Megszabadulni a pelenkától
- Dátum: 2014.05.09., 15:00
- három éves gyerek beszédfejlődése, három éves gyerek fejlődése, három éves mozgása, mit csinál a három éves gyerek
A legtöbb három éves gyermek nappal már szobatiszta, ami óriási megkönnyebbülést jelent a szülőknek. Mindenben egyre önállóbb, beszéde is egyre színesebb, érzelmeit már egyre inkább el tudja mondani.
Sok gyerek három évesen kezdi az óvodát. Bár már egyáltalán nem kötelező, hogy óvodás korra a gyerek szobatiszta legyen éjjel, és nappal, azért ezt a legtöbb szülő igyekszik addigra elérni. Hiszen jóval könnyebbé válik pelenka nélkül az élet és a kicsi is ráébred arra, mennyivel kényelmesebb is.
Három évesen már nagyon ügyesen mászókáznak a csemeték, a hintát még nem tudják hajtani, de a háromkerekű kerékpárt már igen. A lépcsőt is rendeltetés szerűen használják, azaz váltott lábbal lépcsőznek. Képes már fél lábon is megállni, s már az ugrálás, ugrás is megjelenik a használt mozgásformák között. Mind többször játszik szerepjátékot, gyakorlatilag mindent eljátszik, ami érdekli.

Érdemes minél többet levegőre vinni, gyerekek közé, hiszen így szocializálódik legkönnyebben. Ha mégis rossz az idő, nem lehet kimenni, akkor foglalkozzunk vele minél többet. A meseolvasás legyen az egyik legkedvesebb időtöltés, de adjunk neki bátran ceruzát, filctollat, zsírkrétát, gyurmát, vízfestéket, temperát, hadd ismerkedjen a különböző anyagokkal, színekkel. Rajzoljunk, színezzünk együtt. Igen hasznosak a matricás foglalkoztatók is, ezekkel minden gyerek szívesen elbíbelődik.
Kifejezetten önálló étkezés, öltözködés, fürdés közben, a szabályokat, a normákat is igyekszik betartani.
Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy melyik keze az uralkodó, magyarán jobb, vagy balkezes lesz-e. Ha még nem alakult ki, melyik kezét használja többet, akkor se essünk kétségbe, mert az óvodában ezt figyelemmel követik és azonnal szólnak, ha szükség van valamilyen fejlesztésre.
Beszédje érthető, egyre szebben beszél, kerek mondatokban és az érzelmeit, érzéseit is ügyesen ki tudja fejezni. Vigasztal, segítséget kér.
Elvileg ebben a korban az alapszíneket és testrészeket már ismerik a gyerekek. Ha netán a kézügyessége, a rajzai még nem felismerhetőek, nem kell aggódni, mert ez akár egy csapásra megváltozhat heteken, hónapokon belül.
Fotó:
pixabay.com
Így válassz tábort a gyereknek nyárra: ezt a 4 dolgot mindenképp nézd meg
A nyári tábor a legtöbb gyerek számára az év egyik legizgalmasabb élménye lehet: új barátok, kalandok, játékok és rengeteg élmény vár rájuk. A szülők számára azonban a táborválasztás sokszor komoly fejtörést jelent. Bentlakásos vagy napközis legyen? Sport-, kézműves vagy éppen kalandtábor?
Kenguruzás: amikor a test közelsége életet ment
A koraszülött babák ellátása az orvostudomány egyik legérzékenyebb területe, ahol minden apró döntés hosszú távú következményekkel járhat. Magyarországon is minden tizedik gyermek idő előtt érkezik a világra, és ilyenkor nemcsak az életben maradás esélye, hanem a későbbi fejlődés minősége is azon múlhat, milyen gondoskodást kap az első napokban, hetekben.
Gyerekzsúrra partifalatok: vidám és finom ételek kicsiknek
A gyerekzsúr egyik legfontosabb része a játék mellett természetesen az étel. A kicsik számára olyan falatokra van szükség, amelyek könnyen kézbe vehetők, nem túl maszatolósak, látványosak, és persze finomak is. A jól megválasztott partifalatok nemcsak a gyerekek kedvencei lesznek, hanem a szülők dolgát is megkönnyítik.
A bukósisak nem dísz
Tanárként sokféle történet végigkísér az évek során. Vannak, amelyek a tananyaghoz kötődnek, mások viszont mélyebben, személyesen érintenek, mert kilépnek az iskola falai közül és belépnek az élet valóságába. Egy ilyen eset történt az egyik diákommal, aki egy hétköznapi délutánon rollerezés közben bukott el – sisak nélkül.
A szivacskézilabda előnyei óvodás korban
Az óvodáskor a mozgásfejlődés egyik legmeghatározóbb szakasza, amikor a gyermekek játékos formában sajátítják el az alapvető mozgásmintákat, és kialakul bennük a mozgás iránti pozitív attitűd.