Menü

Engedd el az egódat és boldogabb leszel

A legtöbb vita és veszekedés azért születik, mert az emberek az egójukért harcolnak. Ez azt jelenti, hogy a személyiségünk ezen része az igazságot keresi, méghozzá a saját igazunkat próbálja bebizonyítani. Csakhogy így nem a megoldás felé haladunk…

Vegyünk egy klasszikus problémás szituációt egy házasságban: a férj/feleség a másik fél szerint ritkán mosogat. Pozitív esetben ennek a megbeszélése úgy zajlana, hogy a házaspár leül, és megbeszélik ezt a kérdést: "Drágám, zavar, hogy nagyon ritkán mosogatsz el magad után."

Jobb esetben még ezt is hozzá lehet tenni: - Bár észrevettem, hogy csütörtökön mégis megcsináltad, és ezt nagyon szépen köszönöm, boldoggá tettél vele. Ha ezt rendszeresítenénk, jobb kedvem lenne a hétköznapokban, és megkönnyítenéd a dolgom.

És erre a másik fél azt felelné, hogy megérti a felvetést. Ha nem is ért vele teljesen egyet, de ezen felesleges vitatkozni, célravezetőbb valamilyen konkrétumot és kompromisszumos megoldást megbeszélni, ami teljesen kézzel fogható: minden hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap elmosogat az a fél, akit megkérnek rá. Így ő is tudja, hogy mely napokon hárul rá a feladat, de azt is, hogy kedden nem fognak vele a mosogatáson vitatkozni. Ehhez természetesen kell a másik fél is, aki valóban nem veszekszik a közbeeső napokon, hanem hasonlóképp tartja magát a megbeszéltekhez.

Ezzel szemben hogy zajlik egy klasszikus vitatkozás? Elkezdenek a felek azon veszekedni, hogy valóban gyakori-e, vagy ritka az a bizonyos mosogatás a kérdőre vont részéről. Az egyik azt mondja: „Soha nem mosogatsz, mindig nekem kell!”, a másik pedig védi magát: „Ez nem is igaz, csütörtökön is elmosogattam, sőt múlt héten kétszer is, mégis azt mondod, hogy soha…!?” Aztán belekeverednek a múltbéli dolgok is, amik korábban – látszólag – már megbeszélésre kerültek, vagy rég elmúltak, aktualitását vesztették. Kivéve akkor, ha az egónk érdekében elő lehet húzni, mint valamiféle aduászt az igazunk bizonyítása érdekében. Például: „Tudhattam volna, hogy ilyen vagy, hiszen akkor sem mosogattál soha, amikor még albérletben éltünk! Sőt, rendszeresen elől hagytad a zoknijaidat, hogy gondolhattam, hogy egyszer majd rend lesz a közös otthonunkban?” Persze lehet, hogy az a bizonyos albérletben élés már tíz éve volt, de ez természetesen mit sem számít. A veszekedés ilyenkor gyakorlatilag egyfajta meccsé alakul, amiben mintha pontokat kellene gyűjteni, és annak kell majd engednie, akinek több pontja van. Mindez nem tudatosodik bennünk a viták során, de mégis ezt a módszert alkalmazzuk általánosan.

Csakhogy a gyakorlat mást mutat: pontok helyett sérelmeket és fájdalmakat gyűjtünk. Az igazság nem tárul fel, hiszen az szubjektív: mindkét fél hiszi, vagy legalábbis bizonygatja magának, hogy igaza van. Ez egyfajta védekező mechanizmus, mert ösztönösen azt hisszük, hogyha bevalljuk a másik fél igazát, vagy legalábbis nem tiltakozunk az elhangzottak ellen, mielőtt megpróbálnánk megoldani a problémát, akkor veszítünk, és legyőznek minket. Akkor aztán mindig nekünk kell majd engednünk, és a végén mi járunk rosszul.

Csakhogy a kapcsolatok normális esetben nem erőharcok lennének, nem labdarúgómeccsek, ahol az nyer, aki többet tud belerúgni a másikba, pontosabban annak a kapujába. Régen rossz, ha a társkapcsolatokban az egyik félnek nyernie kell a másikkal szemben.

No de mi történne, ha elengednénk az egónkat, és igazságharc helyett törekednénk a megoldásokra? Hirtelen a veszekedés nagy része eltűnne. A viták kiüresednének, és ott maradna a lényeg, valamint a terep a megbeszélés lehetőségére. Ugyanis érdekes módon hiába harcolunk az igazságért, mindez nemigen tesz minket boldoggá. Egyrészt mert ki mint vet, úgy arat: harcos környezetben nem fogunk békét találni, és hiába is enged a másik, a hangulat nem lesz kellemes a kapcsolaton belül. Másrészt a vita és veszekedés közben elfelejtünk a lényegre törekedni: a megoldásra. Fontosabb az, hogy kinek van igaza, mint maga az eredmény, így pedig nem lehet hosszú távon változást elérni. A mindkét fél számára kielégítő megegyezéshez alapvetően békés és nyugodt környezet szükséges.

Fotó:
pixabay.com

Hipermnézia – amikor nincs olyan, hogy elfelejted

Talán már mindenki járt úgy, hogy elfelejtett valamit, mert esetleg sok más dolga volt. A hipermnéziások nem tudnak felejteni még akkor sem, ha szeretnének.

Egészség vagy mánia? A sportfüggőség árnyoldalai

A mozgás egészséges – ezt tudjuk. De mi történik, ha a sport már nem örömforrás, hanem kényszer? A sportfüggőség sokszor láthatatlanul alakul ki, miközben a külvilág gyakran dicséri a kitartást és az akaraterőt. Pedig a túlzásba vitt edzés éppúgy árthat a testnek és a léleknek, mint a mozgáshiány.

A munkahelyi viszályoktól a jobb csapatmunkáig – a konfliktuskezelés művészete

A munkahelyi konfliktusok a legtöbb munkahelyen előfordulnak, hiszen emberek dolgoznak együtt, különböző személyiséggel, célokkal és kommunikációs stílussal. A konfliktus önmagában nem feltétlenül negatív – ha jól kezeljük.

A derealizációs szindrómáról általában

A derealizációs szindróma olyan mentális állapot, amelyben az egyén átmenetileg elveszíti a kapcsolatot saját testével, érzéseivel vagy a külvilággal való érzékelésével. Ezek a disszociatív zavarok gyakran szorongással, stresszel vagy traumás élményekkel társulnak, és jellemzőek lehetnek például pánikrohamok, traumatikus események vagy más mentális betegségek során.

Szendvicsgeneráció – két nemzedék közé ragadva

A szendvicsgeneráció tagjai, akik ellátják a múltat és jövőt is egyszerre, mely nem kis nehézséget jelent. Egy elég szívszorító, de mindennapos probléma, amiről keveset beszélünk, pedig sokkal többet kéne.