Menü

Többszörös megtakarítás a víztakarékoskodás

A vízzel való takarékoskodás kulcskérdés, az előrejelzések szerint a jövő háborúi nem az olajért folynak majd, hanem az vízért.

Már most a Föld népességének egyharmada vízhiánytól szenved, amely komoly feszültséget generál. A helyzetet tovább rontja a globális felmelegedés folyamata, mely nemcsak a hőmérséklet emelkedését jelenti, hanem a csapadék mennyiség csökkenését is.

Magyarország egyelőre szerencsés helyzetben van a vízkészleteit illetően, de mégis létszükséglet kérdése, hogy hosszú távon mennyire leszünk képesek tudatosan használni ezt az értékes, és nélkülözhetetlen természeti erőforrást.

Ha itthon megnyitunk egy átlagos csaptelepet, akkor hozzávetőleg 10- 12 liter víz folyik kezünkre. Vagyis egy átlagos csaptelep 1 perc alatt 12-13 liter vizet enged át, amely nagyfokú pazarlást jelent. Ezzel szemben ha perlátort használunk, vagyis egy úgy nevezett intelligens átfolyás szabályzót, akkor ezt a vízhasználatot 60- 70 százalékkal is csökkenteni tudjuk. Egyébként ez az egyszerű víztakarékos eszköz levegővel dúsítja a vízsugarat, ezáltal csökkenti a víz mennyiséget, de a felületét növeli, vagyis fokozza a hasznosíthatóságot.

Érdemes a fürdést is számokban tudatosítani, ugyanis fürdésnél átlagosan 100 litert vizet használunk el, ami nagyon nagy mennyiség. Ezért jóval környezettudatosabb szokás a zuhanyzás.

Egyébként Magyarországon egy ember átlagosan 150 liter vizet használ naponta, Európában ezzel élen járunk a vízfelhasználásban.

Elsősorban szemléletbeli változásokra kell törekednünk, apró odafigyelésekkel nemcsak fontos „kincsünket” védhetjük meg, hanem egyben költségmegtakarítást is elérhetünk. A környezettudatos vízhasználat ugyanis akár háromszoros megtakarítást is jelenthet, hiszen érinti a vízdíjat, a szennyvíz költséget, és a víz melegítésével járó energiát (vagyis fűtés költséget) is.

Lakossági szinten is sokat tehetünk a takarékosabb vízhasználat érdekében, és ma már a háztartási eszközök fejlesztésénél is fontos szempont az energiatakarékosság. Az innovatív fejlesztéseknek köszönhetően a mosógépek vízfelhasználása körülbelül 62 százalékkal csökkent.

És olyan, talán banálisnak tűnő szokások esetén is érdemes beszélni az ökotudatosságról, mint például a fogmosás, és a borotválkozás. Ne folyassuk folyamatosan a vizet ezeknél a napi rutin feladatoknál, azt gondolhatjuk, nem számít, de összességében akár 30 liter vizet is meg lehet spórolni apró odafigyelésekkel.

Fotó:
pixabay.com

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.

Az illatok terápiás ereje – így csempészhetünk nyugalmat a mindennapokba

Ahogy közeledik a tél, egyre jobban vágyom az otthon melegére, a nyugalomra és azokra az apró dolgokra, amelyek kellemesebbé teszik a mindennapokat. Számomra ezek közé tartoznak az illóolajok is. Az őszi-téli időszakban előszeretettel használom őket párásításhoz, de krémekbe és a fürdővízbe is szívesen csempészek néhányat. Egy-egy kellemes illat számomra nem csupán hangulatot teremt, hanem segít abban is, hogy egy fárasztó nap után egy kicsit lelassuljak, és jobban odafigyeljek magamra.

Tudomány vagy illúzió? – Mi az asztrológia?

A horoszkópok évszázadok óta foglalkoztatják az embereket, sokan pedig ma is a csillagok állásából próbálnak következtetni a személyiségükre és a jövőjükre. De vajon tudományos bizonyítékok is alátámasztják ezeket az elképzeléseket?