Apanapló 9. rész – Azok a bizonyos első napok...
A babával töltött első napok egyszerre jelentenek állóképességi és fizikális felmérést, kommunikációs tréninget, önismereti, illetve párkapcsolati tesztet. És mindenekelőtt egy soha vissza nem térő lehetőséget.
Az első gyermeküket váró „kisszülők” rendszerint kevésbé gondolnak bele abba, hogy mi lesz a szülés után, ami olyan nagy dolog, hogy leköti minden figyelmüket. Van azért valami sejtelmes, homályos elképzelés, amelyet mások elbeszéléseiből, anekdotáiból rakunk össze, de ki koncentrál a kutyasétáltatás fárasztó és gyötrelmes pillanataira akkor, amikor először meglátja a kis farokcsóváló, kedvesen nyüszítő szőrgombócot.
Két hét után persze mi sem lettünk tapasztalt szülők, viszont ez a rövidke idő elég volt arra, hogy lássuk, életünk véresen komoly, visszafordíthatatlan fordulatot vett. Először is az újszülött bizonyos értelemben még simán tekinthető magzatnak, s mint ilyen neki a Föld egy természetellenes közeg. Az újdonsült szülők nyerték meg a feladatot, hogy megfigyeljék és igyekezzenek kiismerni viselkedését, igényeit ebben a számára ismeretlen, idegen környezetben. Soha vissza nem térő lehetőség! Ez a művelet a kórházban töltött napok alatt nem tűnik olyan kilátástalan feladatnak, de vigyázat!, a dolog becsapós, mert a babaipari szakmunkások (értsd: a gyermekágyi ápolónők, akikről mi csak a legpozitívabb értelemben nyilatkozhatunk) aztán piszokul értik a feladatukat. Más a felállás, amikor a mi kis kócos emberpalántánkkal hazai pályán, közönségsegítség nélkül kell farkasszemet nézni. Egy az egyben. A gyönyörű pofika és a hihetetlenül mély, kedves szemek ekkor válnak igazán félelmetessé...:)
Hamar rájöttem, addig nem apa az apa, amíg meg nem látja csemetéje ínyét. Miközben őszintén csodálja, hogy tudja valaki ekkorára tátani a száját ilyen decibelleadás közben, addig elnosztalgiázik azon a nem is régi képen, amikor büszkén tartotta dagadó mellén a szülőszoba és a rokonok előtt békésen szundító gyermekét. Talán még glória is volt, meg angyalszárnyak, de ma már ezekért keményen meg kell dolgozni.
Gyakorló szülőségbe csöppenni olyan, mint amikor az ember elmegy nyaralni és úgy érzi soha nem ér véget az első nap, az utazási időszak, amikor hajnalba kelt, nagyon fáradt, bizonytalan és az összes holmija szanaszét hever. Más környezetbe, időzónába került.
Ami az anyát illeti, nos ő is megér egy kis megfigyelést ebben a periódusban. Valószínűleg ő a világ legboldogabb zombija, egy ősanyai ösztön hajtotta, önjáró robot, amely nem igényel alvást, evést is csak azért, hogy ne legyen gond a tejjel... Az anya emellett tele van aggódással és indokolatlan bizonytalansággal, viszont ezt jól kiegészíti/semlegesíti az apa teljesen alaptalan magabiztossága.
Az első napokban a szülőket olyan kérdések foglalkoztatják, akikre még soha, senki nem tudott egyértelműen válaszolni, és ez nem is fog változni, de azért mégsem feleslegesek. Miközben sorba állnak fejünkben a kérdőjelek, talán észre sem vesszük és már csináljuk is. Hogy mit? A szülőséget.
Fotó:
pixabay.com
Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz
Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.
Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?
A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.
Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia
Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.
Ne csinálj meg mindent a gyerek helyett! – Az önállóságra nevelés apró lépései
Helikopterszülőnek nevezzük azokat a szülőket, akik szinte folyamatosan a gyermekük körül köröznek, mindenre figyelnek, minden problémát megoldanak helyettük, és igyekeznek elhárítani előlük még a legkisebb akadályt is. Vekerdy Tamás is gyakran beszélt arról, mennyire fontos, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük a saját tapasztalataikból tanulni.
Pszichológushoz vagy fejlesztésre vinni a gyereket nem kudarc, hanem felelős döntés
Sok szülőben szorongást kelt a gondolat, hogy gyermekének pszichológusra vagy valamilyen fejlesztésre lehet szüksége. Vajon mit rontottunk el? Nem fogják azt gondolni, hogy nem tudunk megbirkózni a neveléssel? Mi lesz, ha a gyermekünk megbélyegzetté válik? Ezek a kérdések sok családban megfogalmazódnak, pedig a segítségkérés nem a szülői kudarc jele, hanem annak a felismerése, hogy minden gyermeknek másra van szüksége a fejlődéshez.