Apanapló 9. rész – Azok a bizonyos első napok...
A babával töltött első napok egyszerre jelentenek állóképességi és fizikális felmérést, kommunikációs tréninget, önismereti, illetve párkapcsolati tesztet. És mindenekelőtt egy soha vissza nem térő lehetőséget.
Az első gyermeküket váró „kisszülők” rendszerint kevésbé gondolnak bele abba, hogy mi lesz a szülés után, ami olyan nagy dolog, hogy leköti minden figyelmüket. Van azért valami sejtelmes, homályos elképzelés, amelyet mások elbeszéléseiből, anekdotáiból rakunk össze, de ki koncentrál a kutyasétáltatás fárasztó és gyötrelmes pillanataira akkor, amikor először meglátja a kis farokcsóváló, kedvesen nyüszítő szőrgombócot.
Két hét után persze mi sem lettünk tapasztalt szülők, viszont ez a rövidke idő elég volt arra, hogy lássuk, életünk véresen komoly, visszafordíthatatlan fordulatot vett. Először is az újszülött bizonyos értelemben még simán tekinthető magzatnak, s mint ilyen neki a Föld egy természetellenes közeg. Az újdonsült szülők nyerték meg a feladatot, hogy megfigyeljék és igyekezzenek kiismerni viselkedését, igényeit ebben a számára ismeretlen, idegen környezetben. Soha vissza nem térő lehetőség! Ez a művelet a kórházban töltött napok alatt nem tűnik olyan kilátástalan feladatnak, de vigyázat!, a dolog becsapós, mert a babaipari szakmunkások (értsd: a gyermekágyi ápolónők, akikről mi csak a legpozitívabb értelemben nyilatkozhatunk) aztán piszokul értik a feladatukat. Más a felállás, amikor a mi kis kócos emberpalántánkkal hazai pályán, közönségsegítség nélkül kell farkasszemet nézni. Egy az egyben. A gyönyörű pofika és a hihetetlenül mély, kedves szemek ekkor válnak igazán félelmetessé...:)
Hamar rájöttem, addig nem apa az apa, amíg meg nem látja csemetéje ínyét. Miközben őszintén csodálja, hogy tudja valaki ekkorára tátani a száját ilyen decibelleadás közben, addig elnosztalgiázik azon a nem is régi képen, amikor büszkén tartotta dagadó mellén a szülőszoba és a rokonok előtt békésen szundító gyermekét. Talán még glória is volt, meg angyalszárnyak, de ma már ezekért keményen meg kell dolgozni.
Gyakorló szülőségbe csöppenni olyan, mint amikor az ember elmegy nyaralni és úgy érzi soha nem ér véget az első nap, az utazási időszak, amikor hajnalba kelt, nagyon fáradt, bizonytalan és az összes holmija szanaszét hever. Más környezetbe, időzónába került.
Ami az anyát illeti, nos ő is megér egy kis megfigyelést ebben a periódusban. Valószínűleg ő a világ legboldogabb zombija, egy ősanyai ösztön hajtotta, önjáró robot, amely nem igényel alvást, evést is csak azért, hogy ne legyen gond a tejjel... Az anya emellett tele van aggódással és indokolatlan bizonytalansággal, viszont ezt jól kiegészíti/semlegesíti az apa teljesen alaptalan magabiztossága.
Az első napokban a szülőket olyan kérdések foglalkoztatják, akikre még soha, senki nem tudott egyértelműen válaszolni, és ez nem is fog változni, de azért mégsem feleslegesek. Miközben sorba állnak fejünkben a kérdőjelek, talán észre sem vesszük és már csináljuk is. Hogy mit? A szülőséget.
Fotó:
pixabay.com
Három vészhelyzet, amire fel kell készíteni a 6–10 éves gyerekeket
A világ nem mindig kiszámítható, és bár minden szülő igyekszik megóvni gyermekét a veszélyektől, vannak helyzetek, amikor a gyereknek önállóan kell helytállnia. Nem az a cél, hogy félelmet keltsünk bennük, hanem hogy megtanítsuk: van, amit megtehetnek, ha bajba kerülnek. Három alapvető helyzetre érdemes minden 6–10 éves gyereket felkészíteni – szakértők segítségével.
Szókincsfejlesztés vidáman és természetesen
Amikor a kisgyerek beszélni tanul, minden egyes új szó egy kis csoda. Anyaként pedig mi sem szebb annál, mint hallani, ahogy napról napra ügyesebben fejezi ki magát. A szókincsfejlesztés nemcsak az iskolai sikerhez fontos, hanem az önbizalomhoz, a társas kapcsolatokhoz és a gondolkodás fejlődéséhez is. És ami a legjobb: mindezt játékkal, nevetéssel, közös élményekkel is el lehet érni.
A gyermekkori játék nyomai felnőttkorban
Sokszor azt hisszük, hogy a játék – általánosságban értve – csak a fiatalok számára szórakoztató. Holott a valóság éppen az ellenkezője, ugyanis a sport az egyik legfontosabb alap, amire a test és a lélek épül. Nem csupán szabadidős tevékenység, hanem a fejlődés motorja, ami már korán megtanít arra, hogyan bánjunk önmagunkkal, a szervezetünkkel és a másik emberrel.
Kell-e ma bölcsőde a gyerekeknek?
A kérdés, hogy meddig érdemes egy babát a saját környezetében nevelni, ma már nem csak a családok pénztárcáján múlik. Társadalmi, munkahelyi, sőt, identitásbeli kérdés is jellemzi ezt a témakört. Egyre több fiatal szülőnek kell eldöntenie, meddig maradjon otthon a kicsivel. Sokan már kétéves kor körül beíratják a bölcsődébe, hogy közösségben fejlődhessen, miközben ők visszatérnek dolgozni.
A tanmesék varázsa – mit tanul, amikor mesét hallgat a gyerek?
Sok szülő kérdezi ma: „Melyik mese való a gyerekemnek? Nem túl régimódi ez?” Én pedig azt mondom: épp ellenkezőleg. A tanmesék sosem mennek ki a divatból, mert az emberi lélek alapigazságait hordozzák. Lehetnek modern köntösbe bújtatva, színes képekkel vagy animációval, de a lényegük ugyanaz marad: segítenek embernek maradni egy gyorsan változó világban.