Apanapló 8. rész – Megszülettünk!

Hosszabb szünet után lényegi részéhez érkezett az apanapló, amely ugyanúgy újjá születik, mint főhőse. Vigyázat alább szentimentális sorok némi sufnifilozófiával vegyítve!

Szülni, vagy nem szülni? - ez itt a kérdés, de micsoda kérdés. Mert az természetesen igaz, amit minden önkéntes, vagy hivatásos tanácsadó elmond, miszerint: még egy baba sem maradt bent, jó, hogy nem marad bent, de mikor jön már ki?

Kilenc hónapnyi izgatott várakozás, tervezgetés, fészekrakás után a várandóság a végére bizony elég komoly feszültséglufivá tud nőni. Mi ezzel a lufival a kezünkbe vártuk a nulladik szülinapost a meglepetésbulira, folyamatosan szemmel tartva a képzeletbeli ajtót, ahol bármikor felbukkanhat. De nem bukkant, miközben a gyertya leégett, a sütik szétolvadtak, a kölyökpezsgőből meg kiment a buborék...A lufi pedig, az persze nem engedett le, sőt...

Akinek a kiírt időpont (ami egyébként földi halandó, értsd orvosi diplomával nem rendelkező ember számára elég fel és megfoghatatlan adat, a dokiknak viszont legalább olyan fontos dátum, mint a partraszállás napja volt a szövetségeseknek) történés és mindenféle jelek nélkül elmúlt, annak bezony át kell alakítania a türelemről alkotott eddigi fogalmát. A mi kisfiunk kilenc nappal az említett időpont után gondolta úgy, hogy végre befordul a kanyarba. Mondhatjuk, hogy végül is ez nem sok idő, de az az igazság, hogy az.

És akkor a megváltó szülés. Nehéz róla bármi újat írni. Az sem újdonság, hogy a szülés egy egyedi dolog, szerintem két ugyanolyan még nem történt ebben a világban. A másik, amit korábban már szintén sejtettem, az élő helyszíni megtekintés után pedig bátran ki merek jelenteni: a szülés természetfölötti állapot éppúgy, mint a születés (a magzatléttel együtt), vagy a halál., és ugyanolyan páratlan az ember életében, mint ezek. A nők szerencsések, hogy átélhetik, persze ekkor még nem úgy érzik, később viszont fantasztikusan hihetetlen élményként tekintenek rá.

Férfiként a szülőágy mellett két érzés kerülgeti az embert: a tisztelet és a tehetetlenség. Igyekeztem támogatólag fellépni, de sokat nem tudtam hozzátenni a dolgokhoz, inkább felültem az óriáshullám farvizére (ha van ilyen) és onnan szemléltem az eseményeket. A születéssel nem keletkezik új élet, hiszen a gyerek magzatként már régóta él, fejlődik és viselkedik, de első találkozó...hát... azt nehéz úgy kezelni és feldolgozni, hogy az ember ne legyen se túl szentimentális, se botcsinálta sufnifilozófus. Nekem nem is sikerült...

Hogy miről van szó? Világok különös randevúja az örökkévalóság pillanatában. A nemember ANGYAL és a természetfölötti ANYA első egymásra pillantása meghajlítja a teret és az időt. Az apa ezt csak kívülről nézheti, zaklatottan, büszkén, boldogan... 

Fotó:
pixabay.com