöm, boldoggá tettél vele. Ha ezt rendszeresítenénk, jobb kedvem lenne a hétköznapokban, és megkönnyítenéd a dolgom.
És erre a másik fél azt felelné, hogy megérti a felvetést. Ha nem is ért vele teljesen egyet, de ezen felesleges vitatkozni, célravezetőbb valamilyen konkrétumot és kompromisszumos megoldást megbeszélni, ami teljesen kézzel fogható: minden hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap elmosogat az a fél, akit megkérnek rá. Így ő is tudja, hogy mely napokon hárul rá a feladat, de azt is, hogy kedden nem fognak vele a mosogatáson vitatkozni. Ehhez természetesen kell a másik fél is, aki valóban nem veszekszik a közbeeső napokon, hanem hasonlóképp tartja magát a megbeszéltekhez.
Ezzel szemben hogy zajlik egy klasszikus vitatkozás? Elkezdenek a felek azon veszekedni, hogy valóban gyakori-e, vagy ritka az a bizonyos mosogatás a kérdőre vont részéről. Az egyik azt mondja: „Soha nem mosogatsz, mindig nekem kell!”, a másik pedig védi magát: „Ez nem is igaz, csütörtökön is elmosogattam, sőt múlt héten kétszer is, mégis azt mondod, hogy soha…!?” Aztán belekeverednek a múltbéli dolgok is, amik korábban – látszólag – már megbeszélésre kerültek, vagy rég elmúltak, aktualitását vesztették. Kivéve akkor, ha az egónk érdekében elő lehet húzni, mint valamiféle aduászt az igazunk bizonyítása érdekében. Például: „Tudhattam volna, hogy ilyen vagy, hiszen akkor sem mosogattál soha, amikor még albérletben éltünk! Sőt, rendszeresen elől hagytad a zoknijaidat, hogy gondolhattam, hogy egyszer majd rend lesz a közös otthonunkban?” Persze lehet, hogy az a bizonyos albérletben élés már tíz éve volt, de ez természetesen mit sem számít. A veszekedés ilyenkor gyakorlatilag egyfajta meccsé alakul, amiben mintha pontokat kellene gyűjteni, és annak kell majd engednie, akinek több pontja van. Mindez nem tudatosodik bennünk a viták során, de mégis ezt a módszert alkalmazzuk általánosan.
Csakhogy a gyakorlat mást mutat: pontok helyett sérelmeket és fájdalmakat gyűjtünk. Az igazság nem tárul fel, hiszen az szubjektív: mindkét fél hiszi, vagy legalábbis bizonygatja magának, hogy igaza van. Ez egyfajta védekező mechanizmus, mert ösztönösen azt hisszük, hogyha bevalljuk a másik fél igazát, vagy legalábbis nem tiltakozunk az elhangzottak ellen, mielőtt megpróbálnánk megoldani a problémát, akkor veszítünk, és legyőznek minket. Akkor aztán mindig nekünk kell majd engednünk, és a végén mi járunk rosszul.
Csakhogy a kapcsolatok normális esetben nem erőharcok lennének, nem labdarúgómeccsek, ahol az nyer, aki többet tud belerúgni a másikba, pontosabban annak a kapujába. Régen rossz, ha a társkapcsolatokban az egyik félnek nyernie kell a másikkal szemben.
No de mi történne, ha elengednénk az egónkat, és igazságharc helyett törekednénk a megoldásokra? Hirtelen a veszekedés nagy része eltűnne. A viták kiüresednének, és ott maradna a lényeg, valamint a terep a megbeszélés lehetőségére. Ugyanis érdekes módon hiába harcolunk az igazságért, mindez nemigen tesz minket boldoggá. Egyrészt mert ki mint vet, úgy arat: harcos környezetben nem fogunk békét találni, és hiába is enged a másik, a hangulat nem lesz kellemes a kapcsolaton belül. Másrészt a vita és veszekedés közben elfelejtünk a lényegre törekedni: a megoldásra. Fontosabb az, hogy kinek van igaza, mint maga az eredmény, így pedig nem lehet hosszú távon változást elérni. A mindkét fél számára kielégítő megegyezéshez alapvetően békés és nyugodt környezet szükséges.
Fotó:
pixabay.com
Mennyire fontos a súly az ismerkedésnél?

Ez talán az egyik legfontosabb kérdés – és a válasz az, hogy nem, vagy legalábbis nem kellene. Az, hogy valaki ennyire konkrét számokhoz köti a vonzalmat, egyfajta filterezés, ami persze praktikus lehet egy ismerkedős oldalon vagy csoportban – de veszélyesen leszűkítheti a valódi kapcsolódások esélyét. A szerelem ugyanis legtöbbször nem mérhető centiben, kilóban, vagy bicepszméretben. Az első benyomás talán igen, de az érzelmi kötődés, a mély szeretet és a társas harmónia teljesen más síkon mozog.
A biztonság illúziója: Mire fókuszáljunk a bizonytalan világban?

A mindennapok kiszámíthatatlansága óhatatlanul ránk telepszik. Egy járvány, egy hirtelen élethelyzet vagy éppen egy múltbéli esemény következménye elég ahhoz, hogy összeomoljon az a lét, amit addig megkérdőjelezhetetlennek hittünk. Munkahelyek, kapcsolatok és tervek hullhatnak szét egyik napról a másikra, és ilyenkor válik világossá, hogy sokszor nem valódi biztonságban, hanem annak illúziójában éltünk.
Generációk találkozása a munkahelyen

A modern multinacionális vállalatok sokszor válnak különböző életkorú személyek találkozóhelyévé. Ma már nem ritka, hogy egy irodában X, Y és Z generációs munkavállalók dolgoznak együtt, akik mindannyian más elvárásokkal, értékekkel és kommunikációs szokásokkal rendelkeznek. Ez a sokszínűség gazdagíthatja a szervezeti kultúrát, de komoly próbatételt is tartogathat a dolgozók részére.
A felnőttkori barátságok kihívásai és lehetőségei

A gyermekkori és a serdülőkori haverságok gyakran a spontaneitásról és a gondtalan időtöltésről szólnak. Az iskola vagy a szomszédság automatikusan biztosítják a folyamatos interakciót, amelyből mély kötelékek születhetnek. Felnőttkorba lépve azonban a viszonyok természete átalakul, és mind az újak építése, mind a régiek megtartása nehezebbé válik.
A féltékenység pszichológiája: okok, következmények és megoldási lehetőségek

A féltékenység egy rendkívül összetett érzelem, amely egyszerre tartalmazhat félelmet, dühöt, szomorúságot és szorongást. Lényege az, hogy valaki veszélyben érzi a kapcsolatát vagy a helyét egy számára fontos ember életében. Bár gyakran a párkapcsolatokban jelenik meg, nem kizárólag ezekre korlátozódik: testvérek, barátok, kollégák között is előfordulhat.